Rémes! Rémes?

Az a helyzet, hogy már néhányszor nekiálltam, és az utóbbi időben ismét gyűlt némi anyag egy "ír néplélek" témájú poszthoz. Aztán valamelyik nap felmentem a határátkelőre, és rájöttem, hogy megírták a posztot helyettem: egy magyar blogger pár egyik fele ugyanis Írország szépségeiről, a másik pedig az úgynevezett rémes dolgokról írt.

Utóbbi linket elküldtem néhány ismerősnek, és egyik kedves barátunk elkövette azt a hibát, hogy rákérdezett: "ti mit gondoltok ezekről"? Na, hát megírtam - úgyhogy most a neki adott válasz jelentősen kibővített változata következik. Szóval valamivel több, mint két év után itt az idő, hogy beszéljünk arról egy kicsit: mi az, ami az ír néplélekben a nem túl pozitív oldalába esik a mérlegnek? Az alábbiakban még véletlenül se a gazdasági problémákra tessék gondolni, sokkal mindennaposabb dolgokról lesz szó!

Disclaimer

Biztos vagyok benne, hogy ennek a posztnak az olvasása után lesz, aki úgy gondolja, hogy rosszindulatú vagyok, és általánosítok. Elfogadom, ha valaki így gondolja, épp ezért, előre megfogalmaznám a saját védőbeszédemet.

Gondoljuk végig ezeket az állításokat: a magyarok általában pesszimisták / ideges típusok / kiskapukat keresők / túl sokat isznak / túlságosan átszövi az életüket a politika.

Általánosságban igazak az állítások? Igen. Értelmes ember úgy gondolja, hogy minden magyar ilyen? Dehogyis, ez egyáltalán nem igaz!

Na, így vagyok én a helyiekkel. Viszont ha itt élsz egy ideig, akkor nem csak azt fogod látni, hogy milyen barátságosak, mennyire sokat adakoznak, és milyen jókat tudnak bulizni, hanem azt is, hogy bizony néha a kedvesség mögött kétszínűség lapul; ha nem szeretnek, simán kicsinálnak a hátad mögött; időnként igénytelenek; és sem a saját, sem a mások tulajdonára egyáltalán nem vigyáznak. Ez van. Az élet nem fekete vagy fehér, és ezt igazán csak akkor fogod meglátni, ha itt élsz közöttük egy ideig.

A szépség belülről fakad

Mindannyian tudjuk, hogy a magyar lányok a legszebbek, de ha ez a megállapítás nem lenne is igaz, akkor is nyugodt szívvel ki lehet mondani, hogy az ír lányok pedig rondák. Ha itt szép lányba futsz bele, nagy valószínűséggel nem helyi.

Persze igen magas lóról van ez az állítás megfogalmazva, hisz én sem vagyok épp egy korszakos szépség: de az, amit itt látunk, az néha überel mindent. De ez igazából semmiség, nem lehet mindenki szép, ráadásul az időjárásuk sem kimondottan kedvez a szépség előtérbe helyezésének. A fő probléma azzal van, ami a következő pontban megfogalmazódik ...

Öltözködés / Igénytelenség / Rendetlenség

Itt kénytelen voltam összevonni néhány pontot, ezek szerintem annyira együtt járnak. A ruházkodás terén néha olyan dolgokat látunk itt, amikért Magyarországon biztos, hogy gyilkos pillantásokat vetnének rád. Hozzátenném, az én öltözködési stílusom sem a legkifinomultabb, néha borzalmas dolgokat képes vagyok összepárosítani, de amióta van egy feleségem, azóta a legdurvább stílushibákat igyekszik kijavítani :)

Szóval néha borzalmas dolgokat látni az utcán, habár el kell ismerni, ez némi jót is hordoz magában. Az emberek ugyanis itt tényleg az "élni és élni hagyni" elv szerint élnek, nem foglalkoznak azzal, hogy ki hogyan öltözik fel. Sajnos azonban ennek következménye az, hogy valaki olyan haspólót vesz fel, ami melltartónak is kevés lenne a méreteihez; vagy hogy körömcipőhöz fehér hosszúszárú zoknit hordanak miniszoknyával; de a kiskosztüm + blúz és a melegítőalsó párosa volt talán a legdurvább. És nem, itt nem arról van szó, hogy valaki elmegy a szomszédba ebben a szettben, hanem konkrétan a városközpontban, a sétálóutcán jelenik meg így. De ha már különleges helyzetek, említsük meg a a szilveszteri mikulásos bokazokni + a fehér miniszoknya párosát, kézben vitt magas sarkúval.

Ezekre szerintem nincs mentség, akármennyire is működik az élni és élni hagyni.

 

Ezzel párhuzamosan vizsgáljuk meg az igénytelenség kérdéskörét. Ehhez idézem az eredeti posztot.

Otthagyják a mocskot maguk után a kávéautomatánál. Eldobálják a csikket az épület előtt (a kuka mellé), ahol egyébként amúgy sem lehet dohányozni. Az ebédlőben lerakják a tálcát a földre a szék alá, és evés közben azon pihentetik a cipőjüket.

Ezek persze előfordulhatnak máshol is. De otthon például nem tudok olyat elképzelni, hogy valaki az ebédlőben a tálcát lerakja maga mellé a földre, pofával lefelé! Azért egészítsük ki még néhány ponttal ezt a listát:

  • a buszok ülésein buszjegyek, kávéspoharak (félig teli), használt papírzsebkendők, sárfoltok - ez utóbbi azért, mert a lábát teli talppal felteszi a paraszt, miközben 3 napja szakad az eső
  • a köztereken kukát legfeljebb mutatóba látsz, az is mindig tele van, mivel kevés a kuka
  • van, aki az irodai asztalát heti egyszer söpri le, amikor már a heti összes kávéspohara, felbontott szendvicse, és banánhéja ott rohad.
  • autóvásárlás előtt mindenképp szagolj be az autóba, mert bizony simán előfordulhat, hogy az előző tulaj birkaszállító járműnek használta a bőrüléses volvot 

De az is simán előfordul, hogy az utcán ízesen elköpnek melletted - és nem személyes, szimplán ilyenek. Ez viszont el is hozott minket a következő pontunkhoz ...

Orrfújás

Kérdezhetnéd: ez egy külön pont? Sajnos igen.

Én nem mondom, hogy ez minden írre igaz, de hogy szignifikáns hányadot képeznek azok, akiknél ez így van, az biztos. Az a helyzet, hogy náluk az orrfújás egy meetingen az körülbelül azzal ér fel, mintha te hangosan böffentenél egyet az irodában. Valamiért náluk annak a kultúrája alakult ki, hogy inkább szívd az orrod, de mások előtt nem illik zsebkendőt elővenni - csak tippelni tudok, de talán ez azért van, mert az orrfújás hangos, és (számukra) gusztustalan hangokkal jár. Hát nem tudom, annyira biztosan nem gáz, mint a krákogás, szipogás tőlem egy méterre.

Én erről sokáig nem tudtam, de nem egyszer találkoztam fura pillantásoknál ebédnél, amikor elnézést kérve elfordultam, és kifújtam az orrom. De gondoljunk bele ... erősebb kaja elfogyasztása közben akarva-akaratlanul is megindul az orrod. Olyankor a szipogók minikoncertet adnak ebédnél - én inkább elfordulok a többiektől, és kifújom. Szörnyű vagyok, tudom.

A szalonba épp a napokban futott be egy vendég, akinek lógott az a bizonyos az orrából, miközben szívta, mint az őrült. Meg lett tőle tőle kérdezve, hogy kér-e zsebkendőt? Ah nem, minden rendben - mondta vendégünk. Hát, szerintem ez az a köröm, ami szemkontaktus felvétele nélkül készült el.

Végül, de nem utolsósorban, a tüsszentést is másképpen közelítik meg: itt az egészségedre 10 emberből 1 szájából hangzik el, cserébe viszont te kérsz elnézést, ha tüsszentesz!

Közlekedési kultúra

Van benne valami, de gyorsan hozzá kell tennem, az én lelkivilágomhoz az ír vezetési kultúra sokkal közelebb áll, mint a magyar. Szerintem a magyar ember tipikusan az idegbeteg sofőr kategóriát képviseli (na tessék, már megint általánosítunk ...), aki előtt ha a 90-es úton 87-el mész, akkor már dudál, villog, anyázik. Higgyétek el, igazi kultúrsokk hazamenni, és autóba ülni ... 

Na de, miért gondolhatta a költő, hogy a közlekedési morál a béka feneke alatt van? El kell ismerni, az írek többsége nem vezet túl jól. Viszont ennek következtében többnyire sokkal óvatosabbak, mint nálunk. Persze ennek az a hátránya, hogy úgy tűnik, mintha tökölnének. El kell ismerni, néha belőlem is kiszalad a"takarodj már innen előlem" :) 

De az is igaz, hogy ha itt hibázol egy kisebbet (például olyan helyen állsz meg, amivel akadályozol valakit), akkor nem hárman dudálnak rád egyből, hanem megállnak, és várnak, amíg kijavítod, amit elrontottál.

Ügyintézés

Nos, ha csak egy pontot választhatok, hogy melyikkel nem értek egyet, akkor ez lenne az. Persze hallottunk már mi is horrosztorikat, miszerint a szolgáltatóváltás az itt felér egy Canossa-járással, nekünk még alapvetően nincsenek rossz élményeink.

Persze a költözés után nekünk is volt néhány körünk a különböző hivatalokban, de úgy érezzük, minden simán ment. Bárcsak Magyarországon is mindig ilyen "problémás" lett volna minden ügyintézésünk, és bárcsak az ügyintézők is úgy állnának hozzánk otthon is, mint itt. 

Adóhivatal, Welfare office, bank, közművek: minden simán megy, néha a magyar léleknek már túl egyszerűen. Én például még mindig nem barátkoztam meg teljesen azzal, hogy itt például egy biztosítás megkötése / megújítása úgy megy, hogy bediktálod a hitelkártyád adatait a telefonban, és már vonják is a pénzt.

Munkamorál

Én nem merném azt mondani, hogy a munkamoráljuk rossz, de hogy nem olyan, mint a magyar, az biztos. Számomra teljes kultúrsokk volt az, hogy a meeting simán 5-10 perccel később kezdődik, mert elhúzódott a kávézás. Vagy épp céges karácsonyi nagy közös sütievés van, ezért a meetinget eltoljuk 30 perccel, hogy ne csak fél órát, hanem egy órát is eltölthessünk a kantinban sütit zabálva.

Még egyszer: ez nem rossz, csak más! Szóval ha ez itt lustaságnak számít, akkor nevezzük lustaságnak. El kell ismerni, néha én is így gondolom: de legyünk jó fejek, és mondjuk inkább azt, hogy itt sokkal jobb a munka + magánélet egyensúlya, ami teljesen igaz. 

Ha viszont munkamorál, akkor itt meg kell említeni egy másik dolgot:

Ostobaságok

Nekem ugyanis szent meggyőződésem, hogy sokan azért gondolják, hogy az írek lusták, és rossz a munkamoráljuk, mert összekeverik ezeket a dolgokat a butasággal. Igen, sajnálom, hogy így vélekedek - de maradjunk annyiban, hogy nem véletlenül nem sok atomfizikus kerül ki innen. És ezt nem (csak) én állítom arról a bizonyos magas lóról: akármilyen nemzetiségűvel, akármilyen szakmából beszélgetsz, mind azt mondja, hogy a helyiek néha többet hátráltatnak, mint segítenek.

Lehet, hogy az ügyinézésük többnyire gördülékeny, de egyébként olyan bénázásokat tudnak előadni, hogy az agyad eldobod. Az pedig tök természetes, hogy egy kérdést legalább háromszor fel fognak tenni, mert a válaszod körülbelül 10 másodpercig marad meg a memóriájukban. Többször beszélgettem arról ilyen-olyan emberekkel, hogy ez vajon tényleg az agykapacitásból adódik, vagy szimplán abból, hogy leszarják, amit mondasz, és nem oda koncentrálnak? Nehéz eldönteni, egyik sem jó. Még egyszer, tisztelet a kivételnek!

Sajnos szinte minden nap előfordul az, hogy valamit elmagyarázol, majd 30 percen belül jönnek, és "csak hogy megerősítsem, akkor azt kell csinálnom, hogy ....", és elmondja azt, amit mondtál neki fél órával ezelőtt. Jobb esetben. Rosszabb esetben meg valami irtózatos baromságot. Vagy meg sem kérdez, és akkor csinál baromságot. Embere válogatja, melyiket tekinti rosszabbnak.

Ha csak én lennék ezen a véleményen, őszintén mondom, le sem merném írni a fentieket. De tényleg, akárkivel, akármilyen szakmáról beszélsz, ugyanazt mondják. Én nem állítom, hogy nincsenek köztük kiváló szakemberek, de hogy rengeteg az ostoba kontár, az sajnos biztos. Persze nehogy azt higgyétek, hogy az átlag IQ itt 80, mert ez nem igaz. "Szimplán" arról van szó, hogy az egy főre jutó ordító butaságok száma sokkal magasabb, mint otthon.

Gyereknevelés

Erről nem sokat tudok nyilatkozni, mivel nincs saját gyerekünk még. Az viszont itteni szülők elmondása alapján jól látható, hogy az ír nevelési módszernél kevés liberálisabb van - és ez sajnos nem jó, egy bizonyos szint után a fiatalok átesnek a ló túloldalára. Azt veszel fel, amit akarsz; oda mész, ahova akarsz; addig, ameddig akarsz; azt csinálsz, amit akarsz; azzal, akivel akarod. Nevezzetek poroszosnak, de hogy nekem nem lesz ilyen a gyerekem, az is biztos.

Sajnos nem véletlen, hogy itt a legtöbb lopást vagy erőszakos bűncselekményt fiatalok követik el. Szerintem valahol a kettő között kéne, hogy legyen a megoldás.

 

Alkoholizálás

Ez egy nagyon érdekes pont, ugyanis mindenki úton-útfélen elmondja, hogy az írek mennyit isznak. Hát összehasonlításképp azért megmutatnék egy grafikont, ebből a forrásból.

Az első oszlop az ország nevét, a második a 2016-ban fogyasztott alkohol mennyiségét (/fő), a harmadik pedig az utolsó 10 év változását mutatja.

Amint látható, kis hazánk simán a nagyivó Írország előtt van (Magyarország a 9-12. holtversenyben, Írország a 17.). Ami viszont még aggasztóbb, hogy míg Magyarországon volt a legnagyobb mértékű a növekedés az elmúlt 10 évben, Írországban majdnem ugyanekkora mértékű csökkenés volt megfigyelhető. Nem mi megyünk a jó irányba.

Hosszasan kutakodtam, de nem találtam olyan grafikont, ami azt mutatná, hogy Magyarországon kevesebb alkoholt fogyasztanánk. Szóval valóban, az írek sokat isznak: legyünk őszinték, ebben a csodálatos időjárásban nincs is sok kikapcsolódási lehetőségük. De ebben speciel nem biztos, hogy jó ötlet mutogatni rájuk, mert nagyon gyorsan ránk lehet sütni, hogy bagoly mondja verébnek ...

Egyébként el kell ismerni, hogy a helyiek - legalábbis akikkel beszélgettem - maguk is úgy érzik, hogy általánosságban sokat isznak. Viszont ez ma már szerintem szinte minden országra igaz, akkora mértékben a mindennapok részévé vált sok ember számára az ital.

+1: Eszetlen konfliktuskerülés

Ez ugyan nem szerepelt a határátkelős posztban, de meg kell említenem, mert számomra talán a legirritálóbb. Ez pedig a konfliktuskerülés, minden áron. Rólam azért az ismerősök többsége tudja, hogy nem vagyok az a "csak béke legyen mindenáron"-típusú ember. Ha valami szar, akkor az szar, és kenegethetjük, az akkor is az marad, legfeljebb csak szétterjed. Szóval ha valami probléma van, akkor arról igenis beszélni kell. Nos, az írek nem így gondolják. 

Persze ez nem jelenti azt, hogy ők nem kerülnek konfliktusba. Ám ők sokkal inkább a zárt ajtók mögötti susmusban hisznek, és megpróbálják a helyzetet úgy megoldani, hogy az ne torkolljon nyílt konfliktusba. Persze van, amikor ez azt eredményezi, hogy ellehetetleníted a másikat (lásd még a hoteles példát, ahol szinte biztosak vagyunk benne, hogy a végén már szándékosan alakítottak úgy egy-két helyzetet, hogy abból jól ne lehessen kijönni) - szerintem ez egyébként nagyobb szemétség annál, mint amikor direktben odamész, és konfliktus árán ugyan, de megoldod a problémát.

Bemutatok két személyes példát:

- Amikor frissen idekerülve a már itt lévő ír nemzetiségű közvetlen kollégával nem értettem egyet egy megbeszélésen, akkor félrehívott, és leszúrt, hogy mit képzelek én, hogy neki a csapat előtt ellent merek mondani, merthogy nekünk egységesen kell fellépni. Végül egységesek lettünk ... a csapattal abban, hogy nincs szükségünk erre az emberre. De ezt nem zárt ajtók mögött intéztük el, hanem úgy, hogy szemtől pofába meg lett neki mondva, hogy szar, amit csinálsz, és rossz irányba viszed a dolgokat. Aztán persze ő már igazi ír úriember módjára úgy mondott fel, hogy egyszer csak nem jött dolgozni.

- A két év alatt volt még egy kollégánk, akitől nem mindenki vált el teljes békében. Viszont bármi is van, az utolsó napon ilyenkor szoktunk egy kis búcsúztatót tartani az irodában. Összejövünk, átadunk egy képeslapot, amire mindenki felírja a jókíváságait, mindenki kezet fog a távozóval, majd útjára bocsájtjuk. Nos, ennek a személynek az utolsó napján a legnagyobb haragosa úgy döntött, hogy ő aznap inkább beteg lesz, és nem tud bejönni dolgozni. Másnap persze minden rendben volt vele.

A másik jellemzője a konfliktuskerülésnek az, hogy nem ismerik a "Nem" szót.

Nem tetszik a válasz, amit kaptál? Semmi gond. Tedd fel újra a kérdést újra egy óra múlva. Majd még egy óra múlva. Majd másnap reggel. Majd másnap délután - egyszer majdcsak azt válaszolja a másik fél, amit hallani akarsz. Vagy nem tetszik, amit a másik kérdez? Ne válaszolj rá, vagy úgy válaszolj rá, hogy valójában nem válaszolsz a kérdésre. De még véletlenül se mondj nemet!

Bizony, a helyiek szemeit nem egyszer látom kerekedni, amikor egy kérdésre én csak annyit mondok: nem, én ezzel nem értek egyet, szerintem ezt nem így kéne. Akármennyire is mondasz utána egy sokkal jobb alternatívát, nekik csak az marad meg, hogy nemet mondtál.

De hogy egy nem munkahelyi példát hozzak: szerettünk volna a városban egy privát parkolóban egy helyet szerezni - amiről tudtuk, hogy nehéz lesz, mert az a parkoló szinte mindig tele van. Háromszor voltunk bent intézkedni: első alkalommal azt mondták, nézzünk vissza másnap, akkor bent lesz a főnök. Második alkalommal azt mondták, ezt ne így intézzük, adjunk egy telefonszámot, és felhívnak. Persze nem hívtak, így egy hét után újra bementünk. Akkor azt mondták, ne haragudjunk, nagyon szívesen adnának helyet, de nem lehet, mert az a parkoló egy másfajta parkolási rendszerre fog átállni néhány héten belül, arra a néhány hétre meg felesleges. Persze azóta is "átállnak", ez meg 3 hónapja történt. Na meg első alkalommal ezt még biztosan nem tudták. Lényeg a lényeg: egyszer nem mondták volna azt, hogy "nézzétek, nem akarunk nektek helyet adni", vagy "nézzétek, fullon van a parkoló, nem jöhettek". Pedig mennyivel tisztább lett volna.

Persze tudom, van aki ezt úgy hívja, hogy egy kedvesebb, indirektebb módon utasítanak el, és nem direktben vágják oda, hogy nem. Szerintem meg ez szimpla idiotizmus.

Egyebek

A posztban a fentiek mellett volt még szó ...

  • a tömegközlekedésről, amit már megénekeltük párszor, nem térünk ki rá ismét: Itt, itt és itt, olvashattok róla.
  • az egészségügyről, amit szintén kitárgyaltunk itt.
  • a claim culture-ról, ami 100%-ban igaz, és többször beszéltünk már róla - sajnos itt tényleg minden szarért kártérítést kell fizetned, úgyhogy jó, ha fel vagy szerelkezve egy általános felelősség-biztosítássl. 
  • és a felelősségtudat hiányáról, amiről sajnos nem tudok nyilatkozni, mert ezen a téren ugyanolyannak látom a helyzetet, mint Magyarországon. Bizonyos pontokban előrébb járnak, másban nem. Az például biztos, hogy simán rábasszák az ajtót az autódra, ha úgy állsz a parkolóban.

 

És ezzel a végére értünk a pontoknak, így azzal zárnám a posztot, amivel nyitottam: Az élet nem fekete vagy fehér - még Írországban sem. Messziről jött ember persze azt mond, amit akar, de az árnyalatokat igazán csak akkor fogod meglátni, ha itt élsz közöttük egy ideig.

Címkék: emberek