A múlt héten megjelent egy poszt a határátkelőn, amely egy amerikai világjáró 10 pontját szedte össze arról, hogy mi az, amiről a külföldre költözők nem szívesen beszélnek. Megihletett a dolog, ezért úgy döntöttünk, mi nem hallgatunk ezekről. Végigvesszük a 10 pontot, és elmondjuk, hogy mi kicsivel több mint 1.5 év után hogyan látjuk ezeket a dolgokat. Az erdeti írásban sajnos van egy-két elég bugyuta elem, de azért igyekeztünk rendesen mindegyiket végigvenni.

1. Noha folyamatosan hívod a barátaidat és a családodat, hogy látogassanak meg, meglepő örömmel tölt el, amikor nem jönnek.

Ne kerteljünk: ez egy faszság. Akit nem akarok, hogy jöjjön, egyszerűen nem hívom. Ha véletlenül a kinézett időpont nem jó, akkor megmondom, hogy bocs, nem jó. Ha viszont az időpont is jó, és az illetőkkel el tudnék tölteni jó hangulatú néhány napot, akkor nagyon örülök, ha jönnek. Őszintén merjük állítani, hogy a legjobb hétvégéink azok, amikor valaki itt van.

Természetesen az egy teljesen más kérdés, hogy amikor hozzászoksz, hogy ketten éltek egy háztartásban, és ez hirtelen felbolydul egy hétre, akkor utána jólesik egy kis csend és nyugalom. De szerintem ehhez nem kell külföldre költözni, ezt Magyarországon is átélheti az ember mondjuk egy húsvéti hétvége után. Szerintünk az emberek többsége ilyen - persze ultraszociális kivételek mindig vannak.

2. Erősen optimista volt az az elképzelés, hogy pár hónap alatt folyékonyan beszéled majd az adott nyelvet.

Én munkából kifolyólag már évek óta napi szinten beszéltem a (szakmai) angolt, de hogy fluent nem vagyok, az hétszentség. Teljesen más, amikor tényleg a mindennapjaidban kell ráérezned a "hávárjú" finomságaira, meg a helyiek lélektanára. Ráadásul kemény meglepetések érhetik az embert: velem is előfordult olyan helyzet az első hónapokban, amikor ha le nem is fagytam, de erősen küzdöttem, hogy megértsem, mi a helyzet.

Zajos környezetben való beszélgetés egynél több helyivel, telefonbeszélgetések, ügyintézések - ezek mind olyan dolgok, amikhez hozzá kell szokni. De én például mind a mai napig elfelejtem, hogy egy körmösszalonban nem guest van, hanem customer. Magyarul ugye a körmösszalonban is vendég van (guest), itt viszont ügyfél (customer) - hiszen a guest az, aki elutazik hozzád, a customer meg az ügyfél, akitől pénzt kapsz.

Szóval kemény buktatókon kell átmenni, néha megszenvedtünk, és bizony még olyan pillanat is volt, amikor kifakadtunk, hogy ebből elég (dolgok, amikről nem szívesen beszélünk ugye). Viszont nem adtuk fel, és eljön a pont, amikor egyszer csak hétről hétre érzed, hogy jobban megy.

3. Többet gondolsz a kedvenc hazai kajádra, mint a családodra.

A határátkelőről egy az egyben lenyúlnám az itteni gondolatokat: "szerintem nettó hülyeség, de hát nem vagyunk egyformák." Azt, hogy a magyar kaja csak ritkán hiányzik, annak ellenére is merem állítani, hogy a helyi konyhaművészet elég gyengécske. Ettől még hozzá lehet szokni, és szerintem egyáltalán nem ehetetlenek az itteni kaják. Például az Irish Breakfast-öt én leginkább 50-50-ben tudnám fogyasztani a kontinentális reggelivel. Ráadásul ha nem akarsz, akkor is átállsz: mi például decemberi hazautunk során vettük észre, hogy már nem tudunk akkorákat zabálni, mint előtte.

Ettől még igen, időnként eszedbe jut a túró rudi, a sport szelet (kövezzetek meg, de nekem az egyik kedvencem volt), vagy a töltött káposzta - de szerintem ezt összevetni a családdal egyrészt baromság, másrészt tartjuk, hogy akinek minden gondolata akörül forog, hogy "jaj, X és Y dolog úgy hiányzik otthonról", az inkább menjen haza. Amúgy is sokan válnak hirtelen nagymagyarrá külföldön (és itt nem csak a politikára kell gondolni).

4. Tök megnyugtató, hogy nem kell különösebben izgatni magad azon, mi zajlik abban az országban, ahol élsz.

7. Az otthonról érkező hírek irrelevánsnak és túlhypeoltnak tűnnek.

Kénytelen voltam két pontot összevonni, szerintem érdemes ezekről egyszerre beszélni. Ennek eredetileg egy külön posztot szenteltem, összevetve a magyarországi és írországi helyzetet - de aztán úgy döntöttem, ezekben a vészterhes időkben jobb az úgy mindenkinek, ha politikamentesek maradunk. Pedig lenne benne muníció...

Személy szerint az elején még próbáltam érdeklődni például az ír mindennapi hírek iránt (lásd még választási posztok), de azóta rájöttem, hogy ha valami nem befolyásolja közvetlenül az életemet, az annyira nem is érdekel. Ezeket a témákat pont annyira követem csak, hogy egy általános képem legyen.

De hogy én ezen felizgassam magam: na annyit nem ér. Növelik az adókat? Változik a vizitdíj mértéke? Nem szavazhatok, nem tudok ellene tenni - én választottam, hogy ideköltözöm. Idegesíteni persze lehetne magam rajta, de elég más dolog miatt idegeskedem én, nem kell még ez is. Azért tervben van egy "ír gazdasági problémák" című poszt, amiben írok majd olyan dolgokról, amik már zavaróak az idevándorolt kelet-európainak is (bizony, ilyen is van).

Azt azért hozzátenném, hogy ebben szintén sokat segít az, hogy látszólag a helyieket sem érdeklik ezek a dolgok. Tegyük gyorsan hozzá, ezt csak a saját, többnyire informatikusokat magában foglaló ír mikroközösségemről mondhatom el (aminek 90%-a kollégák, az meg azért még mindig nem az igazi beintegrálódás, lássuk be). Szóval velük időnként előjön az ebédlőasztalnál az, hogy már megint kormányválság van az íreknél; meg hogy mi lesz itt, ha a britek tényleg elhúznak az EU-ból a vérbe; meg felmerül, hogy bizonyos dolgok hogy mennek Magyarországon - de azért azt nem mondanám, hogy erről szólnak a napjaink. Így azért könnyebb ignorásnak lenni.

Különben is, az internet egyik névtelen bölcse már megmondta: a határátkelők többsége egy dolgot érez magáénak az új otthonában: a megkeresett euróját. Még ha ez erőteljesen sarkított vélemény is, lássuk be, van benne valami.

A második állítás is érdekes, én ugyanis pont az ellenkezőjét látom, mint amit ez a pont megfogalmaz. Irrelevánsak a magyar hírek? Dehogy! Szerintem sokan elkövetik azt a hibát (én is), hogy a távozásuk után is követik a magyarországi eseményeket. Még ma is hamarabb nézem meg az Indexet, mint az Irish Times-t; Facebook videón élőben követem a tüntetők elleni koncepciós pere bírósági tárgyalásokat, és hasonlók.

Szóval még mindig teljesen képben vagyok a magyarországi helyzettel, pedig lehet jobb lenne, ha nem érdekelne. Persze megkérdezheted, hogy ha az ír dolgokat el tudom engedni, a magyart miért nem - de erre több indokom is van.

Egyrészt, lehet azért nem érdekelnek annyira a helyi dolgok, mert Magyarországon érdekesebb ez a téma: ott van a böszme, a geci, utóbbi saját lábon álló lánya, a nemzet gászerelője, kupakos lajcsi meg helikopteres tóni - és hát na, ők százszor szórakoztatóbbak. Másrészt, szerintem már ennek a felsorolásnak a jellege is megmutatja, hogy ma az otthoni politikai helyzettel kapcsolatban senkinek sem szabad becsukni a szemét. Végül, de nem utolsósorban, az ember csak lassan változik: márpedig engem érdekeltek/érdekelnek a közügyek, holmi másfél év alatt ez nem fog megváltozni. Na meg nem azért költöztem külföldre, hogy mostantól aztán mindent eltöröljek a korábbi életemből.

Végül (de nem utolsósorban) hadd jegyezzem meg, hogy a magyar körülményeket nem feltétlenül én választottam, az ittenieket viszont igen. Én döntöttem úgy, hogy olyan országba megyek, ahol nincs abortusz, ahol a vízcsövek -5 fokban elfagynak, ahol 40 órát állsz a dugóban évente - szóval ha megunom az itteni helyzetet, hát továbbállok. Ha itt élnék 15 éve, állampolgár lennék, házam lenne havi 1000 eurós hitellel, meg mellé nyolcas ikreim, lehet én sem ugrálnék annyira. De mivel nincs, ezért nincs olyan kötöttségem, ami miatt nehéz lenne a mozdulás. Úgyhogy ugorjunk.

5. Sokkal nehezebb pénzt keresni, mint vártad, viszont sokkal könnyebb kevesebből megélni, mint gondoltad.

Válasszuk ketté ezt a pontot: az első fele ugyanis szerintem hibátlan, és én kötelezővé tenném minden külföldre költözőnek, hogy ezt írja le vagy százszor magának.

Azt hiszed, külföldön kolbászból van a kerítés, és a cégek sorban állnak érted? Persze, ha Dublinban vagy Londonban élsz, és legalább 8-10 éves IT-tapasztalatod van, akkor tényleg így van. De például már Galway-re is igaz az, hogy nincs 20-30 tech cég, amelyektől hetente kapnád a jobbnál jobb ajánlatokat. Itt is van 5-6 jelölt, de ez még mindig nem az a kritikus tömeg, amelyek mellett hátradőlhetsz, és várhatod a hetente befutó hatszámjegyű ajánlatokat.

Valamint egy átlagos végzettséggel, átlagos melóval melóval bizony itt sem olyan egyszerű ám jó munkát találni és jó pénzt keresni egyszerre. Munka még mindig bőven lenne elég, csak a beugró szint itt sem móka és kacagás: nincs hétvégéd? este is dolgozni kell? Igen, sajnos ez van. Mindenki eldöntheti, kell-e ez neki, vállalja-e legalább rövid ideig. De megemlítenék egy másik dolgot is: szerintem aki Magyarországon minimálbérért dolgozott, az itt se várja már el, hogy a két szép szemére meg arra, hogy el tud mondani három mondatot magáról angolul, majd megkapja a helyi minimálbér másfélszeresét.

Akkor mégis, mi a különbség? Egyrészt, szerintem itt két minimálbérből sokkal kényelmesebben meg lehet élni, mint Magyarországon - bár szerencsére soha nem kellett kipróbálnom. De hogy vegyünk egy példát: a minimálbér mondjuk 1.500 euró, ezt keresitek meg kétszer. Ennek kb. fele elmegy lakásra, rezsire, autóra - a másik feléből pedig élsz. 50 euró naponta - több, mint elég.

Persze mondhatod, hogy ebből semmi nem marad akkor a hónap végére. Még az is lehet, hogy igaz - de vegyünk példának a magyarországi 168.000 forintos minimálbért (2 főre). Ennek megint csak a fele lakás, rezsi, autó - marad 80.000 forint a 450.000-rel szemben (kb. 1500 euró ugye). Gondolom nem árulok el nagy titkot, hogy az árak nem hatszorosai a magyar áraknak. És ezzel szerintem meg is válaszoltam azt a kérdést, hogy miért könnyebb itt kevésből megélni; és azért jön ki sok ember még akkor is, ha megtakarítani itt sem igazán tud, mert cserébe a mindennapjai nyugodtabbak.

Persze csúsztatok, hiszen a pont második fele nem azt mondja, hogy "könnyebb kevésből megélni", hanem hogy "könnyebb kevesebből megélni". Ezt lehet többféleképpen is értelmezni, az én olvasatomban ez azt jelenti, hogy könnyebben engedsz el dolgokat. Ez részben igaz: költözés után, az első hónapokban ránk is jellemző volt, hogy bizonyos dolgokból engedtünk. Nem igazán jártunk étterembe, többnyire a legolcsóbb dolgokat vettük meg (viszont ebből jól le is szűrtük azt a tapasztalatot, hogy ami itt olcsó, az nem feltétlenül szar). Amikor azonban rájössz, hogy megteheted, akkor elkezdesz többet költeni.

Sokan azonban külföldön simán megcsinálják azt, hogy hat másik emberrel laknak együtt; hogy inkább 15 fokos házban ülnek négy réteget magukra húzva, mert a fűtés drága. Hogy ennek mi az oka, nem tudom: lehet például az, hogy külföldön nincs kinek "bizonyítani", nem néznek le a barátok, ha csak egy szobát bérelsz - nincs meg a csordaösztön. De ezt nehéz megmondani. 

Egyébként is nehéz kérdés, és "ritkán emlegetett" téma ez: a legtöbben azért indulnak el, hogy spóroljanak. Viszont szerintem a legtöbben hosszabb-rövidebb idő után elgondolkodnak: tényleg megéri csak azért a 1.5 eurós sonkát megvenned a 2.5 eurós helyett, hogy megspórolj havonta X eurót, és ezáltal csak minimális módon "élj"? Nekünk ennyi idő után egyértelműen megvan erre a válaszunk: nem, nem éri meg. Lehet, hogy ha egyszer hazamegyünk, kevesebb pénzzel megyünk haza, mint vártuk - de olyan élményekkel, amiket nem lehet forintosítani (minden másra meg ott a MasterCard).

Persze az is fontos, hogy a másik oldalra se essünk át: csak azért, mert megtehetjük, nem fogjuk megvenni minden évben az új csúcskategóriás Samsungot, és egyelőre még a legújabb Mercedes sem áll a ház előtt.

6. Sokkal több komment érkezik a Facebookon, amikor szomorúnak látszol, mint amikor boldognak.

Zárjuk rövidre ezt a témát. Én speciel próbálok tudatosan távol maradni a Facebooktól: mégis, annak ellenére, hogy keveset posztolok, a kedvenc hírportáljaimat szinte mindig onnan követem. Ha mégis posztolok, biztosan nem arról fogok írni, hogy már megint hülye a kollégám / felrúgtak focin / harmadik napja fáj a fejem.

Elég markáns véleményem van a közösségi média hamis világáról, javaslom ezt a videót megnézésre. Szóval #yolo, lájkoljatok bőszen (NE!!!), és ezt a témát inkább tegyük el máskorra, amúgy is sok már a karakter.

(7. ha nem érted, miért nincs hetes pont, kezdd újra az olvasást :))

8. Több minden közös benned az új külföldi ismerőseiddel, mint az otthon hagyott barátaiddal.

Ahogy fentebb írtam, erős túlzásnak érzem azt állítani, hogy beintegrálódtunk az írek közé. Viszont megismertünk már elég sok embert ahhoz, hogy elmondhassuk, kezd kialakulni az itteni, saját kis ismerősi / baráti kör. És valóban, velük több a közös téma, mint az otthon maradottakkal (nagyon minimális kivételtől eltekintve).

Az elején egyébként azt vettük észre, hogy nagy érdeklődés volt otthonról. Mi a helyzet, minden oké-e, nem nagyon rossz-e (???). Aztán idővel ez elült. Hallottam már olyan véleményt is, hogy amint megtudják az emberek, hogy minden oké kint, és nincs miről panaszkodni, onnantól csökken az érdeklődési kedv :) Én azért ebben nem hiszek, nekünk szerencsére nem nagyon volt ilyen példánk, de biztosan van ilyen is.

Persze, akivel otthon is egy-egy témánk volt csak, azokkal külföldről még ritkábban váltunk akár csak pár szót is. Viszont ezzel párhuzamosan folyamatosan születnek új kapcsolatok, és hát szerencsére sok fent is marad. Külön köszönet jár azoknak, akik igénylik, hogy legalább időnként beszéljünk már skypeon is egy hosszabbat :) A régi-új kapcsolatok között pedig van olyan, amelyekre nem is feltétlenül gondoltam volna akkor, amikor eljöttünk: olyan személyekkel szoktunk baromi jókat chatelni, akikkel előtte kevesebbet beszéltünk. Szóval a távolság arra is jó, hogy kiderül, ki az, aki tényleg irántunk érdeklődik, és ki az, akivel csak a sors hozott össze-minket hosszabb-rövidebb időre.

Félreértés ne essék, eszem ágában sincs ekézni az utóbbi kategória tagjait, sőt! Szerintem mindenkinek kellenek ilyen ismerősök is, és természetes, hogy az idő múlásával mind a mi, mind a másik oldal érdeklődése is csökken. Az is normális, hogy az otthonmaradottakat mondjuk nem érdekli, hogy milyenek az itteni hétköznapok, mint ahogy engem sem hoz már annyira lázba, hogy mi zajlik egy olyan helyen, ahol 1.5 éve nem jártam.

Szóval szerintünk ez a pont igaz, de ez teljesen rendben is van.

9. Rendszeresen blogot írni nehezebb, mint gondolnád

Keeping a daily journal or blog is way harder than it sounds.

Nos, ezzel teljesen egyet tudok érteni :) Nekünk speciel ez az első blogunk, és át is mentünk 3-4 szakaszon, mire eljutottunk oda, ahol most vagyunk.

Először a lelkesedés, a kismillió új dolog, és persze a szándék, hogy mindezt megmutasd az otthonmaradattaknak. Aztán jön az, amikor már nem tudsz minden nap valami újat mutatni, de ha már elkezdted a blogot, csinálod. Én speciel ebből az időszakból kaptam azt az építő jellegű kritikát, amit igyekeztem megjegyezni és alkalmazni: a kevesebb néha több.

A következő fázisban már visszaveszel a tempóból, és a lelkesedés is alábbhagyott, de néha meg-megszólalt a lelkiismeret: jaj, írni kéne már a blogra!. Jaj, beígértem ezt a posztot, és még sehol nincs! - és hasonló beszélgetések jellemezték ezt az időszakot. És végül eljutottunk oda, ahol ma vagyunk. Ha van kedvem és időm, írok. Ha van témám, írok. De ha a kettőből valamelyik nem teljesül, akkor nincs az az isten, hogy én ideüljek.

Szóval rövidre zárva: igen, baromi nehéz napi rendszerességgel - de még hetivel is - blogot írni, minőségi tartalommal. És tényleg köszi annak a pár embernek, aki még 1.5 év után is követi a posztjainkat.

10. Megrémít, mennyi alkoholt képes vagy egy adott héten elfogyasztani, noha az adott pillanatban valahogy nem tűnik soknak, viszont cserébe szinte mindig új ismerősöket és nyelvtudásod bővülését hozza magával.

Ezt megintcsak rövidre zárnám: valószínűleg ez volt az eredeti poszt komolytalan része. Egyetemistaként biztosan egy jó buli a külföld, munka mellett már nem jellemző, hogy ez elfogyasztott alkohol mennyisége a legfontosabb mérőszámod - és szerintünk az új ismerőseid száma, valamint a nyelvtudásod mértéke sem függ tőle