Ígérjük nem fogjuk már túl sokszor emlegetni, de múlt héten ugye 30 fok is volt erre :) Úgyhogy úgy döntöttünk, a hétvégén elmegyünk az országnak egy olyan részére, ahol még nem voltunk: go south! Konkrétan Cork és környéke volt a célállomás.

Előzmények

Idén nyárra még három olyan túrát terveztünk, amelyek új helyek lennének: az egyik egy pár napos dublini kiruccanás lenne. A második tervezett célpont a Skellig Michael, ám ezzel több gond is van. Először is, a szigetre csak irreális, 80 euró / fős áron lehet kijutni. Aztán természetesen a kihajózás időjárás-függő, lehet, hogy odamész, és reggel derül ki, hogy nem lesz túra. Végül, de nem utolsósorban, már a májusi nyitás utáni napokban egész nyárra beteltek a szigettúrák, így marad az "eco túra", amivel csak körbehajózzuk a szigetet. Majd meglátjuk.

Szóval mindketten a déli túrára, Corkra és környékére indultunk be a legjobban, így ezt vettük előre a listánkban. Utazás előtt egy héttel felcsaptuk az AirBNB-t, jó árérzékeny módjára csak azokat a szállásokat néztük meg, ahol éjszakánként 50 eurónál többet nem kell fizetni, így nem kellett a túl nagy választék miatt panaszkodunk.

Végül három opcióból választhattunk, és a Corktól legtávolabbi, ám számunkra legszimpatikusabb helyet választottuk: így végül a várostól 15 km-re található Knockraha-ban foglaltunk szállást magunknak

Intézzük is el gyorsan a helyet, ugyanis nem sokat lehet mesélni róla: a falu az isten háta mögött 3 lépéssel van, az utolsó 5-6 kilométert csak olyan úton tudod megtenni, ahol ha jön szembe valaki, ajánlott lehúzódni. Persze a sebességkorlát ettől még simán 80, amit a helyiek tartanak is. A falu olyan pici, hogy még templomból és kocsmából is csak egy van (!!!), cserébe se bolt se semmi.

Szóval tényleg csak aludni jártunk oda - mondjuk szerintem az AirBNB erről is kéne, hogy szóljon. Viszont a ház maga igazán tetszetős volt, házigazdáink pedig egy idősebb pár voltak, akiknek a gyerekeik már kirepültek. Egyúttal találkoztunk életünk legbarátságosabb boxerével. Annyira jó fej volt, hogy a haverkodását a rád való felugrással jelezte - ám körülbelül 30 kilót nyomott, így az első felborulás után úgy döntöttünk, hogy megtartjuk a három lépés távolságot :)

Arról, hogy mit kell tudni Corkról, majd a második részben szólunk, most csak összefoglaljuk az első napunkat. Első célpontunk a Titanic utolsó szárazföldi megállóhelye, Cobh / Queenstown volt, azon belül is pedig az "ír Alcatraz", vagyis a Spike Island.

Mivel ezen a túrán idegenvezetőnk is volt, aki rengeteg érdekességet megosztott velünk, ezért ebben a posztban sok-sok igazi "okoskodást" is találhattok - reméljük legalább feleannyira érdekesnek fogjátok találni, mint mi.

Arról már az észak-írországi posztunkban szóltunk, hogy a Titanic bár Belfastból indult, mielőtt New York felé vette volna az irányt, még két európai megállója is volt: az első a francia Cherbourgh, a második pedig az írországi Queenstown, mai nevén Cobh. Cobh-ban 120 utas szállt fel a hajóra - közülük 44-en élték túl a katasztrófát.

Ír kiejtésiskola, N+1. lecke: az írek a BH-t V-nek mondják, szóval a hely mai nevének rendes ír kiejtése "kóv".

A helyi fő nevezetességek: a Titanic múzeum, amit ezúttal kihagytunk (Belfastban sokkal nagyobb, amit láttunk); a katedrális; a kikötő, és a Spike Island.

St. Colman's Cathedral

Ha valaki erre látogat, jó tudni, hogy a városban maximum 2 órát parkolhatsz, és mivel a Spike Island egy 3.5 órás túra, így kénytelen vagy máshol letenni az autót. A városban két helyen van lehetőség egész napos ingyenes parkolásra egész napra: az egyik a katedrális melletti terület, úgyhogy nekünk itt volt a "bázisunk", ahonnan egy közepesen könnyű 10 perces sétával értünk le a kikötőbe. Így - bár nem vagyunk nagy rajongói a templomoknak - a neogótikus katedrálist ha akartuk volna, sem tudjuk kihagyni.

A templom maga majdnem 50 évig épült/szépült: 1868-as alapkőletétele után végül 1915-ben készült el. Persze az első fázis elkészülte (alig 15 év) után már miséztek benne. A katedrálisnak fontos szerepe van, ugyanis a cloynei egyházmegye központja - hogy ez pontosan mit jelent, abba most ne menjünk bele, főleg, mert mi sem tudjuk :) Az viszont biztos, hogy a nevét St. Colman után kapta, aki az egyházkerület alapítója volt a VI. században.

Persze felmerülhet a kérdés, minek egy kis falunak ekkora katedrális? Egyrészt ekkoriban állítólag nagyon jól ment a településnek, ugyanis az azidőtájt Írországot elhagyó több tízezer USA-ba emigráló "migráns" többsége innen indult el. Márpedig egy utolsó ima már akkoriban is sokat jelentett.

Továbbá, a helybeli rivalizálás már akkor is fontos volt, és mivel Cork pont ebben az időszakban építette a St. Fin Barre katedrálist (bővebben majd a 2. részben), ezért kellett egy nagyobb.

Még egy utolsó érdekesség: Itt található Írország legnagyobb harangja (3.6 tonna), valamint az ország egyetlen, és Európa egyik legnagyobb harangjátéka: 49 harang szólal meg minden 15 percben.

Ilyen fentről:

Félútról:

És lentről: 

Kikötő

A városka legnagyobb idegenforgalmi bevételét azonban a kikötő adja, amely állítólag a világ második legnagyobb természetes kikötője Sydney után. Hogy ez igaz, vagy sem, ez egy nehéz kérdés, de a helyieket nem sértjük meg azzal, hogy ilyenekre rákérdezünk. Néhány éve egy helyi írt erről egy igen alapos blogposztot, amiben minimum megkérdőjelezi ezt  a számot: akit érdekel, ide kattintva olvashat róla, persze angolul.

A kikötő egyébként hatalmas mérete ellenére bizonyos helyeken igen sekély. Konkrétan annyira, hogy apály idején a sétahajóknak kerülőúton kell megközelíteniük a Spike szigetet, különben akár zátonyra is futhatnának.

Ennek ellenére a kikötő Írország egyetlen, óceánjáró hajók fogadására is alkalmas kikötője - gondolom nem kell megemlítenem, hogy a heti 1-4 alkalommal itt megjelenő turisták mekkora idegenforgalmi bevételt jelentenek. De ennyit az óceánjárókról, akit ez érdekel jobban, az nézegesse a nászutas posztjainkat, van belőle bőven :)

Ha már a kikötő sekélységéről beszélünk, említsük meg, miért is volt Queenstown a település neve. Én balga módon azt hittem, hogy királynői székhely lehetett, vagy királynői nyaraló volt itt, de ennél sokkal "íresebb" a névadás oka. Állítólag ugyanis amikor Viktória királynő erre járt az angol flottával (megtehette, hiszen még ekkor is angol terület volt az ország), zátonyra futott a hajójával. Ennyi, end of story. Mondtam, hogy íres.

Otthoni történelemórákról talán még emlékezhetünk, hogy a közvélekedés szerint 1915-ben a Lusitania nevű utasszállító hajó elsüllyesztése volt az egyik oka annak, hogy az USA belépett az első világháborúba. Most abba ne menjünk bele, hogy ez igaz, vagy sem - az viszont sokkal relevánsabb történetünk szempontjából, hogy a hajó ugyan New Yorkból indult, ám ide, Cobh-ba tartott. Már itt járt Írország partjainál, amikor körülbelül 20 kilométerre a céltól, Kinsale mellett megtorpedózták - a túlélőket és az elhunytakat pedig Cobh-ban hozták ki a szárazföldre. 

Végül még egy utolsó érdekesség: amennyiben Franciaországot hajón akarod megközelíteni az ír szigetről, két opciód van: az egyik a sziget északkeleti részén fekvő Rosslaire, ahonnan a kompok többsége indul. A másik Cobh.

A kép bal felső részén a Spike Island, végső úticélunk a mai napra.

Kennedy Park. Az Írországban szokatlan kiégett fű a nagy melegnek köszönhető.

Kilátás a településre, ezúttal a víz felől:

Ez pedig még egy random kép a katedrális környékéről.

Minek ad még otthont a kikötő? A területén található Írország legnagyobb krematóriuma, amely egy mesterséges szigeten, az úgynevezett Rocky Islanden található. A sziget egyébként régen lőporraktár volt (hogy ha véletlenül robbanás történik, akkor se a falut rombolja le).

Végül, de nem utolsósorban, itt található az ír haditengerészet központja is, ahol amellett, hogy a kadétokat képzik, hadihajók is igen gyakran megfordulnak:

Spike Island

Szóval leparkoltunk a katedrálisnál, megnéztük a városkát: nem maradt más dolgunk, irány a Spike Island! A szigetet szerényen csak az ír Alcatraz-nak nevezik, köszönhetően annak, hogy egészen 2004-ig egy börtönnek adott otthont.

Kezdjünk egy légi fotóval, nekünk ilyet nem sikerült készíteni :) forrás

Persze a szimpla börtönnél sokkal érdekesebb és sokrétűbb a története: a szigetet már a kora középkorban is lakták - a VII. században egy kis kolostor állt itt. Sajnos a kolostor ma már nincs, ennek okát azonban pontosan nem tudják. Az elpusztulásának egyik lehetséges oka a csodás ír időjárás, a másik a X. században az Írországban is partot érő vikingek "áldásos" tevékenysége.

Anglia világbirodalommá válásától a helyszín katonai építményként és börtönként szolgált: a helyi bűnelkövetőket ugyanis itt tartották fogva, mielőtt deportálták volna őket a Karibi szigetvilágba, vagy Ausztráliába. Meg is lett jegyezve, hogy úgy tűnik, a XVII. században még nem kellett sokat tenni, hogy az ember eljusson a Karib-tengerre :)

A következő fontos időpont az 1770-es évek: ekkor épült meg a szigeten az első erőd. Az amerikai függetlenségi háború idején járunk, amikor is az angoloknak a fennhatóságuk alatt álló Írországból volt a leggyorsabb áthajózni a problémás "újvilágba", miközben persze arra is figyelni kellett, hogy a franciák ne kapják hátba őket. Ezért épült meg az úgynevezett Westmoreland erőd, amely egy helyi nagy ember után kapta nevét.

A hely azonban egy idő után kicsit lett, így a XIX. század közepén egy sokkal nagyobb erődítménnyé egészítették ki: ez a ma is álló Fort Mitchell, amely a maga 24 hektárával, 6 bástyájával, szárazárkával a világ egyik legnagyobb területű erődje.

Érdekesség, hogy a szigeten magán nem volt akkora szintemelkedés, mint ma látható: rabszolgamunkások hordták össze a földet azért, hogy az új épület egy magaslaton legyen. Az 1850-es években állítólag ez volt a világ legnagyobb börtöne, 2300 elítélttel. Az építés során az volt a fő cél, hogy az esetleges támadók mászás közben szinte az utolsó pillanatig ne lássanak semmit sem az erődből - a fentiek azonban mindent lássanak a támadókból. 

Erre egyébként azért is volt szükség, mert a XIX. században a franciák többször szerették volna "hátbatámadni" az angolokat - és a partraszálláshoz Írország déli partjait tartották a legjobb helynek. A világháborúkban állítólag a németeknek is voltak olyan terveik, hogy majd itt szállnak partra, ám az addigra itt kiépült erődrendszer (ezen a részen valójában három erődítmény áll három kis szigeten, amelyek háromszög-alakot formázva védik a kikötőt) megakadályozta őket ebben.

Az erődben persze nem csak rabszolgák voltak: az itt táborozó katonák között egyedülállóak és családosak is éltek itt. Utóbbiak családja is ideköltözött, így az erőd körül egy igazi kis falu alakult ki, katonafeleségekkel és gyerekekkel. Még saját iskolájuk és templomuk is volt.

Az első világháború alatt az ír parti őrség központja. 1921-ben, az Ír Szabad Állam megalakulásakor azon 3 erőd egyike, amely a megegyezés ellenére brit kézen maradt. Végül 1938 július 11-én került vissza Írországhoz.

Az 1970-es években még katonai börtön, 1985-ben alakították át civil börtönné, ahová többnyire fiatal (25 év alatti) elítélteket hoztak. A börtön azonban nem teljesen úgy működött, mint azt ma elképzelnénk: a rabok például közös hálófülkékben laktak, és a szigeten található műemlék jellegű tárgyak karbantartásáért voltak felelősek.

A helyiek egy igazi lázadást is átélhettek, habár hogy őszinték legyünk, nekünk ez is egy kicsit "íres": a rabok ugyanis egy augusztusi szombat éjjelen fellázadtak a körülmények ellen, kiszabadultak az egyik blokkból,  megfutamították az őröket, és felgyújtották egy másik blokk egyik épületét. A szigeten ekkor még civil lakosság is volt, őket evakuálták. 

A lázadás még aznap éjjel véget is ért, ám az ott tartott kb. 150 elítéltből néhány tucat úgy döntött, ők felmásznak az egyik épület tetejére, és ott "sztrájkolnak". Hogy mi lett a lázadás vége? Semmi, lemásztak. Néhányukat elvittek más börtönökbe, mások a továbbiakban is itt raboskodtak.

Arról, hogy követeléseiket teljesítették-e, nem tudjuk. Az viszont biztos, hogy a börtön átalakították. A hely végül 2004-ben zárt be: egyrészt a fenntartás költsége túl magas volt, másrészt az Írország más területein megépült nagyszámú börtöncella lehetővé tette, hogy máshová telepítsék át a "lakókat".

Ennyi mese után jöjjenek a képek:

Legyünk őszinték, ez egy erőd. Nem a képek a leglátványosabbak innen, szerintem sokkal érdekesebb a hely története. A lenti képen egyébként a mára már életveszélyessé váló, lezárt épületek láthatók, amelyben például az ír függetlenségi harcok idején is raboskodtak a helyi szabadságharcosok.

Így nézett ki egy 1980-as évekbeli cella. A korábbi cellákat sajnos nem láttuk, de azok állítólag nem voltak ilyen jól felszereltek. A "díszítést" egyébként a corki fiatalkorúak börtönének mai "lakói" készítették. 

Ez az épület egy "mini múzeum", ahol a sziget történetét lehetett audiokommentárral végighallgatni:

Kilátás a sziget alacsonyabban fekvő részeire, és Cobh-ra:

A mai poszt zárásaként még néhány hasznos info, ha valaki úgy dönt, ellátogatna ide: a kompot érdemes előre lefoglalni, gyakran ugyanis tele van. A szigeten 3.5 órát tölthetsz el, azaz ha például a 14.00-s komppal mész, a 17.30-assal kell visszajönnöd. Hogy mi történik, ha lekésed, nem tudjuk - valószínűleg örökre ott ragadsz ...

A szigetet felfedezheted magad, vagy részt vehetsz az egyébként ingyenes idegenvezetésen, ami körülbelül 60-90 percig tart. Szerintünk érdemes ez utóbbit választani, tényleg rengeteg érdekes infot és sztorit mondanak el a hely történetéről - sokkal többet, mint amennyit mi itt most leírtunk. A 90 perces körséta után még pont marad elég időd ahhoz, hogy megnézd azokat a részeket, amik érdekelnek: meg lehet nézni a cellákat, van fegyverpark, láthatók az évszázadok során használt lövegek, tök jó kilátás van a corki öbölre, van kávézó és egy egyszerűbb kajálda is. De ha olyan a gusztusod, még geoládát is gyűjthetsz :)

Nagyjából ennyi volt az első nap: este elfoglaltuk szállásunkat, majd bementünk még Corkba vacsorázni egyet. Erről, illetve a második és harmadik napokról majd a következő posztban olvashattok bővebben.