Csak a blogposzt írásának kezdetekor ugrott be: te jó ég, egy hónapja itthon vagyunk. Furcsa érzés, de el kell ismerni, jó itthon. Ez a poszt viszont még az írországi életünk utózöngéiről szól, vegyes gondolatok következnek, látszólag rendszertelenül.

Írországi olvasóink kedvéért időjárás-jelentéssel kezdünk: látom, hogy megérkezett Callum az ír partokhoz, és hasonló előkészületek vannak, mint tavaly Ophelia esetén voltak. Szegeden ezzel szemben barátságos 20 fok, napsütés volt, úgyhogy ma is kiléptünk a szabadba. Mindketten úgy érezzük, hazaköltözésünk örömére kaptunk még egy szép hónapot az esőistenektől.

A munka lassan a végéhez közeledik: a jövő hét közepén lezárul jelenlegi munkavállalásom, letelik a 30 nap, amit kaptam.  A magyarországi után egy borzasztó érdekes munkahelyi közeget fogok otthagyni. A helyiek szerint a munka nem mehet a mindennapi élet rovására, aminek hatására a külföldiek többségében bizony nem egyszer megfogalmazódik: az írek bizony lusták. Mitagadás, én is közéjük tartozom. Ők azonban erről inkább úgy gondolkodnak: a munka csak munka, nagy baj nem történik, ha valami nincs kész, ők csak adják a legjobbjukat (na ez az, amiben vitába tudnék szállni velük ...), és ha összejön összejön, ha nem, akkor sincs tragédia.

Még két gondolat a munkáról: a DHL-el ismét felvettük a kapcsolatot, remélhetőleg jövő héten csütörtökön már mindenféle probléma nélkül felveszik a cuccot. Az utolsó fizetési papíromat is hamarosan megkapom, és utána végre lezárhatjuk írországi életünk könyvelési részét is.

Ez már csak azért is lenne előnyös, mert megoldódott az új magyarországi munkahelyem kérdése. Az ország egyik legnagyobb multija versenyzett egy kis, körülbelül másfél-két tucat embert alkalmazó céggel. Nagyon hasonló munka lett volna, nagyon különböző körülmények között. Végül a kicsi nyert. Meglátjuk, jó döntés volt-e, én nagyon bízom benne, hogy az.

Életem eddigi leghosszabb munkakeresési időszaka volt ez a 1.5 hónap, körülbelül 6-8 céggel futottam legalább egy online kört. Nagy meglepetésekkel és néhány csalódással is járt ez az időszak, de borzasztóan jól esett látni, hogy ez az a tapasztalati szint, ahol már vannak olyan cégek, akik igenis hajlandóak küzdeni érted. Az Írországban eltöltött három év nagyon sokat segített itt is: teljesen másképpen álltam hozzá egy-egy interjúhoz, beszélgetéshez, tárgyalási folyamathoz, mint 2015-ben tettem volna.

Néhány szó még a rezsiről:

Ahogy az előző posztban írtuk, az internet lemondásával járna még nekünk vissza kb. 15 euró. Viszont ez mind a mai napig nem jött meg, úgyhogy a hét elején gondoltam felhívom a Virgin Mediát ... kiderült, hogy amikor kértem a szerződés megszűntetését, akkor ők törölték az azonosítómat, és innentől kezdve nekik nincs joguk a bankszámla-adataimat tárolni. Úgyhogy nem tudták visszautalni a pénzünket. Kértek tőlem egy címet, amire kiküldhetnek egy csekket! Jeleztem, hogy már nem vagyok Írországban, és hogy megadom a bankszámla-adataim. Mondták, hogy sajnos ettől függetlenül egy ír cím kell nekik, bankszámlát nem tárolhatnak, ezért nem tudnak utalni. Ez az igazi suttyóság, már elnézést, ekkora kamuindokot még Magyarországon sem hallottam.

Hogy ti ne kerüljetek ilyen pácba, íme egy tipp: az utolsó havi számlát már ne fizesd be, várd meg amíg kijön az elszámoló, és a végén a kettő különbözetét utald csak el nekik. Így nem lesz gondod. Végül az áramszolgáltatónál is ez lett a megoldás: a korábbi posztban említett 40 Vs 180 eurós díjak közül végül csak a 40-et kellett befizetnem, és elvileg most már minden rendben.

A csomagjaink is megérkeztek múlt szombaton, sajnos nem teljes boldogsággal zárult a történet. Alapvetően a 3 évben végig ugyanazzal a futárral szállíttattunk, és végig elégedettek is voltunk egymással. Ezért is döntöttünk úgy, hogy hiába drágábbak egy kicsivel, mint a többiek, velük hozatjuk haza személyes tárgyainkat. Sajnos azonban idén történt valami, és megindult a kavarás.

Először is, hiába a szeptember közepi szállítást rendeltük meg, csak október elején tudták elhozni a cuccaink nagy részét. Ezt végül még elengedtük, mert szeptember közepén elhozták az első 100 kilót, és felajánlották, hogy október elején akkor egyből Budapestre hozzák a maradékot. Ez meg igazi win-win szitu, nem kellett még egyszer költöznünk.

Aztán sajnos az október eleji szállításnál is valami félrement a kommunikációban. A szállító jelezte, hogy valamikor múlt hét második felében indul el Magyarországra. szerda-csütörtökre várták az indulást. Elmondásuk szerint onnantól kezdve 2 nappal később valamikor éjszaka érkeznek meg Magyarországra.

Csütörtökön felhívtak este 8-kor, hogy akkor indult el a futáruk, ezért szombat éjjel a legkorábbi érkezési időpont, de valószínűleg vasárnap, de lehet csak hétfő lesz belőle, és még egyeztessünk. Mivel tudták, hogy mi nem vagyunk Budapesten (háromszor mondtuk el), ezért azt is tudták, hogy időben szólniuk kell, külön meg is kértük őket, hogy jelezzenek egy nappal előtte, hogy autót szerezzünk, stb.

Ennek az "időben szólásnak", és "majd egyeztetéssünknek" az lett a vége, hogy szombaton délután 4-kor hívott a futár, hogy akkor 1.5 óra múlva az országban van, este 7-8 között nálunk van Budapesten. Mondtam neki hogy haver nem erről volt szó, ez így nem fog működni, mi Szegeden vagyunk, adj egy másik időpontot. Jó, legközelebb egy hónap múlva jön. Mondtam neki, hogy ne vicceljen, de ő teljesen komolyan gondolta. Úgyhogy végül elkértünk egy családi autót, és szombat este 6-kor megindultunk Pestre. Este 8-ra fel is értünk a lakáshoz.

A futár persze még sehol ... hívtuk, nem vette fel. Végül 21.15 körül hívott, hogy volt egy helyszíne még előttünk volt, és hát fent a hegyen valami fában megakadt, és megborult az utánafutója kicsit (ne kérdezzétek, ez mit jelent ...). Lényeg a lényeg, lesz némi kár, mert az egyik dobozunkból például üvegszilánkok álltak ki, meg hallotta a törés hangját. Ezek után nem mondom, hogy a legkedvesebb arcomat vettem elő a fogadásakor.

Végül este 10-re ért oda, 11-re bepakoltunk ... átnéztük a cuccokat, hajnali 1-ig pakoltunk. Mint kiderült, csak két szegedi borfesztiválos pohár, néhány műkörmös bizonyítvány és oklevél üvegkerete, meg a műanyag kukánknak a fedele tört össze. Apróság, de azért összesen ez is jelent egy 25 eurós kárt.

Még el kell döntenem, hisztizek-e miatta. Elsősorban nem a pénzösszeg érdekel, hanem az, hogy háromszori kérés és logisztikázás ellenére sem szóltak időben arról, hogy jönnek. Állítólag a szállító semmit nem tudott arról, hogy mi a céggel milyen megállapodást kötöttünk.

Cserébe viszont ott van a 3 év makulátlan szállítási mérleg, amire mondhatjuk, hogy alapnak kéne lennie, de sajnos sok cégnél halljuk, hogy ez sem az. Még meglátjuk.

Hát itt tartunk egy hónappal a hazaköltözés után. Hogy mikor jelentkezünk legközelebb, még nem tudjuk. Ha lesz még bármi érdekes írországi életünk lezárásával kapcsolatban, mindenképpen írni fogunk.