Február utolsó hétvégéjére az időjósok, és minden egyéb időjárás-előrejelzésre szolgáló alkalmazásunk esőmentes időt mutatott, ezért úgy döntöttünk Andrásékkal közösen, itt az idő egy kirándulásra. Mivel szerencsére nem mindenki olyan nyuszi az autóban, mint én, így kibéreltünk egy kisebb Opelt, és nekivágtunk Írország partjainak.

Fényképes poszt, jelentős mennyiségű meséléssel. Ez itt az első nap (aminek a képeit már a Facebookon is láthatják ismerőseink, így ide igyekeztünk más képeket válogatni), nemsokára jön majd a külön poszt a második napról. Persze minden relatív, de személyes véleményem az, hogy ezt a napot vártuk jobban, de végül a második napon jártunk többet olyan tájakon, ahol a leesett állakat szedegettük össze a birkaszaros hegyoldalban.

Mivel a poszt első verziójában ismét túl sok lett a karakter, úgy döntöttem, az autóbérléssel kapcsolatos élményeket meghagyom egy külön posztnak, úgyis akarunk ismét egy közlekedős posztot írni. 

Galway West

Első napon az ország nyugati oldalának egy részét terveztük bejárni. Az alábbi térkép mutatja, ebből végül hova sikerült eljutni. Igyekszünk megállóként 1-2 képpel bemutatni, mit láttunk.

Barna, Spiddal

Nyugat felé indulva Galway után az első település Barna (a kettő között van a Silver Strand, lásd korábbi posztunkat). Itt a kikötőt terveztük megnézni, ami végül szerintem kicsit csalódás volt, egy-két roncs kivételével sokat nem láttunk. Azért a víz szép volt, de vizet láttunk még eleget a hétvégén :)

A következő megálló Spiddal, ahol célunk egy kis kézművesutca volt, ahol helyi készítésű csecsebecséket árulnak. Valamikor 10.30-11 körül értünk oda, a boltok még akkor nyitottak, nem voltak ők felkészülve a korán érkező kelet-európaiakra. Végül egyikőnk sem volt vásárlós hangulatában, bár a kirakatok alapján van ott minden: pénzérmétől kezdve a bizsun át a fonott kosárkákig. Sajnos a tél rányomta a bélyegét a helyre, gyakorlatilag senki nem volt ott rajtunk kívül, leszámítva néhány eladót. Pedig elnézve egy-két itt készült nyári képet, amin padok vannak kinn, napernyőkkel ... biztosan hangulatos.

Geocaching

Rólam tudni kell, hogy egy 2014 év eleji business trip-en fertőztek meg akkori kollégáim a geocaching-el - hangulatos volt a kis ládákat keresni. Hogy mi az a geocaching, röviden a hivatalos magyar oldalról:

egy jól lezárt ládikát a vállalkozó kedvű játékos elrejt egy általa kiszemelt, valamilyen szempont szerint megismerésre, felfedezésre érdemesnek ítélt helyen, és egy erre alkalmas GPS készülékkel a megfelelő módon rögzíti a rejtekhely (ez a "cache") pontos koordinátáit. Ezeket az adatokat feltölti a geocaching.hu oldalra, majd más játékosok letöltik azokat GPS készülékükre, és megkeresik a rejtekhelyet.

Maga a kincsesláda nem más, mint egy vízhatlanul záródó háztartási dobozka, amely elég nagy ahhoz, hogy elférjen benne egy napló-füzet, egy kétnyelvű üzenet a megtalálónak (akár a véletlenül odatévedőnek is), (és) egy íróeszköz ...

Miután hazatértünk Magyarországra, ezt az újonnan felfedezett mókázást gyorsan el is felejtettem, az írországi költözéssel viszont újra előtérbe került. Előnye, hogy néha olyan helyekre is mutat a geoláda, amiket magadtól nem néznél meg - ám a játéknak köszönhetően mégis felfedezed.

Spiddalban 2 geoláda is volt a falucska környékén: úgy döntöttünk, az elsőt megkeressük. Rövidre zárva a sztorit: sajnos a GPS és a segítségül megadott információ, miszerint néhány követ kell elmozgatni a láda megtalálásához, nem sokat segített. Cserébe egy kőfallal zárt kertbe tévedtünk be, ahol a házigazda megtalált minket, és megkérdezte, hogy tulajdonképpen miért is bontjuk le az ő "kerítését". Elmagyaráztuk neki, hogy geocache-elünk - látszólag tetszett neki, hogy milyen kis felfedezők vagyunk, és hagyott is minket "dolgozni", de sajnos segíteni nem tudott.

Ezután úgy döntöttünk, hogy mivel elsődleges célunk nem a geoládák gyűjtése, ezért továbbmegyünk. Így egy újabb helyet kipipálva, ám "üres kézzel" mentünk tovább.

Rossaveel

A szigetek előtti utolsó megállónk Rossaveel (négyes pont) volt, ahol a kikötőt terveztük megnézni. Innen (is) indulnak hajók az Aran Islands-re, vagyis arra a három szigetre, ahol jó néhány kelta kori történelmi emlék van, és ahol még a régi gael hagyományokat követik a helyiek. Ez utóbbi biztosan egy külön túra lesz (repülővel és hajóval is megközelíthető), most csak a kikötőt és környékét néztük meg. 

Hatalmas óceánjárókat nem láttunk, ez azért annál egy kisebb hely; viszont tőlünk nem messzire a vízben fókák úszkáltak. Sajnos nem voltak kis szigetecskék, ahova ki tudtak volna feküdni napozni, így maximum a fejük látszódott a vízből. Nem baj, kerül még fóka a közelünkbe ebben az országban.

Ezután válaszút elé kerültünk: megindulunk nyugatnak, és megyünk Clifden felé 2-3 megállót beiktatva, vagy körbejárjuk a kis szigeteket, és meglátjuk meddig jutunk. Végül ez utóbbi mellett döntöttünk.

Carraroe

Következő megállónk (ötös pont) Carraroe volt, ahol a helyi Coral Strandot csekkoltuk le, helyi kollégánk javaslatára. Mondta, hogy szép lesz, de én speciel nem számítottam arra, amit láttam.

A part elején kisebb sziklák voltak, amikre ki lehetett mászni, és megnézni a szemben lévő sziget partjait, valamint a távolban ellátni a legnagyobb szigetre az Aran Islands hármasából. Aztán picit bentebb mentünk, és egy gyönyörű homokos tengerpartra bukkantunk - gondoltam én, amíg rá nem jöttem, hogy nem véletlenül hívják ezt Coral Beach-nek. A partszakaszon ugyanis kis korallok voltak, amik homokszínűvé tették az egész partot.

Ennek a napnak ez a hely volt az egyik fénypontja, el is időztünk itt jó egy órát. De most beszéljenek inkább a képek:

 Víz

 Víz még

És még egy kis víz

A part "nagytotálban"

És ráközelítve

Kis szigetek

Innentől izgalmas vidék következett. A hatos és a hetes pont ugyanis egy szigeten van, ám ez a sziget egy öt szigetből álló kis csoport negyedik tagja - ide viszont mindössze egy bejárat van. A térképen is látható, hogy egy bizonyos Beeladangan nevű helyen jutottunk be, és úgy mentünk szigetről szigetre.

Ez már erősen gael vidék: a táblák csak ír nyelven voltak kiírva, a helyi boltban pedig ír nyelven hallgatták a rádiót :) A hidak könyékén sajnos nem tudtunk megállni és lefotózni őket. Ennek oka szimplán az, hogy NAGYON szűkek - erős jóindulat kell ahhoz, hogy ezeket akár csak 2x1 sávosnak is hívjuk.

A híd maga ugyanis egy szűk betonsáv, bal és jobb oldalon derékig érő betonfallal. Két autó éppen elfér egymás mellett, viszont ha egy teherautó, vagy esetleg traktor jön, akkor bizony az megáll a híd végén, és megvárja, amíg lejönnek a szembejövők onnan, és csak utána indul el. Hogy mi van, ha a traktor a híd közepén találkozik egy autóval? Szerencsére nem tudjuk, de nem is akartuk nagyon kipróbálni.

Az alábbi kép egy google street view kép az egyik hídról, 2009 márciusából. Úgy tűnik, akkoriban erős apály volt, most a víz egyáltalán nem volt visszahúzódva, sőt. Az autó és a híd szélessége szerintem elég szépen vázolják a helyzetet :)

Szóval eljutottunk a 4. szigetig, ahol is az volt a cél, hogy elmenjünk a lehető legnyugatabbi pontra óceánt nézni. Az utolsó település elhagyása után gyakorlatilag egy autónyi szélességű (persze nem egyirányú, szóval bárki jöhetett volna szembe), folyamatosan emelkedő szakaszon kellett menni. Én csak utas voltam, de ez nekem bőven elég is volt, kapaszkodtam rendesen :)

Viszont amit láttunk, az cserébe bőven kárpótolt. A végállomás után még kb. 200 méternyi szikla választott el minket az óceán valódi partjáról, de miután kimásztunk, olyat láttam, amit még nem igazán: csak az óceán (és persze a szél) hangja, a víz felcsapódik a sziklákon, a távolban egy másik sziget, rajta egy kastély / kolostor / őrtorony-szerű valamivel (persze a szigetre nem vezet út, szóval érdekes lehetett oda eljutni anno). Ez videóért kiáltana, ha fel lehetne tölteni méretkorlátozások nélkül, de sajnos nem lehet. Úgyhogy ez most kimarad, csak képek vannak. De egyértelműen ez volt a nap másik fénypontja.

Kellett egy-két sziklát mászni, hogy kijussunk a szélére, de aztán ...

A látvány előretekintve

Balra nézve

Jobbra nézve

Az élményekkel felvértezve elindultunk visszafelé: ugyanezen sziget jobb oldalán is volt még egy coral strand (hetes pont) nevű hely, amely ugyan össze sem hasonlítható volt az elsővel, de azért ez sem volt rossz. Íme egy kép egy picit magasabb pontjáról:

Hazaút

Mivel ekkor már körülbelül délután 4 óra volt, elgondolkodtunk, hogy merre menjünk. Végül úgy döntöttünk, hogy felmegyünk Maan Cross-ig, majd onnan az N59-en (ami itt főútnak minősül) hazamegyünk.

A szigetekről szerencsésen kijutottunk (egy jó fej traktoros megvárta az egyik hídnál, hogy átérjünk), majd elindultunk a térképen északnak. Félúton még megálltunk, találtunk ugyanis egy olyan mini hidat, amely egyik oldalán egy apróbb vízesés van, ami belefolyik egy a híd másik oldalán lévő tóba (nyolcas pont).

A tó

És a mini vízesés

Hazafelé aztán megálltunk még az út mentén fekvő egyik kis tavacskánál (Lough Bofin). Néhány éve pont azzal a céllal helyezett el itt valaki egy geoládát, hogy az erre tévedő kicsit megálljon, és gyönyörködjön a tóban. A közepén egy picike kis szigettel, tényleg impozáns látvány. Mellékelek egy fényképet a látképről, illetve egy képet arról, hogy általában kik "őrzik" a ládát, és hogyan is néz ki egy (ha valaki egy birkát és egy műanyag kajásdobozt látna a képen, az nem a véletlen műve)

Szóval ilyesmi helyekre lehet eljutni egy jól elhelyezett geoláda segítségével

A képen az ír geoládák tipikus őrzője, és maga a "láda"

Ez utóbbi helyek egyébként már Connemara szélét jelentik. Hogy mi is Connemara, arról inkább idézném egy utazási iroda beszámolóját, mert én ilyen szépen nem tudom leírni: "Connemara az a terület, ami az írországi fotókról visszaköszön: kis tavak százai között legelésző nyájak, kőfalak, apró farmok és smaragdzöld fűvel borított domboldalak." Egyes részein pedig "(meg)csodálhatjuk a holdbéli tájat: a közel 250 km2-nyi mészkő vastagsága helyenként elérheti a 780 métert is".

Ez egy tipikus látkép, autóból, menet közben fényképezve - talán valamennyit visszaad a tájból

Szóval ilyen. Mész az úton; szembejön veled egy bárány / birka / kecske (nem vicc, találkoztunk ilyennel a hétvége folyamán!); bemész egy kanyarba, és utána olyat látsz, amitől leesik az állad; 24 óra alatt találkozol a négy évszak mindegyikével; és még sorolhatnám. Mivel még nagyon az elején vagyunk, egyelőre nem tudunk betelni vele.

És bár a fotókat itthon esténként nézegetve mi magunk is tapasztaljuk, hogy az élménynek a felét sem adják vissza, remélhetőleg azért egyetértetek velünk abban, hogy gyönyörű a táj, és tudunk egy-két szépséget mutatni az otthonmaradóknak is. Szóval ezek után várt még ránk a második nap ...