Amit 15 éve nem ...

Ennek a blogposztnak eredetileg tök más címe lett volna, de aztán a minőségért felelős személy jelzett, hogy ő bizony el nem olvasna egy posztot olyan unalmas címmel. Így aztán úgy döntöttem, ha lúd, legyen kövér, és jöjjön egy igazi kattintásvadász cím. Szóval a továbbra való kattintás után megtudjátok, hogy mi is az, amit 15 éve nem ...

Ha valakit esetleg nem érdekel a sok duma, pörgessen a poszt aljára, talál néhány képet.

Előzmények

A blogposzt apropóját az adta, hogy egy baráti skype-beszélgetés során felmerült, hogy éppen bringavásárlásban vagyunk - és kaptam egy kérést, hogy meséljek egy picit többet róla. Hát, legyen, és köszi Robi az ötletadást :)

Szóval, kerékpározás: esetemben azért nagy szó, mert kezdő tinédszser korom óta nem ültem biciklin. Egyrészt vannak rossz élményeim a kétkerekűvel kapcsolatban, másrészt pedig soha nem volt rá igazán szükségem. Szerencsére Magyarország nagyobb városaiban a tömegközlekedés istenes, relatíve gyorsan el tudsz jutni oda, ahova akarsz, és nem kell félned sem, hogy a villamost ellopják, amíg a tárolóban parkoltatod kocsmázás közben.

Viszont Írországba megérkezvén gyorsan rájöttünk, hogy itt más szelek fújnak (szó szerint és átvitt értelemben is). A tömegközlekedés ritka és pontatlan, cserébe jó drága: kettőnknek egy belváros retúr 6,40, a hetijegy kettőnkre 40 euró, a havibérlet 140. Ezek után nem kellett sokat gondolkodni, hogy keressünk-e valamilyen alternatív közlekedési módot.

Mivel az autóvásárlás az elég gyorsan ki lett lőve a költségek miatt, így maradt a sétálás vagy a kerékpározás. Mitagadás, itt Írországban elég nagy kedvet kaptunk a hosszabb sétákhoz, nem ritka, hogy 2-3 órát is sétálással töltünk, de azért az itteni - enyhe kifejezéssel élve - "változékony" időjárás nem mindig segít ebben. Szóval elég gyorsan egyértelművé vált, hogy kell egy kétkerekű.

Feleségemnél szerencsére adott volt a magyarországi bringája, és mivel az új év alkalmából egy futár kilóáron kihozta (általában 40-50 eurót kérnek érte), ezért a majdnem fél tonnás csomagunkban ez is benne rejtőzött. Így a küldetés 50%-át viszonylag fájdalommentesen teljesítettük, jött a keményebb meló: a bringákhoz (is) analfabéta, biciklit 1,5 évtizede csak mások alatt látott embernek is találni egy megfelelő járművet, amivel talán nem öngyilkolja meg magát az első közúti közlekedés alkalmával.

A vásárlás

Szerencsére ebben az országban is szeretnek bringázni az emberek, így elég sok eladó is van köztük. Vannak vaterához hasonló weboldalak (DoneDeal, Adverts), a Facebookos jumble sale csoportok itt (is) nagyon mennek, illetve használtbringa-boltokban is lehet keresgélni. Mi előbbiekkel kezdtünk. Belőttünk egy megfelelően alacsony árat (100 euró), és az ez alatti árú bringákat napi rendszerességgel néztük.

Azt azért nem árt tudni az itteni biciklikről, hogy az idő (és az eső) vasfoga elég gyorsan meglátszik rajtuk, avagy nincsen (pár hónapnál idősebb) bringa rozsda nélkül. Sajnos gyorsan kiderült, hogy 100 euró alatt általában a következő kategóriák léteznek:

a használhatatlan, elrozsdásodott, alig-alig guruló valamik
a talán valamivel jobb állapotban lévő, ám erősen kérdőjeles, cserébe a megye valamelyik másik részén (értsd: minimum 30 km-re) lévő bringák. Ezeknél ugyan meg lehetett volna játszani, hogy megkérjük a tulajt, hozza be, de egyrészt ennek extra költsége lett volna a legtöbb esetben, másrészt ha már megteszi azt a szívességet, hogy behozza, utána nehezebb visszautasítani, még ha szar is.

Szóval nézelődtünk, nézelődtünk, és vártuk az igazit. Persze ahogy említettem, elég analfabéta vagyok a bringákhoz, ezért kihasználtuk, hogy András viszont ért hozzá - gyakran ő beszélt le egy-egy olyanak a megnézéséről, amire én már rábólintottam volna, de a fényképek tüzetesebb megnézése után kiderült, hogy maximum arra lenne jó a kinézett eszköz, hogy szétessen alattam.

Aztán idővel már ő sem tudott visszatartani: az egyik facebookos csoportban láttunk egy kissrác által meghirdetett bringát, 60 euróért. Leírta, hogy tavaly karácsonyra kapta, de már nem kell neki, ezért eladná. Fura volt a sztori, emiatt én először nem is akartam neki írni, mondván két opció lehetséges:

a bringa lopott
ha elmegyek megnézni, és véletlenül a szülők nem tudnak róla, hogy a kisfiuk épp bringával seftel, vasvillával kergetnek ki a birtokról, ha meglátnak

Végül rá lettem beszélve, hogy egy kérdést igenis megér, írjunk neki. Úgyhogy megtörtént a kapcsolatfelvétel. Másnap már lehetőséget kaptunk a megtekintésre: persze hétköznap volt, a kissrác azt mondta, neki bármikor jó (ez azért ismét felvetett bennem némi kérdéseket, mit keres egy 14 éves a városban ebédidőben, iskolanapon). Aztán amikor megemlítette, hogy egyébként az apjával jön, picit megnyugodtunk, mondván valószínűleg nagy balhé már nem lehet.

Szóval másnap elmentünk megnézni a bringát, persze a kiscsávó egyedül jött. Maradjunk annyiban, hogy olyan ez, mint néhány első randi, ahol fénykép alapján tök mást vársz, mint amit kapsz. A bringáról vakarni lehetett volna a rozsdát, az ülés félig fel volt szakadva, emiatt teljesen szét volt ázva, ha már ráültem átázott a gatyám, az első fékezés sikertelen volt, mert a fékkábel úgy döntött, elhagyja helyét; így aztán úgy döntöttünk, nem kell. Bedobtam eladónknak, hogy 40 euróért elviszem, mondta, hogy kevés, így aztán nem lett biznisz.

Cserébe megnéztünk egy környékbeli használtbringa-boltot, ahol viszont 180 eurónál kezdődött azon használt bringák ára, amit el tudtam volna fogadni, így aztán úgy döntöttünk, keresünk tovább.

Az "igazi" megtalálása - vagy nem

Mivel legendás türelmem eléggé fogyóban volt, így a következő jónak tűnő fogásra pillanatok alatt rácsaptam. Mint kiderült, hiba volt. Még a hirdetés felkerülésének napján elmentünk megnézni - szerencsére a nyílt utcán zajlott a "bemutatás", késő este, egy relatíve sötétebb helyen. Így aztán nem sikerült úgy felmérni a bringát, ahogy kellett volna.

Első felülésre jónak tűnt, mentem vele 2 kört, és elégedett voltam vele. Szóval gyorsan megkötöttük a bizniszt 75 euró + 15 euró házhozszállításért (a város nyugati végében volt a bringa) megvettük. Azt most hagyjuk, hogy a házhozszállítás azt jelentette, hogy a fazon kb. tőlünk 2 km-re állt meg az autóval, mert "ott könnyű parkolni", de sajnos a bringáról is kiderült némi világosság alatt, hogy a "jól áll neki a távolság" tipikus esete állt fent.

Eleinte frankó volt, de kicsit jobban megismerve kiderült, hogy a rozsda bizony ezt sem kímélte, a fékek elhasználódtak, és még egy jó nagy nyolcas is van a hátsó kerékben. Egy előnye viszont kétségkívül volt: ha ketten bringáztunk, és én mentem hátul, az elől tekerő mindig tudta, hogy mögötte jövök, mert a nyikorgás már messziről jelezte, hogy a környéken vagyok (mentségemre szóljon, hogy a vásárlás idején még nem nyikorgott, az olaj szinte tocsogott a láncon és a fékeken). Szóval szép magyarosan szólva, át lettünk baszva. De ahogy mondtam, tanulópénz, lehetett volna rosszabb is.

Vásárlás - 2. kör

Persze Murphy törvénye itt is befigyelt: kerek két napot kellett volna még kibírnunk, ekkor ugyanis egy tuami magyar srác feltette a kihasználatlanság miatt eladó bringáját, 120 euróért. Nosza, több sem kellett, az első adandó alkalommal kimentünk megnézni.

Alig-alig rozsdás, nyolcasmentes bringa, aminek a fékei rendesen működnek - mintha egy álomba csöppentünk volna. Napközben néztük meg, némi logisztikai szervezés után ismerősnél, aki szintén bátran ajánlotta; szóval nem sokat gondolkodtunk, kis alkudás után 100 euróért elhoztuk. Ezúton is köszönjük az ingyenes beszállítást, Dugónak. Tudom, sokszor leírtam már, de ezt nem lehet elégszer: a már egy ideje itt élő magyarok kivétel nélkül iszonyatosan rendesek.

Azóta már megtettünk első néhány rövidebb biciklitúránkat is, valamint vásárolni is azzal járunk, szóval jelenleg boldogok vagyunk együtt, a bringa és én is jól érezzük magunkat. Bár az első néhány kilométer arról szólt, hogy visszaszokjak arra, hogy néha más járművek között kell az úton közlekedni, de szerencsére most már nagyjából elfogadható szinten vagyok.

Utószó

Felmerülhet a tisztelt olvasóban, miért nem vettünk egy drágább bringát? Több oka is van, melyek közül az egyik, hogy mivel elég tapasztalatlan vagyok, valószínűleg nem fogok 100 km-es bringatúrákat menni, ezért nincs szükségem drágább eszközre. Másrészt, azóta kiderült, hogy sajnos itt is vannak szemét emberek, akik arra utaznak, hogy a jobb minőségű bringákat bizony viszik, mint a cukrot (értsd: lopnak). Erről majd egy következő posztban, amúgy is terveztünk egy írországi rémségek posztot azokról a nem túl pozitív dolgokról, amikről hallunk, hogy megtörténnek még itt nyugaton is.

Szintén felmerülhet, hogy eddig egy bringám sem volt, most meg kettő is van: mi lesz a régi sorsa? Valószínűleg eladjuk. Nagy ez a város, csak lesz még egy olyan ember, akinek sürgősen bringa kell, és nem ért hozzá; vagy aki alkatrésznek felhasználná.

És a bónusz: jöjjön egy-két kirándulós kép a bringázásokról. Egyik alkalommal a korábbiakban már bemutatott Menlo Castle-hez mentünk el, ezúttal a folyó másik oldaláról támadtunk. Második alkalommal pedig húsvét hétfőn döntöttünk úgy, hogy lenézünk Salthill-be geoládát keresni.