Mielőtt frissítés hiányában minden követőnk végleg leiratkozna a blogról, úgy gondoltunk, itt az ideje egy búcsúposztnak. Szóval még egyszer, utoljára, olvassatok minket :)

Kettébontjuk a posztot: az első felében lezárjuk írországi dolgainkat, a második felében pedig elmeséljük, hogy  milyen érzés Magyarországon, 3 hónap után.

Írországi életünk lezárásnak fontos eleme volt egy könyvelő felfogadása, hogy átnézze pénzügyeinket, és megnézze, hogy nem-e tudnánk még az ír államtól kicsikarni némi aprót. A teljes folyamat online zajlott, nekünk gyakorlatilag csak annyi dolgunk volt, hogy a könyvelőnknek mindenhez hozzáférést adjunk, hogy átnézhesse a dolgokat. Hozzátenném, ez nem is olyan egyszerű, az ír ügyfélkapura ugyanis kétlépcsős azonosítással tudsz belépni, minden belépés után kapsz egy SMS-t is. Telefonszámot módosítani csak akkor lehet, ha regisztrálsz egy új azonosítót, aminek viszont az átfutása legalább egy hónap, és egy írországi címre postázzák ki a levelet az azonosítóval.

Mivel ezt nem vállaltuk be, úgy döntöttünk, akkor inkább telefonon tartjuk a kapcsolatot minden belépéskor. Teljesen korrekt díjszabással, 10%-os sikerdíjért dolgozott - maradjunk annyiban, hogy három számjegyű összeget keresett euróban, de egy pillanatra nem sajnáljuk tőle, megdolgozott a pénzéért. Úgyhogy ha valaki mégis magyar könyvelőt keresni Írországban, szívesen megadjuk az elérhetőségét, szigorúan privátban. Elgondolkodtató, hogy ha a régi könyvelőnél maradtunk volna, akkor bizony egy igen jelentős összeget buktunk volna.

A 2018-as adóbevallásunk ugyan még nincs kész, de a jövő hónapban az is lezárul.

A zárás másik fontos eleme a P45-ös papír volt, ami gyakorlatilag írországi munkavállalásom lezárása (aki az előző posztot olvasta, és hiányolja DHL-es élményeinket: szerencsére a szállítás már simán ment, a legnagyobb kihívást az jelentette, hogy a futár otthagyta nálunk a mérőszalagját, és vissza kell jönnie érte a munkanapja végén). Cserébe viszont a P45 megszerzése eltartott egy ideig. Mint kiderült, minden hónap 10-én állítják ki csak a P45-ös papírt a volt munkahelyemen, és mivel én 17-el végeztem, ezért jó egy hónapot vártam a papír kiállítására, meg további 2-3 hetet, mire megjött Magyarországra. Így körülbelül 2 hete érkezett meg. Persze megígérték, hogy elküldik online is, de nem tették meg. Nem lepődöm meg. A lényeg, hogy ez is megvan.

Szerettünk volna visszajelentkezni a magyar egészségügybe is, de ez nem megy olyan könnyen. A visszajelentkezéshez ugyanis egy E104-es form kell Írországból, amit csak akkor állítanak ki, ha már megjött a P45-öd - így viszont egészen mostanáig várni kellett. A könyvelőnk próbál segíteni ennek is a minél gyorsabb ügyintézésében, reméljük, január végére már ismét zöld lesz a TAJ-számunk, mert ahogy megyünk bele a télbe, egyre aggasztóbb a piros.

Utolsó utáni írországi feladatunk még az új bankkártyám megszerzése. Mint kiderült, november végével lejárt a kinti bankkártyám. Ezek meg nem ideges fajták, a november 25-i héten "már meg is érkezett" az új kártyám. Persze én már nem voltam Írországban, azonban december elején épp költözött haza egy kedves ismerősünk, így már csak annyi a feladat, hogy vele valamikor összehozzuk a találkozót Budapesten, és megkapjam a kártyám :)

További hátránya, hogy addig nem tudok belépni a netbankba, mivel új kártyával új azonosító is járt. Nem mondom, hogy nagyon tetszik az ügy, de a körülményekhez képest még ez volt a legjobb megoldás.

És hogy mi lesz a továbbiakban? Ha sikerült elintézni a banki dolgokat, és az adóbevallásunk is le lesz adva, és a magyar egészségügybe is visszajelentkeztünk, akkor már tényleg csak két teendőnk lesz: leadni az ír telefonszámot, valamint az írországi bankszámlán parkoltatott összeget hazahozni egy devizaszámlára. Ez utóbbiról még el kell döntenünk jó ötlet-e - de majd igyekszünk egy olyan bankhoz menni, amely a hanyatló nyugathoz tartozik. Így nem kell félni attól, hogy Viktor király egyszer bal lábbal ébred, aztán családi vagyonnak minősíti a teljes magyar bankhálózatban lévő pénzösszeget.

Szóval mint kiderült az előző mondatból, annak ellenére, hogy már három hónapja itthon élünk, nem lettünk hirtelen a kormánypárt nagy barátai. O1G.

De hogy ezen kívül milyen itthon? Megpróbáljuk címszavakban összefoglalni.

Budapest rettentően ingergazdag. Barátokkal találkozunk, rendezvényekre megyünk. Habár anno nagyon örültünk annak, hogy egy olyan környezetbe kerültünk, ahol kevesebb inger ér minket, rá kell jönnünk: ez sem rossz azért. Sőt ...

Persze azért vannak kemény részek is. A napi 2x45 perc ingázás embert próbáló. Az, hogy esténként egyetlen dologra van lehetőséged munka után, és ez egyben azt is jelenti, hogy este 8 előtt nem érsz haza, ahhoz bizony hozzá kell szokni. Érezzük is, hogy egyelőre mintha kevesebb időnk lenne egymásra, erre majd nagyon oda kell figyelni.

E mellett az, hogy gyakorlatilag ismét nulláról építjük újra az életünket (hiszen Budapest teljesen új közeg), szintén eredményez egy-két érdekesebb szitut. Mariettának a munkahely megtalálása, majd a vállalkozás elindítása elég komoly vállalás - sajnos a vendégkör megszerzése itt sem történik meg két hét alatt. És hát az én munkám sem 100%-ban úgy alakult, mint amit terveztem - de majd ez is alakul, ha meg nem, hát még mindig elkezdhetek újra interjúzni :)

És hogy milyen a magyar közeg? Nagyon vegyes. Személy szerint mintha látnánk pozitív változásokat - mintha több lenne az a mindennapi apróságok, amelyre azt mondjuk, hogy igen, valami itt is beindult. Talán egy kicsit több a mosoly, javult az egymáshoz való hozzáállás. De lehet, csak mi változtunk annyit, hogy ezeket jobban észrevegyük.

Persze van ellensúly is bőven. Nem is csak az, hogy az emberek igazi nagyváros módjára mindig rohannak, és mondjuk egy tömegközlekedési eszközön kevésbé vannak tekintettel egymásra - de a mindennapi életben is van egy-két furcsaság. Az, hogy három hónap alatt több problémánk volt online megrendelésekkel, mint előtte 3 év alatt összesen; vagy hogy nem tudsz egy bankszámlát megszüntetni bármelyik bankfiókban - szóval ezeket szokni kell, na.

Sajnos testközelből megéreztük azt is, hogy a kis árhatározó posztjainkban nem tévedtünk nagyot. A normális minőségű élelmiszerek ára elég brutális. Ha pedig olcsón akarsz étkezni, akkor bizony olyat eszel, amelynek a minősége bőven hagy kívánni valót maga után.

De próbálunk nem ezekkel törődni, hanem a pozitívumokkal. Napestig lehetne sorolni az itthoni dolgokat, de az már egy másik blog témája lenne. De mivel ez a blog Írországról szólt, az ottani életünk pedig lezárult, ezért most itt az idő elbúcsúzni. Köszönjük, hogy az elmúlt években minket olvastatok! Reméljük az Írországba költözők számára tudtunk néhány hasznos információval szolgálni, a Magyarországról olvasók pedig kellemes kikapcsolódást találtak az irományainkban.

Végül pedig szeretnénk megragadni az alkalmat, hogy a búcsúzással egyidőben békés, boldog karácsonyt, és sikeres 2019-et kívánjunk nektek! Legyen legalább olyan izgalmas a jövő évetek, mint a miénk lesz!