Többen kérdeztétek más csatornákon: miért jöttünk ki, mit csinálunk kinn, meddig maradunk? Most erre próbálunk meg válaszolni. Bölcselkedős poszt, csak óvatosan!

Szóval először is, miért jöttünk ki?

Kényelmes lenne azt mondani, hogy elegünk lett az országból, abból, hogy az EÜ-végzettséggel csak nevetséges összeget lehet keresni, vagy hogy mindig a kiskaput kell keresned, hogy boldogulj, vagy hogy állandóan stresszelsz valamin. És bár összességében biztosan szerepet játszott mindez, mégsem mondjuk, mert nem ezért jöttünk ki. Magyar szinten nézve igenis jól elvoltunk otthon, kényelmes életünk volt, soha nem kellett a hónap végén számolgatni, és tudjuk, hogy otthon már ez is valami.

Akkor meg mégis minek vágtunk bele? Eleinte biztosan mindketten azt mondtuk volna, hogy a pénz miatt, de ma már nem ez az elsődleges motiváció. Persze, a pénz továbbra is fontos szerepet játszik: otthon ha egy családi házat akarsz, valószínűleg 20 évre eladósodsz, manapság meg már két évre sem tervezünk, nem hogy húszra. Szeretnénk ehhez egy kis alapot gyűjteni, hogy mondjuk ne húsz, csak tíz évre kelljen hitelt felvenni, ha hazamegyünk.

De ma már legalább ekkora motivációt jelent a kalandvágy: amit otthon megtanultunk, azzal vajon tudunk boldogulni külföldön is? Mire megyünk egy olyan helyen, ahol állítólag tényleg a munkád alapján ítélnek meg, nem pedig az alapján, hogy kinek vagy a haverja? Szóval ha ugyanannyit, vagy csak egy picivel többet tudunk havi szinten spórolni, mint otthon, mostani álláspontunk szerint akkor is maradunk egy ideig. Miért? Új nyelv, új kultúra, új barátok (bár tanult kollégám elmondása szerint 30 felett már nem nagyon lesznek új barátaid :)), egy "kisadag" önismeret-szerzés, és annak az ígérete, hogy ha itt rendesen dolgozol, akkor abból nyugodtan és jól megélhetsz. Mi kell még?

Említettük már, hogy szeretnénk saját vállalkozást is. Ha szívünkre tesszük a kezünket, otthon ezt jelenleg nehezen teheted meg tiszta körülmények között. Nemzeti sport az adóelkerülés, a minimális adóteher szerintünk nevetségesen magas egy kezdő vállalkozónak, és akkor még nem beszéltünk a vállalkozás-nyitással járó egyéb anyagi és lelki megterhelésről (NAV-ellenőrzés, tisztességes megélhetés, ilyesmi kulcsszavak). Persze a jó öreg elcsépelt mondást mi is ismerjük, itt sem lesz kolbászból a kerítés: de mi úgy érezzük, hajlandóak vagyunk megdolgozni érte, hogy idővel abból legyen, és itt több lehetőséget látunk arra, hogy ezt elérjük.

És ha véletlenül nem jön be, mi lesz? Semmi. Továbbállunk. Maradunk Írországban egy másik helyen, átmegyünk Angliába, vagy visszamegyünk a kontinentális részre. Vagy egyből hazamegyünk, vissza Magyarországra. Akkor is, ezt a tapasztalatot már senki nem veszi el.

Meddig maradunk?

Nem tudjuk. Határozatlan időben gondolkodunk. Lehet, hogy fél év múlva otthon vagyunk, lehet hogy 2 év múlva megyünk, lehet 20 év múlva, lehet soha többé. A lényeg, hogy egyiket sem csalódásként fogjuk megélni. Ahogy írtuk két sorral ezelőtt, egy újabb tapasztalat, amit már senki nem vesz el tőlünk.

Miért pont Írország?

Mert imádjuk az esőt. :) Egyébként LinkedIn-en kezdtünk el IT-s állások után nézelődni, ezzel párhuzamosan ismerősökön keresztül érdeklődtünk EÜ-s lehetőségekről, és úgy voltunk vele, aki hamarabb talál magának szimpatikus melót egy élhetőnek tűnő helyen, oda megyünk. Várhattunk volna még, lehet, hogy találhattunk volna jobban fizetőt, vagy kényelmesebbet, de jönni akartunk. Ennyi a lényeg.

És mit fogunk csinálni?

A korábbiakból már kiderült, egyikünk IT-s, ez adott. Másikunk EÜ-s diplomával rendelkezik (gyógytornász), de emellett a szépségiparban is tevékenykedik és az álom inkább egy saját vállalkozás ez utóbbiban. Szóval nem (csak) turistáskodni jöttünk, dolgozni szeretnénk és fogunk.

Hát, ez a sztori röviden :)