Ez a hétvége sajnos ismét nem kedvez a kirándulásoknak, illetve kaptunk egy meghívást is Oranmore-ba, így ez lesz a hétvégi kimozdulás. Szóval most ismét van idő blogposzt írására, ezúttal arról, hogy hogyan teltek a januári hétvégék.

A szokásos időjárás-jelentés

Itt a blogposzt írásának kezdetén szombat 11.20 van, de a mai napon már mind a négy évszakot láttuk: körülbelül 1.5 órája egy hatalmas borulás jött, majd 10 percre benézett a hó is, ami óriási pelyhekben szakadt - szóval megvolt az első írországi havazásunk is. Majd 10 perc múlva tűző napsütés, amit természetesen a menetrendszerűen érkező eső követett. Most ismét süt a nap, ha minden jól megy, ez akár délig is kitarthat. 12.30-as update: havas eső. 

McCambridge's

Ahogy már említettem egy tavalyi posztban, a cég karácsonyi játékán nyertem egy 30 eurós kupont a McCambridge's nevű helyre. Ez egy kétszintes étterem / bolt a sétálóutcán, melyben az alsó szint egy tipikus bolt, sokféle egészséges termékkel: a teljesség igénye nélkül biocuccok, magvak, teljes kiőrlésű kenyerek, házi készítésű tejtermékek, teák, borok is voltak a kínálatban. 

Az emeleten pedig az étterem, ahol a lent kapható termékekből készült ételeket lehet kipróbálni. A honlapjuk alapján vasárnap kivételével minden nap 12-20 között van nyitva az étterem, gondoltuk egy késői ebéddel próbálkozunk, és egy szombati napon fél 2 körül látogattuk meg őket.

Úgy tűnik, az emberek tényleg inkább étterembe járnak hétvégén, semmint főzzenek. A hely tele volt, körülbelül 10 percet kellett várni, hogy legyen asztalunk, addig türelmesen vártunk a lépcsőn sorban állva. Szerencsére addig is kaptunk étlapot meg mandulás sütit, hogy ne teljenek unalmasan a várakozás percei.

Szóval körülbelül 10 perc után már kaptunk is kétszemélyes asztalt, ami a bárpult előtt helyezkedett el, így aztán a kajafényképezést úgy gondoltuk, ezúttal kihagyjuk (amúgy sem vagyunk ilyenfajták). Cserébe ráláttunk a pincérek, illetve a bárpultosok munkájára.

A honlapjukon jól ki is néztük előre, hogy mi az ami érdeklődésre tarthat számot, majd jól meglepődtünk, mert egy teljesen más étlapot kaptunk, mint amit előtte láttunk a weben. A következő meglepetés most a blogposzt írása közben ért, a honlapjuk ugyanis teljesen megújult, ezen már a friss étlap van fenn. Sebaj, azért így is tudtunk választani :)

Mivel főételekből nem voltak túlságosan elengedve, cserébe van 4-5 féle táljuk (platter) is, Marietta úgy gondolta, itt az ideje a tengeri herkentyűk megkóstolásának. Én pedig jó szokásomhoz híven egy hústálat kértem. Körülbelül ezt úgy kell elképzelni, hogy egy nagyobb fa vágódeszka méretű cuccon hoznak ki 4-5 féle különböző dolgot az adott kategóriából, mellé kapsz kenyeret, vajat, salátát, és azokkal együtt fogyasztod a kaját.

A tengeri herkentyűk között rák, lazac, makréla, ikra, és egy kis kaviár voltak. Marietta természetesen majdnem mindent elfogyasztott, én, mint a válogatósabb fajtából való mindent megkóstoltam, de ezek a halételek továbbra sem kerülnek fel az étlapomra, ikrát és kaviárt pedig itt ettem először, de szintén nem fog hiányozni az életemből. Ezek a halakból készült cuccok nagyon nem az én világom, sushit is kétszer ettem eddig életemben: először és utoljára. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az egyik kaja egészen finom volt, de meg nem tudnám mondani, melyik.

A hústálon az itt elmaradhatatlan sonka (szerencsére a jobb fajtából) mellett három számomra teljesen ismeretlennek tűnő név szerepelt, úgyhogy ezekhez inkább csak google linkeket adnék: saucisson, country terrine, venison (ami mint a google fordító alapján kiderült, valami szarvas- vagy őzhús). Nekem ezek közül leginkább a középső nyerte el tetszésem, az elsőt viszont próbálom rövid úton elfelejteni, nem volt az igazi. Ezek mellé kenyér, egy csomóféle mag, na meg egy baromi finom paté (ami leginkább a májasnak felel meg) volt.

Amikor kihozták, picit megijedtünk, hogy madárméretre szabták, ezért kértünk gyorsan még egy adag édes burgonyát mellé, de mint kiderült, nem biztos, hogy szükség lett volna rá. A végére teljesen jóllaktunk, a krumpliból még maradt is.

És hogy mibe fájt ez? Isten bizony nem figyeltük az árakat, de egész jól kihoztuk. A két főétel és az extrán kikért krumpli + a borravaló összesen valamivel több, mint 35 euróból jött ki, úgyhogy ár-érték arányban egész jól jártunk :)

Néhány további érdekesség, pontokba szedve:

• Fizetés a pultnál, az asztalszám bemondásával. Egy külön ember áll a pultban, aki csak ezt intézi. Megpróbáltak még ránk sózni egy cappuccino-t ,de aztán elmagyaráztuk nekik, hogy nem vagyunk az a kávézós fajta, szóval a cappuccino-fogyasztás valószínűsége elég alacsony nálunk.
• A borravalót a számlától teljesen külön kezelik, egy, a pénztárgép előtt álló bödönbe kellett bedobni. Gondolom elosztják, korrekt. Ezt már Magyarországon is nagyon szerettem, ha egy helyen egyértelműen kiírták, hogy állnak a borravalóhoz, és nem nekem kellett megkérdeznem, hogy benne van / nincs benne / megkapod-e, vagy le kell adnod a nap végén, stb.
• Ezt már máshol is megfigyeltük külföldön, de itt is igaz: alap az, hogy egy kancsóban raknak ki vizet, és abból annyit fogyasztasz, amennyit akarsz. Ha elfogy, kéred, és utántöltik. Nincs abból hiszti, hogy miért nem fogyasztasz italt is. Jó lenne, ha Magyarországon is ez lenne az általános.
• Volt egy kétszemélyes asztal, ami az ablakban volt megtalálható. Ezt körülbelül úgy kell elképzelni, hogy az ablak beugrójában egy mini pultot alakítottak ki, ahol két embernek a kajái kényelmesen elférnek, és közben tudod nézni a sétálóutcán az embereket. Biztos hangulatos, cserébe az étteremben kb. mindenki másnak háttal vagy :)

Összességében elmondható, hogy arra jó volt, hogy egy kis különlegességet csempésszen az étkezési szokásainkba, de azért én továbbra is maradok a már jól bevált húsoknál, a tengeri herkentyűkkel pedig a következő pár évre ismét jó vagyok. Azért Marietta nyilván többször fog enni ilyesmit, szóval biztosan fogok valami minimális ilyen jellegű kaját fogyasztani.

Roscam

Múlt héten szerencsére egész jó idő volt, így úgy döntöttünk, teszünk egy nagyobb sétát, és meglátogatjuk a rosshilli partot, visszafelé pedig Roscamen és Doughiskán keresztül keresztül jövünk, és megnézzük, milyen a "bevándorlónegyed". Állítólag ugyanis Doughiskában lakik a legtöbb bevándorló, tele van lengyellel, meg ki tudja még milyen népekkel. Nekünk anno azt javasolták, ha itt nézünk szállást, nagyon nézzük meg a környéket, akár többször is sétáljunk el arra, mielőtt kivesszük. Végül ez tárgytalan lett.

Az alábbi Runtastic screenshoton látható a megtett távolság, összesen 11-12 kilométer között állt meg valahol a mutató, összesen 4 óra sétával, amiből mondjuk egy óra lenn volt a parton, sziklák között, de erről majd lentebb. A továbbiakban egy beszámoló, illetve egypár kép.

A célunk az volt, hogy felavatjuk a karácsonyi időszakban vásárolt új túracipőinket, és lemegyünk a parton található Round Tower-hez, majd megnézzük közelről. Felkészítettek arra, hogy készüljünk némi falmászásra, ugyanis ez egy tipikus ír látványosság: azaz áll valahol a pusztában egy ősi építmény, ami körül birkák legelésznek, és az egészet körbeveszi egy jobb esetben fél méter magas, rosszabb esetben embermagasságú fal. A hely egyébként az utunk déli végpontjánál van a térképen.

Állítólag itt eredetileg egy kolostor állt az 5. századtól, amit aztán a jófej vikingek ledúrtak, amikor erre jártak. Helyére épült ez a torony, amiről máig vitáznak az okos emberek, hogy vajon valaha is be lett-e fejezve. A 15. század környékén építettek mellé egy templomot, aminek ma szintén a romjai láthatók csak. Van még egy ősi temető is mellette (állítólag ez még az 5. századi maradványok része), amiből néhány sírhely még ma is látható. Halkan jegyzem meg, hogy a mellé telepített fürdőkád kicsit kilógott a sorból, bár gondolom ez azt akadályozza meg nagyon európai módon, hogy az ide kiengedett legelő állatok a temető területén legelésszenek, és tönkretegyék a sírokat :)

Ennyit a történelemről, akit bővebben érdekel, itt, itt és itt tud utánaolvasni. Sajnos magyar forrással nem tudok szolgálni, de itt egy újabb jó ok, hogy miért kezdjünk el angolul tanulni :)

Szóval a túrát körülbelül úgy kell elképzelni, hogy a hármas ponttal jelzett helyig teljesen normális, hétköznapi táj, utak, emberek, és minden ami ezzel jár. Onnantól kezdve viszont egy tipikus ír zsákfalu kezdődik, annak minden előnyével és hátrányával. Csend, nyugalom, egy ideig betonút, a parthoz közeledvén viszont igazi sárdagasztás. 

Útközben elhaladtunk egy eléggé magányos házikó mellett, ahol egy elég agresszív, ugyanakkor rendszerető kutyába futottunk bele. Hiába volt tárva-nyitva a kapu, és 100 méteres körzetben sehol semmi: habár a kutya úgy döntött, nem leszünk barátok (elég csúnyán vicsorítva közelített), de a képzeletbeli kapu vonalán nem jött át, így aztán mindenki egészséges maradt.

Ezzel az élménnyel gazdagodva egy kicsit megijedtünk, amikor a part felé tartva egy közepes és egy kisebb méretű kutya szaladt felénk, ám amikor megláttuk, hogy folyamatosan csóválják a farkukat, akkor picit megnyugodtunk. Egyikőjük elkísért minket egészen a partig - ilyen idegenvezetőnk sem volt még :)

Tipikus utcakép (vigyázat, helyenként lovasok közlekednek), átmeneti idegenvezetőnket is elrejtettük a jobb felső sarokban, valamint a célobjektumról is lőttünk egy-egy távolit és közelit.

A partra leérve aztán elfogyott az a kevés beton is, onnantól kedve vagy sziklákon, vagy a sárban gázoltunk. Egy éles jobbkanyart véve végigsétáltunk a sziklákon egészen a toronyig. Két apró probléma volt mindössze: az egyik, hogy többször szögesdróton keltünk át, ami biztosan szolgált valami céllal valamikor, de mi bíztunk benne, hogy ez már csak történelmi okokból áll ott. A másik az utolsó ház kertkapujára kitett "Beware of bull"-tábla volt, ami szabad fordításban azt jelenti: "vigyázz a bikával".

Éles kanyar jobbra, érkezés a célhoz a teheneken túl

Jól megnéztük egymást

Szóval mi a sár helyett a sziklás utat választottuk: sétáltunk az enyhén emelkedő parton, átkelve egy szögesdróton, tőlünk jobbra egy fél méter - méter magas kőfal, ami mögött valahol egy bika tengette mindennapjait. Mondtam is Mariettának, hogy remélem a bikák nem szoktak kőfalakat átugrani hobbiból - de végül egyben megérkeztünk a toronyhoz. Gyors pillantást vetettem a bikás területre - mint kiderült, a házak hátsó kertje mögött szintén kőfal van, viszont kisebb kapukon keresztül az állatokat egészen a toronyig ki lehet engedni legelni.

Ennek ellenére úgy döntöttünk, most vagy soha, szóval bemásztunk. A látványt mutassa meg inkább két panorámakép, mert a leírás úgysem adja vissza a hangulatot. Azt azért elárulhatom, hogy a legnagyobb állat, amivel találkoztunk, az talán egy szöcske volt.

Panorámakép a "falról" - balra víz, jobbra a cél

És ugyanez a torony lábától

Szóval szép volt, hangulatos. Kiderült, hogy a túracipő tényleg nagyon hasznos, anélkül lehet nem lettünk volna ennyire vidámak visszafelé. Visszafelé aztán volt még egy kutyás kalandunk, de szerencsére értett a szép szóból. Érdekes, hogy eddig is sokszor láttuk, hogy a kutyák itt teljesen szabadon vannak, de mindegyik barátságos volt. Most azért beleszaladtunk 1-2 agresszívabb darabba.

Visszafelé aztán sok érdekesség már nem történt. A térképen a 6-os és 7-es pont között egy 2x2 sávos autóúton közlekedtünk - számítottam némi dudálásra az autósok részéről, de aztán amikor szembejött egy kutyasétáltató, majd egy futó, akkor rájöttem, hogy ez itt normális.

Doughiska valóban kicsit "bevándorlónegyed" szagú, sokféle emberrel - a szép kertes házaktól a munkáslakásokig minden van. A főút, ami keresztülvisz a városrészen zsúfolt, sok autóval - nem laknék közvetlenül mellette. Kétféle lengyel bolt is van, na meg játszóház, étterem, Lidl, stb. Szóval aki ebben a városrészben él és dolgozik, annak relatíve ritkán kell kimozdulnia.

A Lidlben bevásároltunk, aztán indulás után több mint 4 órával, a lábunkban 11,5 kilométerrel többel megfáradva, de feltöltődve hazaértünk.