Kedves érdeklődők, szintet léptünk: ez a blogposzt ugyanis kétszer készült el, az első valamilyen rejtélyes okból az elkészülte után elszállt. Na sebaj, úgyis nehéz volt bevezetőt írni ezekhez a posztokhoz, így meg legalább volt mit írnom ide is. 

Szóval megvolt az első nagy kajálás, 1.30-kor pedig elfoglaltuk kabinunkat. A délután további részét lazulással, és az elsőbálozók meetingjével (ahol sok hasznos információt tudtunk meg) töltöttük. Este a felső szinteken néztük meg a kihajózást, baromi érdekes volt látni, ahogy elhagyjuk a kikötőt, eltávolodunk a partokról, és előttünk semmi, csak a sötét éjszaka. Végül beneveztünk még egy majority wins nevű játékba, ahol többek között ilyen kérdésekre kellett válaszolni, mint hogy "mi a férfiak legidegesítőbb tulajdonsága?", "miben jobban a nők, mint a férfiak?", "mi a legjobb csajozós duma?", vagy hogy "melyik celebre hasonlít a játékvezető"? És az nyert, aki eltalálta, hogy a többi csapat többsége mire fog tippelni. 

Éjfél körül mindig igyekeztünk nyugovóra térni, mivel az ébresztőt reggel 7-re lőttük be (és mint tudjuk, a hét óra alvás nagyon fontos az egészséges élethez), hogy egy gyors reggeli és készülődés után a 8-as kikötéskor az elsők között hagyhassuk el a hajót. Így történt ez az első napon, St. Thomason is. 

Amerikai Virgin-szigetek, St. Thomas, Charlotte Amalie 

Az Amerikai Virgin-szigetek az Egyesült Államok külbirtoka, a Kis-Antillák legnyugatibb tagja. Három fő szigetből áll, és rengeteg kisebből. Mi a második legnagyobbon, St. Thomason álltunk meg - itt található a főváros, Charlotte Amalie. A legnagyobb sziget tőle délre található, St. Croix. A harmadik pedig közvetlenül mellettünk keletre, St. John.

A szigetet Kolumbusz fedezte fel 1493-ban, így először spanyol kézre került, ám az azt követő 450 évben hosszabb-rövidebb ideig gyakorlatilag minden, jelentős tengerentúli területtel rendelkező európai állam birtokolta. Az Egyesült Államokhoz úgy került, hogy az első világháború idején megvásárolta azt Dániától.   

Érdekesség, hogy a sziget a bal oldali közlekedést használja - ám jobb oldali közlekedésre tervezett autókkal! Tehát olyan, mintha Írországban vezetnél magyar autót. 

Szóval első nap, adott volt, hogy az első között hagyjuk el a hajót, és lépjünk ki a szigetre. Beszámolók alapján arra készültünk, hogy a kikötőkben majd végtelen mennyiségű taxis és árus fog ránk szállni, hogy ránk sózzanak valamit. Hát St. Thomason ez konkrétan annyira nem jött be, hogy nem csak hogy egy darab ilyen árus nem volt, de még a kikötői boltok sem voltak nyitva. Persze a következő napokban a helyi erők igyekeztek bepótolni ezt a hiányosságot :) Így aztán zavartalanul sétálhattunk át ezen a részen.

Gondoltuk első nap, jó kondiban vagyunk, besétálunk, így legalább megnézhetjük a helyiek valódi mindennapjait. Mivel a hajón nincs WiFi, viszont családjainknak szerettünk volna lejelentkezni, ezért gyorsan betértünk az első útba eső McDonald'sba, hogy megkóstoljunk egy helyi nevezetességet (= vettünk egy üveg vizet), és lenyúljuk az ingyen WiFit, majd mentünk tovább. Séta közben ilyeneket láttunk.

Útközben több autó is ránk dudált, gondoltuk biztos ennyire különlegesek vagyunk. Mint kiderült, igazunk volt, de erről még később. 

Szóba elegyedtünk egy fiatal sráccal is, aki megkérdezte tőlünk, "ti ugye európaiak vagytok?". Először nem is értettük a kérdést (rasszistaaaa!!!), aztán miután kiderült, hogy ugyanarról a hajóról vagyunk, elmesélte, hogy ha mi hajlandók vagyunk lesétálni ezt a kb. 5 kilométert a városközpontig, akkor csak európaiak lehetünk. Az amerikaiak ilyet nem csinálnak. Ezt bóknak vettük :)

A mai nap volt az egyetlen, ahol saját szervezésű szigettúrát csináltunk. A terv az volt, hogy megnézzük Feketeszakáll kastélyát (a sziget kalóztanya volt hosszú időn át), majd felmegyünk a magasba a Skyride segítségével, és végül a Magen's Bay Beach-en pihenjük ki a fáradalmakat. 

Végül annyiban módosult a terv, hogy az indulás előtti napokban kiderült, a kastély a hurrikán utáni felújítások miatt még mindig zárva, így oda nem tudunk menni. Helyette a 99 Steps (99 lépcső) nevezetességet néztük ki, amely – mily meglepő - egy lépcsősor, és Youtube-videók alapján remek a kilátás onnan. 

Ez így is volt: 

Lefelé jövet kijött belőlem a minőség-ellenőr, és megszámoltam a lépcsőket is: 101 jött össze (de útközben megzavart egy darázs, márpedig aki ismer, az pontosan tudja, hogy ez mekkora problémát jelent számomra :)), de a lépcsősor alján épp egy helyi járt arra, aki segített, és megmondta, hogy pontosan 103 lépcsőből áll az emelkedő - így most veletek is megoszthatom ezt a borzasztóan fontos és hasznos információt :) 

Ez pedig egy átlagos mellékutcai látkép. Habár nagyon sokat dolgznak azon, hogy a hurrikán pusztítása után mindent helyreállításanak, ez még mindig nem tökéletes. Láttunk az út szélén elhagyatott autót, leszakadt vezetékeket, de olyan házat is, amelynek a teteje egy részen hiányzott.

Még egy érdekesség: végigsétáltunk a helyi "kormányzati negyeden" is (ami körülbelül egy utca), és kiderült, hogy itt a kormányzó mellett egy olyan tisztségviselő van, akinek saját, kitáblázott parkolóhely jár: ez pedig nem más, mint a helyi lelkipásztor. Egyébként a különböző befolyások miatt rengetegféle vallás keveredik ezeken a helyeken.

Sétánk második felében szembe jött velünk a helyi közlekedési kultúra: amikor ugyanis egy helyi autós meglátta, hogy a hülye turista az út rossz oldalán közlekedik (konkrétan épp megszűnőben volt az út menti padka), megállt az út közepén, feltartotta a forgalmat, kiszólt nekünk az autóból, hogy szerinte most kéne átmennünk a másik oldalra, és megvárta, amíg átkelünk. Korrekt! Inkább el sem képzelem, hogy ezért mit kapott volna a világ kevésbé nyugodtabb felén :)

A helyiekről egyébként is el lehet mondani, hogy többségük végtelenül kedves és segítőkész - igaz, a vendéglátó-egységek és turistaközpontok környékén minden apró jótettért cserébe nyugodt szívvel elfogadnak pár dollár tipet. Sőt, ne szépítsük a dolgokat: nem csak elfogadják, de el is várják. 

Szóval, második megálló, Skyride. St. Thomas egyik fő nevezetessége, közvetlenül a belvárosi kikötő mellett. Gyakorlatilag egy kötélpálya, amleyben zárt kabinokban visznek fel a tengerszintről egészen 700 láb (kb. 210 méter) magasra. Ez persze nem tűnik soknak, de tekintve, hogy a teljes sziget legmagasabb pontja 474 méter, rögtön más a leányzó fekvése. 

A kötélpálya igen komoly károkat szenvedett tavaly szeptemberben, és mivel Európából jöttek szakemberek, hogy megjavítsák, átvizsgálják és újra biztonságosnak nyilvánítsák, ezért egészen március végéig zárva volt. 

Ilyen volt az út felfelé. A belépő egyébként 21 dollár volt fejenként, de szerintünk bőven megérte: 

Ez pedig már a kilátás fentről: 

Nagyon tiszta idő esetén állítólag egészen Puerto Rico-ig el lehet látni. A kikötő mellett körülbelül 15 percenként szállnak le a hidroplánok a vízre - igen egyedi módja a turisták szállításának :)

A tetőn egyébként kialakítottak néhány ajándékboltot, illetve egy kisebb bárt, ahol kajálni és WiFit fogni is lehetett, így itt költöttük el mai lightos ebédünket - és megkósoltuk a helyi sört. 

Ilyen kabinokban tettük meg az egyébként 7 perces utat: 

Miközben békésen falatoztunk, egyszer csak ott termett mellettünk egy amerikai ezzel a kérdéssel: "Tényleg ti vagytok azok?". Először azt hittük, távoli rokonokra bukkantunk :) Ám gyorsan elmesélte, hogy láttak minket a taxiból, és hát ők teljesen le voltak hidalva azon, hogy mi sétáltunk, mert hát ez a hely nagyon messze van a kikötőtől! Ezen a ponton megértettük a dudálásokat is - úgy tűnik, tényleg helyi látványosság lettünk. Miután elmagyaráztuk nekik, hogy mi TÉNYLEG gyalog jöttünk, egy csomószor elmondták, hogy mi akkor nagyon jó kondiban lehetünk. Most mondhatnánk, hogy perszeb, abban vagyunk - de azért legyünk őszinték, ez a 5 km nem egy maraton, ennyit egy átlagos kirándulós hétvégi napon lesétálunk.

Miután kigyönyörködtük magunkat, elindultunk a következő állomásra, és mivel kiderült, hogy új barátaink is épp arra tartanak, közösen fogtunk egy taxit, ami elvitt minket a Magen's Bay Beach-re. Útközben azonban beiktattunk még egy megállót, a Drake's Seat-et, ahonnan remek kilátás nyílt a sziget másik oldalára. Itt találkoztunk életünk első vadon élő leguánjával is: 

A kilátópontról le lehetett látni a strandra, és a környező szigetekre is. 

A kis kitérő után irány a strand! A Magen's Bay Beach az Amerikai Virgin-szigetek legismertebb fürdőzőhelye, egyszer még a National Geographic TOP10-ében is benne volt. Gyakorlatilag egy öbölben fekszik, amely egy kilométer hosszabb terül el két hegyvonulat között.  A belépő 5 dollár fejenként. 

Tényleg gyönyörű a hely, fantasztikus környezetben fekszik, pálmafák, homok … ám hogy őszinték legyünk, ennyi. Az infrastruktúra fájdalmasan hiányos: például nemenként egy WC áll rendelkezésre, ami egyben öltözőhelyiségnek is minősül, így hosszú sorok tudnak kialakulni. Ezen kívül, mindössze egy bár + kajálda áll rendelkezésre, ezért ezen a helyen nem igazán törik magukat a helyiek, hogy ügyfélbarátok legyenek, vagy túlzásba vigyék a kedvességet. Gyanítom úgy vannak vele, úgysem mész el máshova, ha enni/inni akarsz. További apróság, hogy a vízből aznap többen is úgy jöttünk ki, hogy égő érzést tapasztaltunk a bőrünkön, mintha valami összecsipkedett volna. De ez már tényleg csak apróság. 

Összességében azért nagyon jó volt: tudtunk napozni, meg tudtunk mártózni a vízben, és még két geoládát is találtam a parton, úgyhogy panaszra semmi ok. Sőt, a strandon ismét szóba elegyedtünk néhány útitárssal, akik meginvitáltak egy pókerpartira a hajón - persze nem volt nehéz nemet mondani. Egyrészt nem vagyok én olyan gazdag, hogy ilyenekben részt vegyek, másrészt meg jól nézett volna ki, ha a nászutunk estéit a pókerasztal mellett töltöm a kaszinóban, Marietta biztosan értékelte volna :) 

Na de, vissza a strandra: szóval a környezet alapján megértem a TOP10-et, ám ha a körülményeket is megnézem, így már kevésbé érthető.  Viszont tényleg gyönyörű. A strand távolabbi, csendesebb felén például madarak vették birtokba a területet, és körülbelül percenként csaptak le a vízben gyanútlanúl úszkáló halakra.

A strand után már csak egyetlen dolgunk volt: visszajutni a hajóra. Mivel sorban álltak értünk a taxik, ez nem jelentett különösebb kihívást. Visszafelé már nem akartuk bevállalni a gyaloglást - ez a hely tényleg a sziget másik végén volt (25 perc autóval), valamint egy elég komoly hegyvidéki úton jöttünk, ahol nem igazán volt kiépített gyalogos járda.

Így viszont korábban visszaértünk, és volt lehetőségünk szétnézni az azóta kinyitott kikötői boltokban, ám nem találtunk semmi érdemlegeset. Sajnos a kikötőkben egyébként elég vegyes minőségű termékek vannak. A legtöbb boltban ki is van írva, hogy a termékek nem helyben készültek (= Made in China), ahol pedig mégis, ott meg is kérik az árát. 

Itt érdemes megjegyezni még néhány dolgot:  

• az amerikaiak valamiért ezeken a hajótúrákon imádnak vásárolni. Sokan el sem mennek a kikötőtől távolabb, hanem jól bevásárolnak az ottani boltokban (vámmentesen), és ezzel le is volt tudva a nap. 

• A hajón az utolsó napon van egy vásár, ahol például egész korrekt minőségű (legalábbis nem rosszabb, mint a kikötőkben) pólókat lehet vásárolni 10 dollárért darabját, de különböző strand-kellékek is vannak 6-15 dollár közötti áron. Persze tudom, utolsó nap már kell a francnak a strandruha, vagy a napellenző - de a következő hajótúrára még jó lehet :) 

A hajóra való belépésről egyébként azt kell tudni, hogy minden egyes alkalommal ugyanolyan biztonsági ellenőrzésen esel át, mint a reptereken: napszemüveg, kalap nem lehet rajtad, a cuccaid átmennek egy röntgengépen, te magad pedig egy fémdetektoros kapun. És működik a dolog: egyszer a zsebemben maradt a telefonom, be is csippant, vissza is kellett mennem, de a testüregmotozást megúsztam :) 

Hát, így telt az első napunk. Most jönne az a rész, amikor még egy-két hajós dologról írok, de mivel másodjára írom meg a posztot, ez most elmarad. Úgyhogy zárjuk a posztot inkább azzal, hogy megpróbálok minden szigetről ide tenni egy-egy italos és kajás képet. 

St. Thomasról a "US Virgin Island Summer Ale"-t (műanyag pohárban, mint az urak), és egy karibi szendvicset hoztunk. A kaják a legtöbb helyen nem lesznek túl extrák, mivel a szigeteken csak kicsiket ettünk. 

Folytatása következik hamarosan, a második megálló: St. Kitts