Az előző rész tartalmából: megérkeztünk, és megláttoguk a Spike Islandet. Azonban volt még két napunk.

Blarney

Mivel vasárnapra esőt mondott az előrejelzés, így a második napra, szombatra hagytuk az olyan szabadtéri programokat, ahol nincs B-terv, ha esik az eső. Szóval szombat reggel beültünk az autóba, és irány Blarney, a kastély és a híres kő megtekintése.

Mi teszi a Blarney kastélyt Írország déli részének leglátogatottabb turistahelyszínévé?

A kastélyt a XV. század közepén építtette egy bizonyos Cormac McCarthy nevű helyi lord. Mára persze már erősen "erodálódott", azonban bizonyos részei, a tetején egy kővel még ma is állnak. És valójában nem is a kastély, hanem ez a kő az, ami turisták ezreit vonzza erre a helyre.

Ennek ellenére a park is impozáns, belépés után például ilyen látvány fogad:

Ez pedig a kastély, egy kicsit közelebbről: 

De beszéljünk a kőről ... ez ugyanis állítólag "az ékesszólás köve". A legendák szerint aki megcsókolja azt, a legendák szerint az ékesszólás képességével lesz felruházva örök életére. 

Persze ennek a kőnek a megcsókolása nem is olyan egyszerű: nézzétek csak a Wikipediát!

Foglaljuk össze: a kő a torony legtetején található, az egyik fal aljában. A kő megcsókolásának szigorú szabályai vannak: háton fekve, fejjel lefelé kell egy cuppanósat nyomni rá - különben búcsút mondhatsz a szép beszédnek.

Mivel mi már most is kib****tt ékesszólóak vagyunk, ezt nem vállaltuk be, annak ellenére sem, hogy az egyik leghíresebb bakancslistás weboldal a Blarney kő megcsókolását az egyik olyan dolognak tekinti, amelyet meg kell tenned, mielőtt meghalsz. Akkor nyilván sokáig fogunk élni!

Hogy mekkora mánia ez a hely: a kastély, és a körülötte lévő kert 10.00-kor nyit ki a vendégek számára. Mi 10.40-kor döntöttünk úgy, hogy felsétálunk a kőhöz, és 40 percet álltunk sorban, mire odajutottunk. Gyakorlatilag a kastélyból semmit nem látsz, ugyanis a szűk csigalépcsőkön, és a legfelső szinten is végig sorban állnak az emberek. A kastély elé ki is helyeztek egy táblát, miszerint "ha itt sort látsz, akkor még egy órára vagy a Blarney kőtől".  Mondanom sem kell, mire leértünk, addigra már jóval a táblán túl állt a sor vége. Sajnos nem voltam elég bátor, hogy lefényképezzem őket, nem akartam senki haragját kivívni.

Persze nem csak a bakancslistások ezres listáján van rajta a kő: a Tripadvisoron egyszer megszavazták minden idők egyik legundorítóbb turistalátványosságának. Ha belegondolunk, van benne valami: naponta több száz, talán ezer ember csókologatja meg ezt a követ. Van ott ugyan egy segítő, aki megfog, valamint időnként fertőtlenítőt fúj a kőre, dehát legyünk őszinték: mint halottnak a csók ...

Ennek ellenére semmit nem veszít népszerűsűgéből. Már a XIX. századból is vannak feljegyzések, miszerint csodájára jártak, maga Winston Churchill is meglátogatta. Sőt, egy vicces történetet is megosztottak a kastélyban: a hidegháború idején a helyi szovjet főmufti is ellátogatott ide a feleségével, ám amikor meglátták, hogy milyen pózban kéne a követ megcsókolni, gyorsan lemondtak az élményről. Igen ám, azonban a helyi propagandalapokba kellett egy kép: úgyhogy gyorsan ugrasztották a sofőrjüket, aki állítólag egy szó nélkül leheveredett, és megcsókolta a követ - mindenki legnagyobb örömére.

A kilátás fentről:

A segítő munkában, mellette látható a fertőtlenítőszer:

Ezen a képen talán jól látszik, hogy a kőnek a felülete egy "kicsit" más, mint a többi ... lecsókolták már róla a repedéseket :)

Egy kép a sorról: itt a tetején már nem is vészes. Szép a kilátás, kellemes szellő fújdogál. Viszont bent a kastélyban én speciel nagyon utáltam a szűk csigalépcsőn sorban állni.

És végül, a kő lentről: a legfelső ablak felett, a rácsoknál látható.

Szóval mi csókolózás helyett úgy döntöttünk, felfedezzük a kastélykertet és a további, egyébként impozánsnak tűnő látnivalókat.

A teljesség igénye nélkül, az alábbiakat láttuk:

- Írország legnagyobb "poison garden"-je, ahol mérgező növényeket állítottak ki, érdekes leírásokkal a hasznosítási lehetőségükről.

- A legendák szerint a hely egy része az ősi druidák által volt lakott, így az egészet a mágia lengi körbe. Állítólag egy boszorkány is lakott itt, akinek alakját őrzi ez a kő:

- Találkoztunk Tapsi Hapsi távoli rokonával is, aki olyan jól érezte magát a zöldek között, hogy ennyire meg tudtuk közelíteni:

- Persze a zöldet néha érdemes volt nyúl nélkül is fotózni:

- Végigsétáltunk egy lépcsőn, amelyen állítólag ha csukott szemmel, hátrafelé végigsétálsz, és közben erősen gondolsz egy dologra, az egy éven belül teljesül.

- És láttuk a kastélyhoz tartozó, a XIX. században felhúzott "házikót" is. Egy írországgal foglalkozó blogban azt olvastam, hogy olyan, mintha Disneylandből lépett volna ki. Így utólag ránézve valóban olyan, de helyben nekünk nem volt ilyen érzésünk:

El kell ismerni, rengeteg melót raktak bele ebbe a helybe: óriási a kert, rengeteg a zöldfelület, sok a turista. Látszik, hogy szépen karban is van tartva, a növények makulátlanok, a kert alapvetően tiszta, és szép is. Sok helyen jópofa információs táblák tartalmaznak rengeteg extra információt. Ennek ellenére, minket mégsem fogott meg annyira.

A borsos belépőért (35 eurót fizettünk ketten) sorban állhattunk 40 percet, hogy lássunk egy követ. Megnézhettünk egy kastélyromot, amiből belülről alig láttunk valamit, hiszen felfelé végig sorban álltunk. A kertben láttunk olyan "vízesést", ahol kilógott a slag vége, amiből a víz folyt - csak egy "kicsit" volt illúzióromboló. A fenti házat további 15 euró ellenében nézhettük volna meg. Az már csak apróság, hogy nem volt rendes kajáldájuk sem :) 

Összességében kb. 2.5 órát töltöttünk el a helyen, de úgy érezzük, ebben pont ennyi volt.

Zárásként még arról, hogyan épül be egy hely neve a nyelvbe (ezt a forrást és a Wikipediát felhasználva): állítólag Erzsébet királynő uralkodása idején minden egyes ír nemesnek önként és dalolva kellett a királynőnek hivatalosan is átadni kastélyát, mindenféle ellenszolgáltatás nélkül. A királynő követei ellátogattak többek között Blarney-ba is, ahol a helyiek nagy-nagy szeretettel fogadták őket, a mézesmázos beszédeikben fűt-fát ígértek ... ám valahogy sosem lett abból a bizonyos átadásból semmi. Erzsébet amikor meghallotta a híreket, csak annyit mondott, tipikus Blarney, ne higgyétek el egy szavát sem annak, amit mond. Így lett hát a blarney kifejezés jelentése "behízelgő, mézesmázos, hamis beszéd" az angol nyelvben. Aki még további legendákat akar hallani a kastélyról, ezt a magyar nyelvű cikket lesse meg.

A délelőtti kastélylátogatás után egy gyors ebéd, majd irány a délutáni program: mivel Írországban még nem jártunk állatkertben, úgy döntöttünk, itt az ideje egy megnézésének. Főleg, mert az elmondások szerint Corkban van az ország legszebb vadasparkja.

FOTA Wildlife Park

Maradjunk annyiban, egy állatkertről nehéz érdekesen mesélni, úgyhogy csak kiemelünk néhány dolgot:

- ennyi zsiráfot még életünkben nem láttunk egy helyen, legalább egy tucatot tudtunk összeszámolni

- úgy tűnik, itt működik az, hogy amennyi állatot csak lehet, szabadon tartanak. A kenguruk például szabadon kószálnak a parkban: mellettük lemurok, kacsák, pávák, és mindenféle kisebb állatok voltak szabadon.

- az állatkert egyik része a "majomsziget" nevet viseli, ahol egy mesterséges tó közepén alakítottak ki kisebb szigeteket, ahol rengeteg majom szaladgál szabadon

- alapvetően igaz az, hogy nem a mennyiségre mentek rá, hanem arra, hogy az állatoknak minél nagyobb élettere legyen. például a zsiráfok együtt élnek a zebrákkal, struccokkal és még néhány egyéb növényevővel egy akkora területen, amit 10 percig tart körbesétálni.  Az orrszarvúknak például akkora területük van, amelyen kis túlzással egy kisebb vadaspark fele is elférne. Ennek van egy olyan hátránya is, hogy néhány állat ügyesen el tudott bújni ...

Néhány a kedvenc képeinkből:

Az állatok királya is élvezte a jó időt:

És akkor jöhet a "lemúr lamour"!

Még néhány, kommentár nélkül:

Végül infósoknak egy kis szóvicc: ma már tényeg bármelyik majmot be lehet tanítani az agilis metodológiákra ...

A második este megkósoltuk Írország legjobbnak választott burgerjét (Son of a Bun), majd korán hazatértünk pihenni, mert bőven túlteljesítettük a napi sétalimitet.

A zárónapon aztán szerencsére nem esett a délelőtt folyamán, így még belefért egy rövid séta a corki belvárosban. 

Ezen a ponton beszéljünk egy kicsit arról, mit kell tudni Corkról? A város Írország második legnagyobb városa Dublin után, körülbelül 120.000 lakossal (agglomerációval egyes adatok szerint a 300.000-et is elérheti). El kell ismerni, meg is látszik rajta: ez Dublin mellett az első olyan írországi város, amelyet bármelyik európai országban is városiasnak mernénk nevezni.

Dublin mellett Írország eddigi egyetlen olyan városa, amely Európa kulturális fővárosa volt, 2005-ben. Ez egyébként 2020-ban megváltozik, amikor Galway is csatlakozik a listához.

A lázadó városnak is nevezik, mivel Írország története során mindig az ír függetlenség és a katolicizmus egyik fontos központja volt. Egyébként elég ősi hely, már a VI. századból vannak adatok egy kolostorról a mai település területén. A kolostort egyébként az a Szent Finbarr alapította, akinek a nevét viseli ma a város legnagyobb temploma, amely az 1870-es években épült. Sétánk első megállója ez a katedrális volt:

A templom érdekessége, hogy általában nem előlről, hanem hátulról fényképezik, onnan ugyanis sokkal látványosabb. Valahogy így néz ki:

Innentől már csak címszavakban és képekben:

A városban sok-sok elektromos ládát lefestettek: szerintünk ez tök jó hangulatot csempész a "szürke" hétköznapokba.

Végigsétáltunk a város régi, középkori fő utcáján. Az utcán több mint egy tucatnyi helyen ilyen aranyszínű plakettek voltak a földön, amelyek mentén két fekete vonal fut. Mint kiderült, ezek jelölik azokat a szűk középkori utcácskákat, amelyekre le lehetett fordulni a fő utcáról. A táblán a régi utca neve olvasható, a fekete térkövek az utcák szélességét jelzik. Nem a mai emberek méreteire alkották :)

Ez a régi városi börtön, a Gaol épülete. Mivel börtönt már láttunk eleget ezen a hétvégén, ezt most kihagytuk.

Átkeltünk a város egyik gyaloghídján, az úgynevezett "shakey bridge"-en, amely onnan kapta nevét, hogy amennyiben futsz, vagy ugrálsz rajta, úgy a híd elkezd nyikorogni és rázkódni. Ennek ellenére állítólag nem veszélyes :)

Sétánkat a város legnagyobb köztéri parkjában, a Fitzgerald Parkban zártuk. Még egy Cork - Limerick kritkettmeccsbe is belenézhettünk a park mellett, így most már ezt a sportágat is kipipálhattam az "amit már láttam élőben"-listámról. Igaz, hogy olyan izgalmas volt, hogy 3 perc után inkább úgy döntöttünk, továbbállunk.

Sok-sok dolgot megnézhettünk volna még Corkban, szimpatikus helynek tűnt: a kikötő, a belvárosi piac (rendes, fedett piac!), az egyetemi campus amely egy mini városrészt alkot mind-mind érdekesnek hangzottak. Végül azonban nem maradt több időnk, és az időjárás is meglepően hűvösre fordult, így kora délután úgy döntöttünk, hazaindulunk. 

És megtaláltuk Cork legnagyobb futballszakértőjét is:

"Word" Cup ... az bizony! Na meg Ferencváros - Belgium VB-elődöntő!