Akik rendszeresen olvassák a blogot, tudják, hogy a Kis kitérő sorozatunkban általában Írországon kívüli nyaralásainkról mesélünk. Így lesz ez a mai alkalommal is. Az idei nyarunk végül úgy alakult, hogy Svájcban élő kedves ismerősök meghívásának eleget tudtunk tenni, így most erről jön egy beszámoló: annak érdekében, hogy olvasható hosszúságú posztok maradjanak, kettévágtuk az eseményeket.

Kezdésként azt emelnénk ki: a hely elég komoly hatást gyakorolt ránk. Sokszor hallottunk már arról, hogy Svájc azért elég más, mint a többi európai ország, de most át is éltük ezt. Habár még az európai országok közül is alig egy tucatnyit láttunk csak, most éreztük azt először, hogy - nehéz ezt megmagyarázni, miért - ez az ország "készen van".

Minden pillanatban a jólétet éreztük magunk körül, az országban minden a helyén van, a szabályok ugyan kicsit merevek, de van értelmük. Mi azonban nem Svájcot akarjuk most bemutatni - mindössze egy itt töltött hosszú hétvége után a fenti megállapítás is elhamarkodottnak tűnhet néhányótoknak -, hanem a kirándulásainkról mesélni egy kicsit. Úgyhogy jöjjön most ez:

1. nap: Odaút és Zürich

Az utazásunk napja elég hosszúra nyúlt, mivel hajnal kettőkor keltünk, hogy a hétkor Baselbe induló gépet elkapjuk. A repülőút meglepően eseménytelen volt, nagyját én át is aludtam. 

A baseli repülőtér egy érdekes állatfaj, valójában ugyanis Franciaország területén fekszik a francia-német-svájci hármashatár mentén, innen a teljes neve is: "Basel-Mulhouse-Freiburg EuroAirport". A repülőteret két irányba hagyhatod el: az egyik a francia, a másik a svájci oldal. Azért ez néha érdekes eseményeket szül, tekintve, hogy a két oldal között egy kerítés húzódik meg, és a buszok például nem ugyanabban az ütemben indulnak az egyes helyekről.

Azért annak, aki erre jár, eláruljuk az "all access" cheat kódot: ha véletlenül nem jó oldalon kötöttél ki, az érkezési oldalról a liftet használva menj fel az indulási oldalra, majd ott át tudsz sétálni a másik ország területére, ahol ismét a liftet használva vissza tudsz menni az érkezési oldalra, és el tudod hagyni a repülőteret. Még jó, hogy volt 1.5 óránk ennek kitapasztalására, ennyiszer gyalogosan még életemben nem léptem át országhatárt, mint ebben a 90 percben ...

A buszutunk nem volt zökkenőmentes: Basel - Zürich között a Flixbus-on foglaltunk jegyet, és hát jól meg is jártuk velük. Egy helyi buszsofőr szerint a Flixbus a tömegközlekedés Uber-e, amit most lehet sokan pozitív véleménynek vesznek, de ő kimondott kritikának szánta. Lényeg a lényeg: a buszunk nem jelent meg Baselben, így egy másik, épp arra járó Flixbus-járatra kellett a sofőrnél jegyet vettünk - így kétszer fizettünk az útért. Természetesen a reklamációs folyamatot elindítottam, várom a válaszukat.

Délután pihenésképpen lehetőséget kaptunk a város felfedezésére: ennyi idő alatt a belváros legfontosabb pontjait sikerült végigjárnunk. A Zürichi-tó északi partján kezdtünk, amely Svájc hatodik legnagyobb tava, és 40 kilométer hosszan terül el 3 svájci kanton területén. A vize (legalábbis Zürichnél) hihetetlenül tiszta, gond nélkül lelátsz az aljáig - ez egyébként egész Svájcra igaz volt, ilyen tiszta vizekkel még a Karib-tengeren sem találkoztunk.

A tóparton a helyi kolbász megkóstolásával nyitottunk, majd tettünk egy sétát a fő utcán, a Bahnhoftrasse-n.

Itt a legelitebb világmárkák boltjai találhatók meg egymás mellett. Mivel nem mi vagyunk a célközönség, így szigorúan csak nézelődtünk, habár azt megjegyezném, hogy láttam olyan kirakatot, aminek a ruháiban szerintem a nagyszüleim nem mertek volna kimenni a földekre kapálni. Dehát mit értünk mi a divathoz ...

A Paradeplatz-on megnéztük a két legnagyobb svájci bank központját (állítólag itt még aranyrudat is tudsz vásárolni, ha megfelelő mennyiségű készpénzzel állítasz be), láttuk az ormányán egyensúlyozó elefánt szobrát, majd lementünk a folyópartra, ami mentén felsétáltunk a főpályaudvarig. 

Ott kihasználtuk, hogy napijegyünk van a helyi tömegközlekedésre, és a diáksághoz hasonlóan fogaskerekűvel mentünk fel az egyetemhez (az órák állítólag szabadon látogathatók, csak ha papírt akarsz róla, akkor kell beiratkozni).

Egyébként az egyetemtől szép kilátás nyílt a városra:

Lefelé újabb kör a fogaskerekűn, majd tettünk még egy sétát a város csatornája, a Schanzengraben mentén, és ezzel zártuk a napot. Az írországi 15 fok és eső után a svájci 30 fok és tűző napsütés így is épp eléggé lefárasztott minket.

Ja, és a már ígért ormányán egyensúlyozó elefánt, ebből a forrásból

2. nap: Rheinfall

A második napi kirándulásunk a Rheinfall-hoz vitt, amely szerényen csak Európa legnagyobb vízesése: 150 méter széles, 23 méter magas, percenként átlagosan 600 köbméter víz zúdul le rajta.

Az odajutás érdekesen alakult, de mielőtt erről beszélnénk, említsük meg kiindulási pontunkat, a zürichi főpályaudvart: ez ugyanis a legnagyobb napi forgalmú pályaudvar Európában, naponta több mint 2000 járat indul innen. A pályaudvar akkora, hogy három villamosmegálló van a föld felett, amely az épület különböző oldalait érinti. A kétszintes épület egyben plázaként is szolgál. Egyedül szerintem simán elvesztünk volna benne, több mint 60 vágánya van, a felső szinten többnyire interregionális és nemzetközi, az alsó szinten leginkább elővárosi vonatok közlekednek. A repülőtérre konkrétan 10 perc alatt ér ki a vonat. Vasárnap esti hazautunk során egy 15 perces intervallumban 4 olyan járat indult el, aminek egyik első megállója a reptér volt - konkrétan egy mozgólépcső, és már a reptéren is vagy. És akkor most vessük ezt össze a ferihegyi szánalomhalmazzal ... ah, inkább ne, térjünk vissza a történetünkhöz.

A svájci tömegközlekedésről tudni kell, hogy nem kilométerre veszed a jegyet, hanem kantonokra és zónákra. Minden kanton több tucatnyi zónára oszlik, és neked arra kell megvenned a jegyet, amelyiken átmész. Mivel a vízesés a zürichi és a schaffhauseni kanton határán van (még épp a zürichi oldalon, de Schaffhausen városától mindössze 3 kilométerre), ezért úgy gondoltuk, hogy az összes zürichi zónára megvásárolt jegyünk tökéletes lesz.

Fel is szálltunk az első vonatra, amely Schaffhausen felé ment ... igen ám, de mint kiderült, egy IC-re ültünk fel, amely Schaffhausen előtt nem állt meg sehol. Az viszont már egy másik kanton, az a 3 kilométer, ami elválasztja a vízesést és a várost, épp kantonhatár. Persze ellenőrünk meg is jelent, és jelezte, hogy a mi jegyünk nem jó ... itt már lélekben fel voltunk készülve arra, hogy akkor most jön a svájci bünti (táblák szerint minimum 100 frank) és/vagy a kiegészítő jegy megvásárlása, amikor jött a döbbenet: ne aggódjunk, ne fizessük semmit, szálljunk le Schaffhausenben, de figyeljünk arra, hogy visszafelé már maradjunk Zürich kantonon belül! Mindezt egyébként a körülbelül 50es hölgy teljesen érhető angolsággal adta elő.

És akkor most megint nem mondom azt, hogy vessük ezt össze a budapesti, a magyart is csak törve beszélő orkokkal, akik akkor élveznek, ha jól megvághatják a turistát ... más világ, no.

Még egy érdekesség a vonatútról: mi elmondhatjuk magunkról, hogy először egy vonaton jártunk Németország területén, a Zürich - Schaffhausen IC ugyanis pár kilométert német területen tesz meg. Akit érdekel, hogyan és miért, csekkolja meg ezt a google térképen. A vízesés egyébként magáról a vonatról is tökéletesen látható, szóval ha valaki nem akar ide egy hosszabb túrát tenni, csak egy pillantást vetne rá, annak elég a vonatjegyet megvennie :)

Szóval leszálltunk Schaffhausenben, és elindultunk a körülbelül 50 percnyi sétára található vízeséshez. Utunk a Rajna mentén vezetett, és nem volt csúnya útközben.

A vízesés mindkét oldalról megközelíthető, az egyik irányból az úgynevezett Laufen Castle-n keresztül. A vízeséshez vásárolt jeggyel egyben a kastély épülete is látogatható - mi ez utóbbitól most eltekintettünk. A kastély mellett konkrétan olyan mélyre sétálhatsz le, hogy a víz melletted dübörög. Hogy mennyire látványos is ez, azt reméljük ez a két videó bemutatja.

Az első videó fentebbről készült (és még egy szivárvány is elbújt rajta), a második konkrétan a víz mellől.

Ha esetleg migránsinváziótól rettegők is idelátogatnak, kérem ne ijedjenek meg attól, hogy a második videó végén egy fejkendős hölgyet is látnak, a más kultúrájú emberek Svájcban sem harapnak, mindenki túlélte a túrát ...

Akinek a videó nem lenne elég, annak itt van még egy kép is a kastély oldaláról:

 A túlpartra átsétálhattunk volna egy kisebb kerülővel, ám kiderült,hogy mindössze 3 frankért átvisz egy hajójárat, úgyhogy befizettünk.

A túlparton aztán a jól megérdemelt fagylalt várt minket, és közben még halakat is fotóztunk, hogy meg tudjuk mutatni, mennyire tiszta a víz:

Ezek a képek pedig már a túlpartról készültek:

Zárjuk két érdekességgel az első két nap beszámolóját:

- ez itt egy önvezető busz, amely jelenleg ugyan csak pár száz méteren jár, hosszú távon azonban a normál járatokat erre akarják lecserélni. Ottjártunkkor épp egy parkoló autót került ki, miközben megvárta, hogy a szembejövő forgalom is elmenjen. Nem egy gyorsreagálású erő, jelenlegi végsebessége 25 km/h-ban van limitálva, ám a fejlődés lehetősége megkérdőjelezhetetlen.

- ez pedig itt a helyi húsvéti tojás pakk ... is lehetne, de nem az. Bővebb info a képek alatt.

Ezek ugyanis vendéglátóink elmondása alapján főtt tojások, amelyet készen tudsz megvenni, és elfogyasztani. A különböző színek azt jelölik, hogy az egyes tojások mennyire keményre vannak főzve. Instant élet! :)

A blogposzt második részében a harmadik és a negyedik nap képeit mutatjuk majd be: spoilerként eláruljuk, hogy olyan magasan jártunk, mint még soha - de ha az nem lett volna elég, utolsó nap még megmásztunk egy 870 méteres, Svájcban szinte alig jegyzett dombocskát is.