Úgy gondoltuk, bejelentkezünk még utoljára, mielőtt majdnem két hétre elutazunk, hogy családi állapotot változtassunk. Sportos témájú poszt - de ha valakit nem is érdekel a téma, jó kattintásvadászként cuki kutyás és cicás képeket is elhelyeztünk benne (tényleg!!!)

Ez a poszt egy rövid hangulatjelentés az elmúlt napokról, és hetekről: Írországban ugyanis minden szeptember első hétvégéjén rendezik a nemzeti hurlingbajnokság döntőjét, a harmadikon pedig az ír futball-bajnokság döntőjét (aki nem tudja, mi fán teremnek ezek a sportok, ezt a posztot javaslom elolvasásra). 

Ez a két esemény egyébként is sportlázat okoz az országban, idén azonban a hurling-bajnokság döntőjébe Galway megye csapata is eljutott. Ennek köszönhetően a települések már hetek óra a csapat színeiben, azaz rozsdavörös-fehérben pompáznak. Galway utoljára 1987-ben győzött: döntőben azóta hatszor jártak, ám mindannyiszor vereséget szenvedtek.

A városban ilyenkor szinte nincs olyan vendéglátó-egység, amely ne adná a meccset (amelyik pedig nem adja, az jelentős bevételtől esik el), és nincs olyan bolt, amelynek ne lenne a kirakatában egy, a csapatot biztató plakát, felirat - vagy épp ne árulnának mezt, sálat, sapkát, zászlót, vagy valamit. Azt pedig pontosan meg tudod állapítani, hogy hány Galway környékéről származó család él az utcában: nekik ugyanis az előterükben zászlók vannak, az ablakból mezek és további zászlók lógnak ki.

Tényleg fantasztikus, hogy az emberek ugyan a foci EB idején is látszólag szurkoltak az ír válogatottnak, de az semmi sem volt ehhez képest. Ezen a szigeten tényleg az ír sportok viszik a prímet, minden más másodlagos.

Az idei év azért is különleges a megyének, mert mind a senior (felnőtt, 18+), mind a minor (18-) korcsoportban döntőbe jutott a hurlingcsapat: ez elég ritkán fordul elő, így aztán dupla az élvezet. A szomszédos Claregalwayban például az egyik központi kereszteződésben a településről származó játékosoknak szóló jókívánságok vannak kirakva - azért kellemesen hátborzongató lehet a helyi srácoknak.

A mérkőzésre a Croke Parkban került sor, és állítólag szinte lehetetlenség volt rá jegyet szerezni. A jegyeket itt azt mondják, nem is lehet hivatalos online felületen keresztül megvenni: azokat ugyanis kluboknak, szervezeteknek, egyesületeknek adják oda, és ők árusítják - természetesen először tagoknak. Bárcsak ott tartanánk Magyarországon is, hogy sportesemény miatt nehéz egy 90.000 befogadóképességű stadionba jegyet szerezni.

A régió hetilapjának a facebook oldala már napok óta tele van cukibbnál cukibb képekkel, ahol emberek és állatok beöltözve várják már a meccset. Én csak kettőt másolok ide, akit érdekel a többi, menjen fel erre a Facebook oldalra, és vérmérséklettől függően mosolyogjon, vagy borzadjon el az ott látottakon.

Szerencsére nekünk, akiket annyira azért nem hoz lázba a dolog, akik nem tudtak jegyet szerezni, a város kocsmái mellett a főtéren felállított óriáskivetítőn is nyomon lehet követni a meccset, ahova ezreket vártak - meg is érkeztek. Habár egy napig esett az eső a meccs előtt, szerencsére vasárnap délutánra megkegyelmeztek az égiek, és kellemes 20 fokban nézhettük a meccset.

Persze felteheted a kérdést: ha az összes pub adja a meccset, miért a főtérre mész ki? A válasz a családosokban rejlik. Sok olyan ember van ugyanis, aki kisgyerekével együtt ezt egy kiváló vasárnap délutáni programnak találja, ám nincs kedve egy kocsmában alkoholizálni. Mivel a köztéri italozás itt is tiltott, ezért abban biztos lehet, hogy a kivetítő előtt minimális mennyiségű részeggel fog találkozni.

Szóval nagy bulinak néztünk elébe, így aztán úgy döntöttem, utolsó hajadon ír hétvégém vasárnap délutánját a meccs megnézésével töltöm. Magamra kaptam minden cuccomat, ami a rozsdavöröshöz hasonlít, igyekeztem nem kék kabátban elindulni (az ugyanis az ellenfél színe volt), és irány a belváros.

Egy random kirakat a belvárosból

És egy random utcakép, egy nappal a meccs előtt

Ez már a meccs napja: egy ereklye-árusítóhely, zászlókra specializálódva. Ilyenből körülbelül 10-15 darab volt a főtéren vasárnap délután.

Kezdés előtt 15 perccel. A távolban ott a kivetítő is.

Hangulatjelentés. A meccs első 20 percét mi is itt néztük, azonban mivel elég nagy volt a tömeg (és nevetni fogtok, de a nap is égetett ...), úgy döntöttünk, átvándorlunk egy pub-ba. Forrás

Ez pedig már a meccs közben készült, a parkkal szembeni hotel tetejéről. Voltak páran. Forrás

Ez pedig már egy pub bejárata ... ide konkrétan nem jutottunk be, mindkét ajtóban ilyen szintű tömeg állt

Ez pedig már az a hely, ahová végül bejutottunk. Teltház.

A buli végül jól sült el, mindkét galwayi csapat győzött, úgyhogy 31 év után ismét a városba kerül a Liam McCarthy-kupa. A Facebookot pedig elárasztották a "város holnap szabadságon van"-típusú posztok :) 

Egyébként mindenfelé dudáló autók, utcán éneklő emberek, és néha igen furcsa performanszok is megjelennek. Ezt már hazafelé fotóztam:

A csapatnak végül hétfő délután tartottak egy hivatalos köszöntőt a kb. 40.000 befogadóképességű helyi stadionban. A műsor 18.30-kor kezdődött, de azt javasolták, hogy aki biztosan akar helyet magának, az már 16.00-kor (!!!) induljon el. Én ma délután 5-kor végeztem a munkában, és azt láttam, hogy a stadiontól kb. 8 kilométerre fekvő 2x2 sávos főút kereszteződésében állt a sor ... gyanús, hogy nekik már nem maradt hely a stadionban. Őrület.

Mi viszont most elköszönünk, és körülbelül 3 hét szünetre vonulunk. Amikor visszajövünk, folytatjuk a nyári képes beszámolókat, és ha minden jól megy, végre elkészül a nagy árösszehasonlító posztunk is. Szóval folyt. köv. szeptember végén :)