Nem tűntünk el ...

... csak az utóbbi hetekben családlátogatás volt, aztán meg hazaugrottunk egy esküvőre. Rövid képes összefoglaló az elmúlt hetekről.

Írországban az elmúlt két hétben ismét olyan időjárás volt, amelyre még a magunkfajta kelet-európai bevándorlók is csak csettintenek. Folyamatosan 20 fok feletti hőmérséklet, rövidnadrágban és pólóban járkált mindenki. Persze az irodában igyekeztek kompenzálni ezt azzal, hogy ezerrel nyomták a légkondit, nehogy 18 fok fölé emelkedjen a hőmérséklet.

Sebeimből gyógyulgatván igyekeztünk hosszabb - rövidebb kiruccanásokat tenni. Először csak a városban mozgolódtunk, viszont május végén húgomék meglátogattak minket. Így megpróbáltuk kihasználni a jó időt, és a már bevált helyszínek mellett új dolgokat is csináltunk. Ebben persze sokat segített, hogy ezúttal látogatóink között volt 6 éves keresztfiunk is, akivel azért nem lehetett több száz kilométeres autózásokat bevállalni.

 

Jártunk a Silver Strandon, ahol ismét megállapítottuk, hogy 20-22 fokban itt már kisebb tömegek fürdenek az óceánban, és hogy a jó időjárás teljesen más színeket képes varázsolni ugyanara a helyre. Összehasonlításképpen, egy 2015 októberi (bal) és egy mostani (jobb) kép.

2015_2018.jpg

Azt is tapasztaltuk, hogy az elmúlt években még több, embermagasságú lyuk is volt a strand melletti szikla falában, ezek többsége azonban mára eltűnt. Úgy tűnik, volt egy-két kisebb omlás, ami betemette ezeket.

 

Jártunk ismét Finny-ben, ahol Connemara egyik legszebb kilátását kapjuk. Sajnos azonban az időjárás ezen a napon nem volt kegyes hozzánk, és többnyire szakadt az eső, ahogy az a lenti képeken is látható. 

img_20180602_110918.jpg

img_20180602_112005.jpg

Miután elállt az eső, sétáltunk egyet Congban és az Ashford Castle parkjában. Előbbiben belefutottunk egy igazi ír esküvőbe, így keringtünk egy kicsit az egyirányú faluban, mire parkolóhelyet találtunk. A kastélyban pedig kedvesen meg lettünk kérve, hogy a közvetlen kertbe ne menjünk be, az ugyanis a gazdagemberek (értsd: a legolcsóbb szobát is naponta legalább 315 euróért bérlő vendégek) kiváltsága. Érdekes, ez az elmúlt években nem volt gond. Megszorítások.

 

 

De persze új dolgokat is kipróbáltunk. A legkülönlegesebbnek kétségkívül a Cliffs of Moher újbóli, immáron sokadik meglátogatása ígérkezett. De ha valaki unná a - szerintünk megunhatatlan - kilátást, megnyugtatjuk: ezúttal egy teljesen más perspektívából hoztuk el, ugyanis a Doolin-ból induló egy órás hajókiránduláson vettünk részt!

Eredetileg ezen a napon barlangtúrát terveztünk, ám végül olyan gyönyörű idő lett, hogy félúton meggondoltuk magunkat, és végül inkább a sziklákhoz mentünk. Ennek csak egy hátránya volt: nem volt nálunk naptej, így most már azt a sikert is elkönyvelhetjük, hogy 18-20 fokban sikerült leégnünk. 

Mivel hosszú hétvége volt, vasárnapi nap, és dögmeleg, így a falura ki lehetett tenni a megtelt táblát. Jó 15 perc séta volt a parkolóhelytől a kikötőig:

img_20180603_140517.jpg

Előtérben a doolini kikötő, háttérben a sziklafal:

img_20180603_162710.jpg 

img_20180603_152411.jpg

 

A sziklák alatt pedig ilyen kilátás fogadott:

img_20180603_153943.jpg

img_20180603_154455.jpg

img_20180603_154555_1.jpg

img_20180603_154712.jpg

mymymy.jpg

Végre láttunk lundákat is (sajnos saját fotót nem tudunk róluk hozni), és megtekinthettük annak a - fentről tudomásom szerint nem látható - barlangnak a bejáratát is, amely a Harry Potter 6. részében egy horcrux "búvóhelyéül" szolgált. Sajnos ez utóbbiról is elég rosszak lettek a saját képek, de itt van egy "hivatalos" és egy Harry Potteres fotó róla. 

Image result for harry potter 6 cliffs of moher

Forrás, nagyban itt látható

 Image result for harry potter 6 cliffs of moher

Forrás, nagyban itt látható

 

Persze azért a barlanglátogatás sem maradt el: elmentünk a tőlünk körülbelül egy órára található Ailwee Cave-be, hogy cseppköveket nézzünk. Magyar ismerősök figyelmeztettek rá, hogy aki járt már Aggteleken, annak ez csalódás lesz. Mivel mi még nem voltunk, így nem volt az.

A program egy körülbelül 45 perces túrából állt, hat megállóval. A barlangot véletlenül találta meg az 1940-es években egy helyi földműves, akinek a kutyája úgy döntött, elkapja a hegyoldalban szaladgáló nyulat. Nem sikerült neki, cserébe utána szaladt a barlangba, ahol több órás bolyongás után talált rá emberünk.

Persze a kutya vidáman szaladgált a barlangban, és a gazda sem tulajdonított túl nagy jelentőséget a helynek (sötét van, hideg, nyirkos, kit érdekel ugye ...), mígnem 30 évvel később barlangászok beszélgettek ugyanezzel az illetővel, aki elmesélte nekik, hogy "jaaa, van itt egy barlang, ami lehet érdekelne titeket ...".

Szóval hivatalosan 1976-ban nyitott meg, elmondások szerint az egyik legjobb állapotú barlang ezen a területen. Láttunk medvencsontokat, amikről bebizonyították, hogy az utolsó jégkorszak idejéből származik:

img_20180604_152055.jpg

Meséltek egy kicsit a cseppkövek kialakulásáról - mi e helyett inkább egy-két képet teszünk ide.

img_20180604_153443.jpg

img_20180604_154202_1.jpg

El kell ismerni, a cseppkövek mérete tényleg nem volt valami óriási, de azért élvezhető volt.

Ezen kívül megmutatták, milyen az a valóban teljes sötétség, és még egy vízesést is láttunk a barlang azon részén, ahova beengedtek minket. Sajnos ez utóbbiról a tragikus fényviszonyok miatt nincs kép, de persze az internet segített.

Image result for aillwee cave waterfall

Forrás

A helyszínen lett volna még lehetőség egy madárshow megnézésére is, ám ez végül elmaradt. A kilátás egyébkénti ilyen a barlang parkolójából:

img_20180604_163800.jpg

mymymy2.jpg

Végül, de nem utolsósorban említsük meg legújabb kedvenc helyünket, a tőlünk kb. 15 km-re található Loughwell Farm Park-ot. Mivel a hazautazásuk napja keresztfiunk születésnapja volt, ezért előtte való napon "gyereknapot" tartottunk. Ki is néztük ezt a helyet: állatsimogatás, különböző szabadtéri és fedett játékok, gondoltuk pont jó lesz lefárasztani őt. Ám azt csak ott realizáltuk, hogy minden játék szabadon kipróbálható volt a felnőtteknek is :)

Nekünk se kellett több. A teljesség igénye nélkül: hintáztunk, autóversenyeztünk, minigolfoztunk, fociztunk, csúszópályán csúztunk, hintáztunk, csúszdáztunk, bowlingoztunk, kisnyuszit simogattunk. De van még homokozó, lovaskocsikázás, saját pikniket is csinálhatsz, ugráló várazhatsz, és még ki tudja mennyi minden ... itt található még jó pár hivatalos kép. Mire kijöttünk a parkból, én merem állítani, hogy mi felnőttek jobban elfáradtunk a sok játékban, mint a gyerek :) Életemben annyit nem csúszdáztam, mint az itteni óriáscsúszdán körülbelül fél óra alatt.

A lenti képen a park "kisvonata" látható, amelynek "üléseit" egy-egy hordóból alakították ki. Amikor összejött a megfelelő számú érdeklődő, akkor az egyik helyi animátor megjelenik egy traktorral (!!!), és azzal húzza körbe a kisvonatot a park területén.

img_20180605_163822.jpg

A park közel van a galwayi szélfarmhoz is, úgyhogy az érdeklődők azokat is megbámulhatták, kb. ilyen távolságból:

img_20180605_151322.jpg

Úgyhogy kisgyermekes ismerősök jelentkezését várjuk - a gyerek belépőjét mi álljunk, csak hadd menjünk be mi is vele :)

 

Hát itt tartunk most. A jó időnek most egy ideig sajnos vége, ma már 15 foknál nem volt több, holnapra meg . A nyárra többek között Cork, Dublin és a Skellig Michael szerepelnek kirándulós terveink között. További érdekes és fontos híreinkről majd a következő posztokban mesélünk. Szóval olvassatok minket továbbra is! :)

Címkék: fényképek