Kishírek a nagyvilágból 2.

Rég volt már ilyen poszt, szóval most igyekszem megosztani néhány talán érdekesebb dolgot a helyi ügyekből. Mivel ez az első olyan poszt, ami teljes mértékben az új, színes-szagos-fullHD, de legfőképpen angol billentyűzetű laptopról készül, ezért az elütésekért bocs.

Politika

Ahogy említettem a korábbi, választásos posztokban, senki nem szerzett többséget, így aztán kemény tárgyalások indultak, hogy milyen módon is alakuljon meg az új kormány. Végül 70 napnyi tárgyalás után megszületett a végeredmény: a Fine Gael megszerezte 9 független képviselő támogatását, valamint a legnagyobb ellenzéki párt, a Fianna Fail is biztosította őket arról, hogy a fontos témákban együtt szavaznak majd. Így született meg majdnem 30 év után az első kisebbségi kormány. A részletekről az alábbi Wikipedia oldalon lehet olvasgatni.

Én csak egy elemet emelnék ki: az egyik legnagyobb vita a vízdíjak körül volt, az eddig ellenzékben lévő legnagyobb párt nem volt hajlandó beállni addig a nagykoalíció mögé, amíg az eddigi kormánypárt meg nem ígérte, hogy az első lépés ennek eltörlése lesz.

Ha már vízdíj, egy kis lélektan ... próbáltam ezzel kapcsolatban több kollégánál is érdeklődni, meg olvasgatni az írországi magyarokat tömörítő fórumokat.

Helyi kollégáim azt mondták, ők nem fizetik, mert ez már állítólag kimondva is többször, több módon be volt építve más adókba, meg a lakás árába, meg különben is, az Irish Water felelőtlenül gazdálkodik a pénzükkel. Amikor felvetetettem, hogy OK, de esetleg nem-e azért ilyen legendásan rossz a víz erre, mert senki nem fizeti a vízdíjat, és ezáltal nincs pénz a fejlesztésekre, azt mondták, hogy a korábban befizetett pénzüket kellett volna erre felhasználni, és akkor most nem lenne ilyen gond. Őket pedig nem verik át többször, a pénzüket lenyúlták, és mindenre fordították, csak épp nem a vízhálózat fejlesztésére - úgyhogy ők nem fizetnek tovább.

A magyar fórumokon is kétféle vélemény van: az egyik az, hogy legyünk becsületesek, negyedévente 60 euróról van szó, ráadásul ha vízhálózati gondod van, senki nem fog segíteni, ha nem fizeted a vízdíjat. Arról már nem is beszélve, hogy ki tudja, a landlord örülne-e neki, ha évek után kiderül, hogy az albérlői pár száz eurós tartozást hagytak rá. Én inkább e felé a csoport felé húzok, de a következőt már lehet mi sem fizetjük be, lásd két bekezdéssel lentebb

A másik fele azt mondja, aki hülye, fizesse - de ők nem fizetik, a fentebb már leírt okok miatt. Gyakran megjelenik az érvrendszerükben, hogy nézzük meg, az írek ki tudnak állni magukért: tüntettek, az ellenállási mozgalom keretein belül nem fizették a díjat, és nem birka módra elfogadtak mindent, amit a "nagyemberek" mondtak. Fene se tudja ...

Mindenesetre ez a kérdés úgy tűnik eldől, ugyanis a kormányalakítással egyidőben aláírtak egy egyezményt, mely szerint júniusban 9 hónapra felfüggesztik a vízdíjakat, megnézik az Irish Water gazdálkodását, és 9 hónap múlva újra döntést hoznak arról, legyen-e ilyen adónem. Persze az addig kiküldött számlákat be kell fizetni, és júniusig lesz még egy számla ... szóval komoly dilemma van, mi legyen vele. Egyszer már rászántam magam, hogy lemondjam az automatikus levonást, ám épp aznap vonták le az aktuális negyedéves összeget ... szóval most van egy kis időm még gondolkodni.

Közlekedés

A városnak van egy szép, ám nagynak egyáltalán nem nevezhető kikötője, amely leginkább kisebb hajók fogadására alkalmas, de nagyobbakéra nem. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a kikötőtől légvonalban 200 méterre már a sétálóutca fut, tehát elég komolyan be van integrálva a belvárosba.

Ugyanakkor néha jár erre nagyobb hajó is, pár hete például egy kisebb óceánjárót fedeztünk fel a parttól nem túl messze - csodálkoztunk is, mit keres itt egy ilyen. Aztán kiderült, hogy időről-időre jár erre ilyen hajó is, főleg a "nyári" időszakban, ám ilyenkor kisebb hajókkal viszik partra az embereket, hogy a városban töltsenek egy kis időt, és persze költsék a pénzüket ezerrel.

Mivel ez annyira nem takarékos megoldás, ezért a terv az lenne, hogy a kikötő bővítésével alkalmassá tegyék azt ilyen méretű hajók fogadására is, és ezzel még jobban fellendítsék az amúgy sem gyenge nyári idegenforgalmat. Sajnos azonban a malmok itt is lassan őrölnek, már évek óta húzódik a formális döntés meghozatala, pedig mindenki nagyon szeretné.

Állítólag ha a város 2020-ban tényleg Európa Kulturális Fővárosa lesz, akkor még nagyobb esély van erre - csak hát ahhoz el kéne jutni odáig. Szintén csak állítólag, de egy újságcikk szerint 2017-ben erre jár egy nagyobb óceánjáró majd (ő lenne az), és 2000 utast, valamint 800 főnyi legénységet kell majd partra tenni - ez a jelenlegi körülményekkel egy elég komoly logisztikai probléma, már most tervezgetik az illetékesek ennek megoldását.

Ha már vízi közlekedés, hadd említsem meg a szárazföldit is, amelyben a legnagyobb változás az, hogy kicsit változtattak a helyi buszmenetrenden, a külvárosokba gyakrabban jár busz, hátha ezzel sikerül valamit csökkenteni az autók által okozott dugókon. Egy laikus szemével: szerintem nem sikerült :) Valamint a nyáron kb. óránként indítanak "nyaralójáratokat" a Cliffs of Moher környékére, ez viszont nem rossz hír.

Sport

Muszáj megemlítenem, hogy itt is "stadionépítési" láz van - na persze még véletlenül sem a futball miatt. Talán a láz is túlzás picit, de az utóbbi hetekben többször szembejött velem a téma.

Jelenleg ugyanis egy körülbelül 8.000 fős rugby stadionja van a városnak. Viszont a helyi rugbycsapat története során először bejutott a helyi liga elődöntőjébe, és persze rögtön felmerült, hogy kicsi ez a stadion, kellene egy nagyobb (a miniszterelnök kertjének végébe - na jó, nem ...). Azért remélem itt nem szakítja majd ketté a helyi társadalmat a kérdés :)

Egyébként a csapat a hétvégén teljes teltház előtt bejutott a döntőbe, amit most szombaton tartanak, Edinburgh-ben. Még jó, hogy két ír csapat jutott be (a helyiek pont a legnagyobb skót csapatot ejtették ki) - bár állítólag ez nem oszt, nem szoroz, ígyis-úgyis fullon lesza stadion :) Engem viszont a rugby még mindig nem hozott lázba, így ez most kimarad az életemből.

Ja, ha már rugby. Egy múlt heti cikk részletezte, hogy időnként szokott kivetítő lenni a főtéren, ahol le lehet ülni a fűbe piknikezni, meg lehet nézni a liga döntőjét, meg más sporteseményeket is. Valószínűleg idén fokozott érdeklődés lenne eziránt, hiszen mégiscsak a helyi csapat vesz részt benne - sőt, már az elődöntőre is akartak kivetítést. Hogy ebből végül lett-e valami, nem tudjuk, nem jártunk arra.

Ám állítólag a főtér füve olyan rossz állapotban van, hogy néhány hete körbe is kordonozták, és eszük ágában sincs idén kivetítőn engedni a népnek a meccsnézést, meg a köztéri iszogatást. Ennek oka állítólag a már korábban említett Európa Kulturális Fővárosa 2020-as szavazás, melynek a következő köre idén nyáron lesz. Ekkor a bírák végigjárják a városokat, és utána döntenek. Az pedig fontos, hogy a város jól nézzen ki, márpedig a kiégett füves, sáros főtér az álmoskönyvek szerint nem túl jó ómen.

Persze a magyar emberben felmerülhet a kérdés: jól van, rugby, meg minden, de 20 nap múlva foci EB. Hát, igen ... nem mondanám, hogy a város és az ország ennek a lázában ég. Látni néhány hirdetést pubok előtt, hogy az összes meccs követhető lesz; egy hirdetés alapján egy autós cég pedig olyan akcióval készül, hogy az ír meccsek utáni napon annyiszor 10% kedvezménnyel vehető autó náluk, ahány gólt lő az ír csapat. De ezen kívül nem látok olyan hatalmas készülődést, a szuvenírboltokban még mindig inkább a bárányok fogynak, és nem az EB-sálak és zászlók.

Majd meglátjuk, az biztos, hogy egy-két kollégával már összebeszéltünk, hogy jó lenne egy olyan közös estét tartani, amikor a magyar és az ír csapat egymás után játssza épp aktuális meccsét. Ha minden igaz, ez majd a 3. forduló lesz, szóval lehet szurkolhatunk majd egymás ellen azért, hogy valamelyikőnk csapata beférjen még a négy legjobbb csoportharmadik közé :) Majd megpróbálunk nem verekedni :)

Időjárás

Beköszöntött a helyi tavasz/nyár, aminek köszönhetően a napi maximumok egyszer-kétszer már 20 fok környékére is eljutottak. Így előfordult már olyan is, hogy kabát nélkül indulhattunk el a városba, sőt, egyszer már majdnem a rövidnadrág is előkerült - aztán helyette inkább a józan eszemet vettem elő, és maradtam a normál farmeres megoldásnál. Megérte. Azért lent a parton sajnos továbbra is elfér egy vékony kabát, a szélcsendes időhöz nagy mázli kell arra.

Egyébként a helyiek is mondják, hogy őrült az időjárás idén, egyik héten maximum 10 fok, egész héten szakadó eső, majd utána olyan napsütés, amiben a hófehér írek simán leégnek pár óra alatt. Szerencsére a hétvégéken többnyire az utóbbiak jellemzők.

És egy kis személyes

Végül hadd osszuk meg örömünket, hogy sikerült magyar kozmetikust és fodrászt is találnunk Galway városában. Sajnos a helyi "szakemberekkel" nem igazán voltunk megelégedve, én eddig is a 30 km-re lévő Tuamba jártam fodrászhoz inkább, szóval most örülünk, hogy úgy néz ki végre sikerült majd normális szolgáltatást kapnunk ezen a téren is.