Nem, nem döntöttünk úgy, hogy kutyát vásárolunk, helyette inkább labdarúgó EB-t nézünk (na jó, én nézem, Marietta meg kényszerből hallgatja). Ebben a posztban igyekszem néhány focispecifikus élményt megemlíteni az elmúlt hetekből, a végén pedig egy kicsit moralizálunk is.

Alapvetően azért jó a labdarúgó EB, mert ha a kollégákkal való ebéd közben elakad a beszélgetés fonala, akkor mindig be tudsz dobni egy mondatot a tegnapi meccsekről, ami megtöri a kínos csendet. Úgy veszem észre, a futball terén az ír némileg rokonlélek a magyarral: "A válogatottunk alapvetően nem jó", "csoda kellene a továbbjutáshoz is" ... de aztán hatalmas ünneplést tudnak csapni minden kis apró öröm után.

Persze véleménye itt is van a többségnek, habár azt vettem észre, hogy azért nem akar mindenki mélyenszántó elemzésekbe belefolyni. Sőt, ha valaki nem ért hozzá, nyugodt szívvel megkérdezi azt az alapvetően elég dummy kérdést, hogy "mennyi esélyünk van Franciaország ellen"? Hát, ha őszintén akarod hallani a véleményem, szerintem semmi ... de majd meglátjuk ma délután.

Szóval talán Írország nem a 3.5 millió futballszakértő és szövetségi kapitány országa, legalábbis olyat még nem hallottam, hogy valaki Argentínát esélyesnek említse meg (tudom, tudom, a gonosz, szemét szerkesztő direkt hagyta benne, pedig utólag rájött ám, hogy Argentína nem is Európában van; jár a buksisimi ....)

Nézzünk meccset

A tervünk az volt, hogy mindenképpen megejtjük legalább az egyik ír meccs pub-ban való megnézését is, így aztán gyorsan eldöntöttük, hogy mivel a harmadik körben a két válogatott (mármint a magyar és az ír) egymás után játszik, és hétköznapra esik, ezért ezen a napon bevonulunk az érdeklődő kollégákkal egy belvárosi helyre.

Mi, magyarok a másik két meccset is együtt terveztük nézni. Én speciel úgy gondoltam, hogy ez egy kiváló alkalom a galwayi férfilakosság közös sörözésre való buzdítására, ez azonban csúfos kudarcot vallott. A Facebook-csoportban felvetett kérdésemre, miszerint lesz-e valahol közös meccsnézés, körülbelül 6-8 érdeklődő jelzett vissza, hogy nem tud róla, de érdekelné.

Épp ezért úgy döntöttünk, mivel senki nem szervez semmit, majd mi megoldjuk, de a munkahelyhez közeli helyet választunk. Ha már mi találtuk ki, legyen nekünk jó. Ezt közzé is tettük a csoportban egy nappal az első találkozó előtt - persze a meccs napján kerek 0 ember jelent meg rajtunk kívül.

Sebaj, azért adtunk a dolognak még egy esélyt, ezért a második forduló előtt is beírtuk, hogy ugyanoda megyünk. Persze megint se visszajelzés, se semmi, ennek ellenére mi nekivágtunk. Sajnos azonban ez a meccs egy szombati napra esett, és mivel (persze ez már csak a pubban derült ki) az ír rugbyválogatott épp akkor játszott "kurvafontos" meccset Dél-Afrika ellen, a pubban jelezték, hogy akkor ők ezt most nem kapcsolnák át holmi Magyarország - Izland miatt. Így aztán sietés haza a szakadó esőben, és a himnuszokra épp meglett a stream is.

A történet csattanója, hogy egy magyar srác állítólag megjelent a pubban 3 perccel a kezdés előtt, majd utána facebookon kaptam egy kis reklamációt, amiért nem szóltam, hogy nem adják a meccset. Hát barátom, egyrészt szóltál volna, hogy jössz; másrészt ha előre tudtam volna róla, biztosan nem vagyok olyan hülye, hogy oda szervezzem a meccsnézést. Így jártunk, sajnálom.

Szóval, harmadik kör, kollégákkal pubos meccsnézés: rövidebb-hosszabb megbeszélések után találtunk egy helyet, amire ugyan kollégáink azt mondták, "az nem olyan jó", de hát nem tudják ők, mi is az az igazi magyar kiskocsma. Persze a hely tökéletes volt, sőt, sokkal jobb, mint vártuk, konkrétan nem volt olyan hely a pubban, ahol nem lett volna tőled maximum 5 méteres távolságban legalább egy TV. Még ázsiai sör is volt, elég emberi áron. És mivel még burgert is adtak, mellé ráadásul ingyen Carlsberggel, ezért minden igényünket kielégítette a hely.

Azért van egy olyan érzésem, hogy kollégáimnak kicsit magasan van az a bizonyos léc - mostantól át kell értékelni, ha valamire azt mondják, hogy az nem olyan jó (Ezzel kapcsolatban ugrik be: amikor egyszer rákérdeztem, hogy melyik éttermet ajánlják a városban, simán egy Michelin-csillagos éttermet javasoltak. Nem akartam őket megsérteni, így aztán nem mondtam, hogy én rántott húshoz vagyok szokva 1000 forintért, nem pedig három falat tökéletesen elkészített madáreledelhez 40 euróért). 

Szóval a pub tökéletes volt, habár a magyar meccsre bántóan kevesen voltunk - úgy tűnik a helyieket nem hozta lázba, hogy épp készültünk lenyomni CéRonaldóékat. Azért egy brazil és egy ír kolléga befutott a második félidőre, na meg sikerült találkoznunk egy portugál pincérsráccal, akivel egész jót elhaverkodtunk; ám voltak olyan intervallumai a meccsnek, amikor izzadt, mint az a bizonyos a templomban ... Szegény úgy összezavarodott a meccs végére, hogy nekünk kellett elmagyarázni neki, hogy ők is továbbmentek, és megkapták ajándékba Horvátországot. Persze tovább is jutottak tegnap este, ahogy azt kell.

Lement a meccsünk, a következő egy órában pedig szépen lassan megtelt a pub is. Az ír meccs kezdésére már telt ház volt, sokan álltak. A mellénk kerülő helyiek miután meglátták a magyar zászlót, dumáltak egy kicsit velünk, aztán viszont rákoncentráltak a meccsre. Egyik kollégám elmondása szerint temetésre készültek, aztán persze a 85. percben bevert gól után jó nagy parti kerekedett.

Ha már temetés meg buli, van az ír vicc, miszerint "Mi a különbség az ír temetés és az ír esküvő között? Az esküvőn eggyel több a részeg". Hát valahogy így állnak ők hozzá a dolgokhoz. A meccs után pörgött a buli, szólt a Stand up for the boys in green, meg a pub-slágerek, hoztak körbe valami zöld színű, iszonyatos édes tömény lötyit, amit ingyen osztogattak. Négy-öt szám után a keményvonalas futballszurkolók egy része elpárolgott, maradt az egyetemistákhoz közeli korosztály, meg azok, akik amúgy is minden este valamelyik pub-ban vannak. Így a kollégák többsége is elindult haza, és mivel nekem is volt lehetőségem fuvarral hazajönni, lefújtuk az estét.

Érzések külföldön

Felmerülhet a kérdés, hogy milyen érzés a meccseket külföldön nézni. Őszintén szólva nem túl jó. Talán múlt év szeptembere óta ez az egyik első olyan alkalom, amikor azt mondom, mennyivel szívesebben lennék Magyarországon, és mondjuk örülném végig a meccseket mondjuk a Széchenyi vagy a Dugó téren a barátokkal.

Persze, itt mi vagyunk a különlegesség, meg érdekes beszélgetni a meccsek közben más nációk tagjaival; meg mesélni egy kicsit a magyar válogatottról; meg végre nem a "lesajnált kicsinek" lenni; vagy onnan rájönni, hogy nem csak ti vagytok magyarok a pubban, hogy amikor gólt lő a csapat, akkor a hely másik végéből is őrjöngést hallasz. De azért ez nem ugyanaz. Ha a válogatott minden világversenyen ott lenne, és kétévente át lehetne élni ugyanezt, akkor valószínűleg nem érdekelne a dolog. De így azért egy kicsit hiányzik az élmény.

És például jó volt az írek meccsén ott lenni egy csomó helyi között, amikor továbbjutottak, meg látni az ünneplésüket - de ettől még nem tudtam tiszta szívből szurkolni nekik, vagy velük együtt őrjöngve felpattanni, amikor gólt rúgtak. Bezzeg egy-egy magyar gól után ...

Apropó, tudom, hogy vannak anti-futball szurkolók, meg olyanok, akik nem tudják elválasztani az egészet a "mocskosorbán", "stadionhelyettlélegeztetőgépet" mantráktól. Pedig egyrészt a kettőnek semmi köze egymáshoz, másrészt szerintem nem is tudják, hogy mekkora élményt hagynak ki az életükből. Van olyan ismerősöm, aki igazán rühelli a focit, de még ő is azt mondta, hogy ezt nézi, meg kimegy valami kivetítős helyre meccset nézni ismerősökkel, mert ez valami fantasztikus. Annál pedig nem is kell jobb példa arra, hogy ez mennyire megmozgatja az embereket, hogy csütörtök este Marietta megkérdezte tőlem, hogy "ugye te is szavaztál már Gera góljára"? :)

Ha már moralizálás, még egy utolsó sztori: egy ismerősünk által felmerült valamikor, hogy "de kár, hogy új hazát választottunk". Elnézést, de ez egy baromság. Senki nem választott új hazát. Az otthonunk most más, a hazánk viszont mindig Magyarország marad. Ha véletlenül ez valakinek nem lett volna eddig egyértelmű, akkor remélem az utolsó két bekezdés meggyőzte ennek ellenkezőjéről.

Szóval légy szíves legyen mindenki boldog egy kicsit attól, hogy olyan napokat élünk meg, amilyeneket az ország nagy része már borzasztó régóta várt; és végre világnézettől, lakhelytől, kortól, nemtől, kedvenc csapattól függetlenül közösen tudunk valaminek örülni! :)  És ezt már akkor sem veszi el senki, ha véletlenül ma kiesünk...

...

de nem fogunk :)