Kis naivan úgy gondoltuk, hogy az utolsó héten majd agyba-főbe tudunk posztolni, annyira ráérünk a pakolás mellett. Hát nem, úgyhogy ez is csak egy rövid bejelentkezés lesz.

A hét eleje óta a pakolás vette át a főszerepet, úgyhogy most ott tartunk, hogy éppen két doboz között állva, a laptopot egy polc tetején tartva gépelem a posztot.

És hogy miért nem egy asztalnál? Szerencsére ma délutánnal sikerült az ÖSSZES eladásra meghirdetett cuccot eladnunk, így asztalunk a konyhaasztal kivételével már nincs a lakásban (azon pedig a vacsora maradéka mellett a következő három dobozba kerülő cuccok sorakoznak), és már a szekrényeink száma is lekorlátozódott arra, amit a főbérlőtől kaptunk.

Lassan lesz már olyan szobája is a lakásnak, amit teljesen kipakoltunk.

Persze hogy ne menjen minden simán, az elmúlt napokban még egy kisebb dögrovás is elkapott minket: szerencsére semmi olyan, ami komolyabban ledöntött volna bárkit is a lábáról, de azért nem feltétlenül kellemes két doboz bepakolása között a megfázás tüneteit enyhíteni. 

A héten azért a pakolás mellett a búcsúzkodás kapta a főszerepet: gyakorlatilag nem volt olyan nap, amikor ne találkoztunk volna valakivel úgy, hogy "akkor most látjuk egymást utoljára Írországban". Persze mindenkivel megbeszéltük, hogy amikor Magyarországon jár, összefutunk, de azért különösebb illúzióink nincsenek: biztosan van, akivel meg fog ez történni, de valószínűleg olyan is lesz, akivel többé nem látjuk egymást.

Remek ismeretségeket kötöttünk, rengeteget tanultunk az életről meg mindenről, de erről majd egy másik posztban - majd a hazaköltözés után. Apropó, többen jeleztétek, hogy ne hagyjuk abba a blogolást. Az biztos, hogy a hazaköltözés után egy ideig még meglesz a blog, írunk majd posztokat az otthoni helyzetünkről, és a visszatéréssel járó kultúrsokkról. De az is szinte biztos, hogy eljön majd az a pont, amikor az "Írország" kitétel már egyáltalán nem teljesülne a blog tartalmára - akkor pedig be is zárjuk azt. Azért a közlési kényszer kialakult bennem az elmúlt három év során, úgyhogy akik kíváncsiak lesznek majd hazaköltözés után is az agymenéseimre, azoknak valószínűleg lesz alternatíva valahol az online térben.

A mai napon azonban nem búcsúztunk el senkitől, úgyhogy tettünk még egy utolsó kört a városban: a sétálóutca és Salthill volt a program. És hát mi is lehetne autentikusabb egy "utolsó" galwayi sétára, mint a szakadó eső. Úgyhogy sírnunk nem kellett, az időjárás megtette azt helyettünk :)

A pakolás és a búcsúzkodás mellett azért rengeteg egyéb módon pörög az életünk: úgy néz ki, eldőlt, hol folytatjuk helyileg; és az interjúk is megkezdődtek. De erről majd máskor.

Holnap még egy utolsó búcsúzkodás, melynek során továbbadjuk kisautónkat is, így tőle is elköszönünk. Aztán már csak két nap erőltetett menet, ami valószínűleg még gyorsabban el fog telni, mint az utolsó egy hét, majd szerdán 12 órakor indul a busz, amelyre felülve végleg elbúcsúzunk attól a várostól, amely az otthont jelentette az elmúlt három évben.

Hogy jelentkezünk-e még addig, meglátjuk. Most viszont vissza is térünk a dobozok közé, hiszen azoknak legkésőbb kedd estig le kell záródniuk, hogy a futár elvigye őket. Márpedig addig még meg kell tenni jó pár lépést. Kezdünk fáradni, de nem adjuk fel :)

Az utolsó saját fotó a sétálóutcáról:

És pillanatképek a lakás állapotáról az elmúlt napokban (alaposan dokumentált költözés ez):