Utolsó kis kitérő - Svájc 2.

Az első két nap történései után jöjjön a harmadik és a negyedik nap.

A harmadik napon igen sűrű programunk volt, úgyhogy már korán útnak indultunk. Autóbérlős nap volt, így volt lehetőségünk megismerkedni a svájci alagutakkal, és már útközben is láttunk olyan dolgokat, amelyekre valószínűleg nem sok más európai országban lenne lehetőségünk. Ráláttunk a 3000+ hegycsúcsokra is, ahol még augusztus elején is látható volt a hó.

Az első megállónk az Aaleschlucht, vagyis az Aare-szurdok volt. Az Aare az ország leghosszabb folyója (rejtvényfejtők igen gyakran találkozhatnak a nevével :)) De mi is az a szurdok? A Wikipedia definíciója alapján egy "mélyen bevágódó, meredek oldalú, keskeny, felső szakasz jellegű völgy". 

A szurdok aljában folyik az Aare folyó, amelynek meglepően szürke színe volt - persze kicsit jobban belegondolva érthető, a mészkőhegységből eredő víz folyása során rengeteg ásványi anyagot kimos a hegyoldalakból, így a színe a tiszta kékről szürkére változik, mire leér a szurdokig.

Magyarországon talán a legismertebb szurdok a Rám-szakadék, ahol - megintcsak a Wiki alapján - a sziklafalak magassága eléri a 35 métert is. Nos, az Aareschlucht legmagasabb pontján a sziklafal 180 méter. Hossza körülbelül 1.4 kilométer, a víz kb. 11 perc alatt ér végig rajta, gyalogosan körülbelül 20-60 perc, attól függően, hányszor állsz meg gyönyörködni a tájban. Mi inkább a 60 perchez közelítettünk. Két bejárata is van, mi az egyiken bementünk, a másikon kijöttünk - szerencsére az autó "fuvarozását" nem mi intéztük, így nekünk tényleg csak a gyönyörködés maradt.

A hely tényleg impozáns, van, ahol mindössze egy méter széles a járat, és néhol még mini alagutakon is keresztülmész. A szurdokot még a XIX. század végén tették járhatóvá (gondoljunk csak bele, hogy annak a kornak a technológiájával milyen egyszerű lehetett ezt megoldani ...): nagy részén fapallókon közlekedsz, és habár a hely teljesen biztonságos családoknak is, és soha nem mész túl magasra, azért néha szédítő volt lenézni.

A víz nem feltétlenül csak alattad folyik, néhol a sziklákból is kisebb vízesések vezetnek a folyóba. A svájci elővigyázatosságot ismerve talán nem meglepő, hogy a szurdok területén még egy második világháborús bunker is van - sajnos azonban nem látogatható. Aki több képet és érdekességet szeretne látni, ezt a posztot javaslom, tetszetős összefoglaló!

Kilátás a bejárattól:

img_20180804_094713.jpg

 

 img_20180804_095710.jpg

img_20180804_100751.jpg

img_20180804_100917.jpg

img_20180804_101126.jpg

img_20180804_101811.jpg

img_20180804_102231.jpg

img_20180804_102514.jpg

img_20180804_103004.jpg

img_20180804_102819_copy.jpg

Ez pedig már a másik bejárat, ami nekünk kijárat volt:

img_20180804_104300.jpg

A második megállónk egy vízesés volt, a Trummelbach Falls. Azért az előző nap után ott motoszkált a fejünkben, hogy Európa legnagyobb vízesése után látunk-e majd újat. Jelentjük, simán!

A hely valójában egy vízesés-sorozat, ugyanis összesen 10 darab hömpölyög lefelé a hegyoldalban: ebből a felső öt a hegyen belül! Három darab, kb. 4.000 méter magas csúcs vizeit gyűjti össze, és másodpercenként 20.000 liter vizet zúdít le (ezzel aztán meg lehetne oldani az ír vízháztartási gondokat). 

Ez ez egyetlen európai, hegyen belül található gleccser-vízesés, amely még mindig látogatható. Az első 5 vízesés magasságáig felmehetsz lifttel, onnan azonban gyalog vezet az út. A hegy belsejében pedig olyan érzés, mintha egy óriási tomboló vihar közepébe érkeztél volna meg. A víz melletted akkora hangerővel dübörög, hogy csak kiabálva halljátok egymást, a falak, a föld, minden vizes az állandó párától. Fantasztikus hely!

A bejárattól szintén látható néhány hófödte csúcs is:

img_20180804_113437.jpg

Sajnos a hegyen belüli videónk használhatatlan lett, így "csak" az ötös vízesésnél sikerült az alábbit felvenni.

Helyette képeket hoztunk a felső régiókból, habár itt hatványozottan igaz, hogy a képek nem adják vissza a hely varázsát:

img_20180804_115825.jpg

img_20180804_115937.jpg

img_20180804_120208.jpg

 img_20180804_120504.jpg

Azért nézzük meg azt is, mit látunk az alsóbb vízesések környékén:

img_20180804_121049_copy.jpg

img_20180804_121622.jpg

img_20180804_122425.jpg

 

És amikor már azt hinnéd, eljött a napnak a csúcspontja, akkor kiderült, hogy még sehol sem vagy ... meg lettünk kérdezve, hogy két, a közelben lévő hegycsúcs közel melyikre szeretnénk felmenni: végül a 2,349 méter magas Rothorn mellett döntöttünk.

Persze akármilyen magasról is indultunk (kb. 600 méter), gyalog nem mertünk volna belevágni, főleg mert a túra legalább 6 óra egy irányba - az utolsó vonat pedig 17.40-kor indul le a hegyről. Na meg ennyire azért nem vagyunk fittek, bár én egyszer szívesen kipróbálnám (ja, aki 300 méteren összetöri magát, annak a 2.300 nyilván meg sem kottyan :)).

A Rothorn csúcsára szerencsére menetrend szerinti kisvasút jár Brienz településről. A vonat körülbelül egy óra alatt teszi meg az 1600 méteres szintemelkedést (az utolsó 100 méter rád vár, gyalogosan). Mindezt "potom pénzért", 92 frankért mérik fejenként. Ám ez egy akkora élménynek tűnt, hogy vitán felül állt az, hogy bevállaljuk-e. Minden egyes rappen (ez a svájci frank váltópénze) megérte!

Már a vonatút is különleges volt: láttunk lavinafogó kerítéseket; valódi Milka-tehenet kolomppal a nyakukban (na jó, lehet nem volt olyan lila); szintén kolompos hegyi kecskéket; 2000 méter magasan lévő hegyi alagutakat, amelyekbe bementél, látszólag egyenesen haladtál tovább, majd amikor kiértél a másik végén, minden a másik oldalon volt, mint ahová vártad volna; és persze gyönyörű szép zöld területeket. 1700 méter felett (állítólag a fák körülbelül eddig a magasságig találhatók meg a hegyeken) már csak a zöld és a sziklák, a csúcsra felérve és körbenézve pedig valódi háromhatvanas panoráma.

A vasút egyébként már több mint száz éve közlekedik, körülbelül 9 kilométert tesz meg egy út alkalmával. Az elmúlt években felújítják, amelyre közösségi finanszírozást gyűjtenek. Egy méter körülbelül 1000 franknyi adakozásból újítható fel, vagyis a kilenc kilométerre 9.000.000 frankot kell összeszedni. Ennek 80%-a már megvolt a tábla tanúsága szerint!

A Rothorn-ról tiszta időben körbenézve állítólag 693 csúcs látható. Nekünk ugyan nem volt teljesen tiszta időnk, így nem volt lehetőségem mindet megszámolni, de az biztos, hogy lefelé és felfelé is bőven volt látnivaló: láttunk havas csúcsokat felfelé, lefelé pedig egészen az indulási pont mellett található interlakeni tóig elláttunk. Állítólag ezt mindig ellövöm, de nyugodt szívvel merem állítani, hogy életünk legjobb élményei közé simán ott van.

Ez még a kiindulási pont környékéről készült:

img_20180804_131814.jpg

Számtalan weboldalt linkelhetnék a gyönyörű kilátásról, de inkább azt javaslom mindenkinek, keressen rá. Én ideteszek néhány képet, és két videót a hegytetőről. Most utoljára írjuk le a blog történetében, de a képeink még mindig mobillal készültek, tehát ha valaki művészfotókat vár, és kimondottan felhúzzák a mobilos minőségű képek, azoknak továbbgörgetés helyett a jobb felső sarokban lévő kis X-et tudnám javasolni.

 

 

img_20180804_162441.jpg

 

img_20180804_145235.jpg

img_20180804_150144.jpg

img_20180804_151750.jpg

img_20180804_152336.jpg

img_20180804_152218_2.jpg

img_20180804_152302_2.jpg

img_20180804_160050.jpg

 

Ezzel egyértelműen elértük a hétvége csúcspontját, utolsó napon azonban még várt ránk egy túra: felültünk az elővárosi vonatra, kimentünk Zürich Adliswil nevű elővárosába, majd onnan felsétáltunk a hegyre, és a hegygerincen vissza. Közben persze megálltunk egy-két kilátóban. A hegy - Uetliberg - állítólag nem is nagyon van számon tartva Svájcban, hiszen ez holmi 870 méter magas dombocska csak. A csúcsáról viszont egész Zürichre ráláttunk.

A lábaim azért a fenti megállítással nem teljesen értettek egyet: a lépésszámlálóm 28,099 lépésnél állt meg, google maps szerint a túra körülbelül 11 kilométer volt. Összehasonlításképp, előző nap mentünk 25,000 lépést, de az első két napon is bekerült 20-20,000 a lábakba, úgyhogy a 4 nap alatt valahol 35-40 kilométer közötti összeget sétálhattunk le. Hazaérkezés után nem esett nehezünkre elaludni.

Néhány kép az utolsó napról:

img_20180805_114430.jpg

 

img_20180805_123241.jpg

img_20180805_133756.jpg

img_20180805_134043.jpg

img_20180805_134227.jpg

 

Andinak és Péternek még egyszer köszönjük a vendéglátást, remek napokban volt részünk, nagyon élveztük! Reméljük valamennyit sikerült is visszaadni belőle ezzel a képcsokorral.

Mivel ez volt az utolsó nagyobb kirándulásunk, ezért sajnos ez a sorozatunk lezárul. A következő hetek leginkább a hazaköltözésről szólnak, úgyhogy leginkább ezzel kapcsolatos posztok következnek.