Észak-Írország, 2. nap

El kell ismernem ... friss házasemberként nehezen vettem rá magam újra a blogposzt-írásra. Először az esküvő utáni fáradalmak, utána pedig a kellemes "végre semmit nem kell csinálnom"-érzés uralkodott el rajtam. De most újra itt vagyunk, hogy bemutassuk az észak-írországi kirándulás 2. napját. 

Vegyük fel a fonalat ott, ahol legutóbb leraktuk: gyönyörű napra ébredtünk, úgyhogy reggeli után már korán reggel (ami itt 9 órát jelent) nekiindultunk az északír vidéknek: három fő célunk volt, a Carrick-a-Rede kötélhíd, a Dark Hedges nevű képződmény, és a belfasti Titanic-múzeum.

Carrick-a-Rede

A kötélhíd a helyiek elmondása szerint a ország egyik legkülönlegesebb látványossága, mindenki igyekezett kiemelni, hogy ezt mindenképpen nézzük meg, ha erre járunk.

De még mielőtt odaértünk volna, kiszúrtunk egy elég csúnya partvidéket az autóból - úgyhogy kormány balra ránt, parkolóba befarol (lehet, hogy itt a költő némileg túloz ...), és egy kora reggeli észak-ír panorámával kezdtünk:

img_20170710_093645.jpg

De nem sok időt töltöttünk el itt, hiszen volt még bőven látnivaló. Kevesebb mint fél óra autózás után el is értünk célunkhoz. Egyébként egész Észak-Írországra igaz, hogy a fő látványosságok egy körülbelül 50 kilométeres körben vannak (kivéve Belfast). De pár nap még így is kell hozzá, hogy mindent megnézz.

A célpontunk, mint a neve is sugallja, a szárazföldet köti össze egy tőle 20 méterre található sziklával - ebből ki lehet találni, hogy nem ez a világ leghosszabb hídja. Azonban ha rászánod magad, hogy átsétálj rajta, és látod az alatta körülbelül 30 méteres mélységben hömpölygő vizet, akkor lehet te is végiggondolod, hogy ez volt-e életed legjobb ötlete.

És persze, hogy az! Már a hídhoz vezető kb. 1 kilométer hosszú sétaútvonal is gyönyörű tájakat mutat meg, kintről a szikláról azonban talán még szebb minden. Persze az egésznek van egy kis trükkje: a hídon való átsétálást biztosító belépőjegyet már a sétaútvonal bejáratánál meg kell venned ... ha viszont a hídnál inába száll a bátorságod, hát így jártál.

Érdemes korán odamenni, ugyanis a jegyek az idei évtől kezdve egy adott 60 perces intervallumra szólnak. Márpedig ha sokan vannak, akkor lehet hogy csak 2-3 óra múlvára kapsz jegyet. Mi kora reggel mentünk, ezért nem volt ilyen gondunk.

Utazásunk előtt mesélték, hogy a hidat előtte pár héttel le kellett zárni egy napra, mert egy őrült úgy gondolta, hogy a híd közepén veszi elő kis bicskáját, és megpróbálja elvágni a köteleket. Szerencsére mindkét végén áll egy-egy illetékes, akinek a dolga ilyenkor az azonnal közbeavatkozás, így nagyobb baj nem történt. Azonban a biztonság kedvéért újra átnézték a kötélszerkezetet, és mindent rendben találtak. Még szerencse, hogy emberünk nem egy bozótvágóval indult meg ... habár azt igen nehéz lenne észrevétlenül becsempészni.

Persze felmerülhet benned a kérdés, hogy miért építene valaki egy 20 méter hosszú hidat, hacsaknem azért, hogy jól lehúzza az erre járó turistákat? Az ok azonban ennél sokkal "íresebb": a helyi lazachalászok ugyanis pár száz évvel ezelőtt rájöttek, hogy pont arról a bizonyos kis szikláról lehet a legtöbb lazacot kifogni, a vonulási helyük ugyanis valahol a szikla aljában van - és hát a finom falatokért bármit, úgyhogy a XVIII. század közepén fogtak néhány fadarabot, összekötötték őket néhány kötéllel, és ez lett a Carrick-a-Rede v0.1.  Arról nem szólnak a históriás könyvek, hogy hány jó halászember lelte halálát a habokban, de talán jobb is ez így.

A mai, v2.0 tourist edition verzió már persze sokkal barátságosabb, de ezt mindjárt meglátjátok a képeken is. Egyetlen probléma, hogy a hídon magán nem igazán tudsz fotózni, ugyanis egyszerre mindössze 8-10 ember tartózkodhat rajta, és a gördülékeny átengedés érdekében a hídon tilos megállni. Persze aki igazán művészi fotót akar látni, az menjen fel nyugodtan a kötélhíd honlapjára, ahol a kezdőlapon épp két fiatalember kel át rajta egy tökéletesen beállított fotón.

Azért még itt jegyezném meg, hogy ha én el akartam volna készíteni a fentebbi fotót, akkor először is a hídon való megállásért úgy seggberúgtak volna, hogy csak nézek; másrészt meg valószínűleg még 40 másik ember is a képen lett volna, ugyanis a hídon túl látható fakerítés mentén hosszú sorban állnak a emberek azért, hogy átkelhessenek.

Szóval summa summarum, a hídról való fényképezés helyett én igyekeztem inkább a környező tájat fotózni. És álljon itt még egy utolsó trivia a képek előtt: a hidat megjárta a 2012-es olimpiai láng is.

A képekre továbbra is igaz az, hogy elhelyezhetnék ide igazi művészképeket, amin tökéletesen csillan meg a lemenő nap utolsó sugara a kötelek Photoshoppal megszerkeszett csomóin, de mi továbbra sem ezt az utat követjük. Maradnak a többségében saját, művészileg értékelhetetlen képeink, viszont cserébe tényleg a saját élményeinket mesélik el.

img_20170710_100532.jpg

A sétaútvonal végig a part mentén halad

img_20170710_100641.jpg

Ez még nem a híd ...

img_20170710_101330.jpg

És még ez sem, bár már közel járunk ... a kép bal oldalán viszont szemfüles megfigyelők kiszúrhatják a sok-sok turistát, akik utánunk jöttek.

img_20170710_102710.jpg

Na még egy ...

img_20170710_101958.jpg

Sorbanállás ... a kép közepén pedig ... igen, a híd!

img_20170710_102218.jpg

Ez pedig a legközelebbi kép, amit sikerült lőnöm ... utána már nem a fényképezéssel foglalkoztam

img_20170710_102657.jpg

A sziklafalban rengeteg sirály és egyéb madár fészkel. A kilátás szép, a víz tele van halakkal - nekem sem kéne több, ha sirály lennék.

img_20170710_102522.jpg

Egy kis kitekintés a híd másik oldalára ...

img_20170710_103540.jpg

Ez pedig az átkelés után, a szikla vége ... a többire már csak úszva lehet kijutni.

img_20170710_104415.jpg

És még egy kép a szikláról.

 

Az az igazság, hogy érkezés előtt nem tudtuk, hogy mire számítsunk, de teljes volt az összhang abban a kérdésben, hogy nagyon megérte ellátogatni ide: gyönyörű volt!

Dark Hedges

Fenti élményeink után majdnem belevágtunk, hogy megnézzük a napi program második pontját. Ám egyrészt a kötélhíd annyira tetszett mindenkinek, hogy végül több időt töltöttünk el a vártnál; másrészt a Titanic-kiállításra 12.30-ra  szólt a belépőjegyünk, ezért úgy döntöttünk, a köztes megállót kihagyjuk.

De mi is lett volna ez a Dark Hedges? Game of Thrones-rajongóknak persze biztosan nem kell ecsetelni ... ez egy fasor, amely az alatta futó út felett tulajdonképpen egy alagutat formáz. A sorozat első évadában ez a helyszín volt formálta meg a királyi utat. Végül idő hiányában ki kellett hagynunk - na meg a Titanic- belépő már ki volt fizetve, egy kisebb pazarlás lett volna lekésni az időpontunkat :)

De ha legközelebb Észak-Írországban járunk, ez biztos rajta lesz az útiterven. Addig is, szép képek a Belfast Telegraph oldaláról.

2017-01-19_new_27940159_i1.JPG

Az eredeti

2015-07-16_lif_11177886_i1.JPG

És mindez a sorozatban

Titanic Museum

Szóval Belfast, Titanic Múzeum. Eredetileg nem volt úticéljaink között, de úgy voltunk vele, ha már Észak-Írországba megyünk, csak megnézzük a helyet, ahol az ikonikus hajó épült.

Nekem a múzeum gyorsan a kedvencemmé vált: először is, erre is jellemző, hogy teljesen interaktív. De nem arra kell gondolni, hogy kiraknak egy táblát, amin van 3 gomb, amit nyomkodhatsz, és más és más szöveg jelenik meg.

Hogy csak néhány példát említsek: interaktív módon mutatják be a belfasti kikötő kiépülését; az egyes helyszíneken "megszólaltathatsz" a korszakra jellemző embereket: "beszélhetsz" dokkmunkással, a hajó kapitányával, építésszel, stb; a hajó utolsó üzeneteit színészek olvassák fel, és a süllyedést bemutató résznél ez szól a háttérben (elég megrázó); megnézheted a teljes utaslistát akár nemzetiségekre lebontva, rajta azzal, hogy kik élték túl (bár ezzel kapcsolatban ellentmondásosak az információk, az itt szereplő adatok szerint egy magyar nemzetiségű volt az elhunytak között, aki a hajón dolgozott). De ami a kedvencem volt, hogy a hajó építésének bemutatásakor beülhettél egy szellemvasutaknál használt kis kocsiba, ami körbevitt egy területen, ahol az építés egyes fázisait mutatták be: az egyik helyen emberek rakták össze a hajó külső borítását, egy másikon a forró vassal dolgoztak, stb.

Amint a fentiekből is látható, a múzeum nem szimplán csak a hajó útjára koncentrál: a fő szakaszok a belfasti kikötő kiépülése, az ott épült hajók; a hajó átadása; felépítése (a különböző osztályú kabinokkal, fókuszálva a különbségekre). Majd következett az út bemutatása; a jégheggyel való ütközés éjszakája, végül az utóélet: újságcikkek, túlélők megszólaltatása, hatása a mai kulturális életre (filmek, könyvek, stb.), és persze a Titanic roncsának megtalálása, a kutatás részletes bemutatásával, és néhány, az óceán mélyéről kiemelt tárggyal.

Szóval nem egy apró múzeumra kell gondolni, ezt mutatja a négy emeletes épület is. Azt javasolták, 4 órát szánjunk rá a helyszínre: mi végül 3 óra alatt körbeértünk, de valóban egy fél napos programot jelent, ha mindent rendesen végigolvasol.

Ahogy a múltbéli posztjainkban, most sem szeretnék részletes történelemórát "tartani", akit érdekel, a Titanic Wikipedia oldalán talál részleteket. Én a kirándulás előtt nem tettem meg, és megmondom őszintén, számomra rengeteg újdonság volt a kiállításon, sokat tanultam.

Azért egy dolgot mégis elmesélek: a hajónak az úgynevezett "maiden voyage"-a (ezt magyarul az első útnak lehetne fordítani) Belfast és Southampton között volt. Itt tesztelték a főbb paramétereket, és mindent rendben találtak.

Ezután az "éles útján" nem közvetlenül ment Southamptonból New Yorkba: először a franciaországi Cherbourg-ban állt meg, ahol nem tudott beállni a kikötőbe, ezért két kisebb gőzös hordta rá az utasokat a hajóra (lásd utolsó képünk lentebb), majd Írországban, akkor Queenstown, ma Cobh néven futó városkában állt meg.

Ez annyira felvillanyozott, hogy rákerestem Cobh-ra, és mit kiderült, ott még ma is rengeteg óceánjáró megáll a nyári szezonban, és többek között helyi asszonyok népviseletbe öltözve fogadják az utasokat. Állítólag bámészkodóként is nagyon megéri kinézni, a neten elérhető, hogy melyik hajó mikor van a kikötőben. Úgyhogy jövő nyáron, a tervezett déli túránk részeként biztosan ide is ellátogatunk. Íme egy kép arról, hogy milyen az, amikor egy óceánjáró meglátogat egy ír kisvárost (forrás):

cobh_liners.jpg

Szóval összegezzve, számomra meghatározó múzeumélmény volt, és egyben meg is mutatta, hogyan kell(ene) egy múzeumnak kinéznie, hogy még 3 óra után se und el magad. Hozzátenném, sajnos az angoltudás itt is elengedhetetlen, magyar nyelvű segédanyagok még egyik általunk látogatott ír múzeumban sem voltak - hiába, kevesen élünk kint hozzá, hogy megcsinálják.

 

És a képekhez: az a helyzet, hogy kiállítási tárgyakat nem igazán szeretek fényképezni - ezeknek a hangulatát aztán tényleg nem adják vissza a fotók. Úgyhogy az alábbi néhány kép bár a kiállításon készült, de nem kimondottan a különböző ereklyéket ábrázolja.

img_20170710_141155.jpg

Néhány száraz adat

img_20170710_141225.jpg

A háttérben a világ egyik legnagyobb daruja,a Harland & Wolff által épített Sámson. Két óriás daru áll a dokkban, az egyik a Sámson, a másik a Góliát nevet kapták. Fejenként 140 méter szélesek, 106 méter magasak, és legfeljebb 840 tonnát tudnak megemelni. 

img_20170710_151514.jpg
Egy érdekes infografika arról, hol is van ma a Titanic, és hogy néhány ikonikus épület milyen mértékbe veszne el az óceánban.

img_20170710_154508.jpg

A múzeum

new_4584159_website_slider_moody_lower_quality.jpg

És zárásként egy nem saját  kép ... a Nomadic és a Titanic Múzeum együtt

A Nomadic a két fentebb már említett franciaországi ráhordó-hajó egyike, amelyet az ír kormányzatnak sikerült megvásárolnia, és azóta felújítva, kiállítva ma is látogatható a múzeummal szemben. A helyiek a Titanic kistestvérének tekintik, és nagyon örülnek, hogy Írországban került kiállításra  (kép forrása, érdemes elolvasni a cikket is, ha valakit érdekel bővebben)

 

Végül, ha eljutottál idáig, az azt jelenti, érdekel a téma. Úgyhogy ideteszek egy magyar nyelvű linket, ami további fotókat és érdekességeket tartalmaz a kiállításról. 

Epilógus

Belfast után erősen gondolkodóba estünk, hogy irány Dublin, és menjünk haza a pályán, vagy még járjuk az ír tájakat. Végül úgy döntöttünk, Dundalkban megállunk egy gyors vacsorára, majd utána Dublint kikerülve, egy alsóbbrendű úton megyünk, hogy még tudjunk nézelődni.

"Kiváló" döntés volt. Sikerült az ország talán legjellegtelenebb főútját kifognunk Ardee és Mullingar között, ahol látnivaló egy szem sem volt - cserébe elkezdett ismét szakadni az eső, az autónkból kifogyóban volt a benzin, és az út minőségének köszönhetően folyamatosan koncentrálni kellett. Szerencsére Mullingar-ig kihúztuk, ott pedig egy benzinkútnál tartva egy 15 perces szünetet újult erővel pattantunk vissza a kocsiba, hogy a pályán hipp-hopp otthon legyünk.

Az újult erőnek köszönhetően az autóban pillanatokon belül mindenki elaludt a lelkes sofőr kivételével ... így két nap alatt, majdnem 800 kilométer levezetése után (tudom van akinek ez ujjgyakorlat, nekünk viszont ez óriási egyéni rekord volt), éjfél után hazaértünk, és bedőltünk az ágyba, és megállapodtunk abban, hogy másnap ha megyünk is valahova, azt biztosan nem 12.00 előtt tesszük :)

Zárásként pedig ide biggyesztem a túra teljes útvonalának térképét, a Google Maps szponzorálásával: 

nir_trip.png

Címkék: fényképek