Nem megy ez a blogírás, rossz csillagállás, meg foci EB, szóval minden összefogott az új poszt elkészülte ellen. De most itt az idő, következzen az újabb bejegyzés, ezúttal jó hosszú kiadásban, egy igazán eseménydús hétvégéről. Facebook ismerőseink már sejthetik, hogy mi jön, de ha valaki véletlenül nem facebook friend, és úgy téved ide, hátha meglepődik. Bővebben a tovább után ...

Előzmények

Szóval úgy döntöttünk, hogy az utolsó "rendes" hétvégénket (ennek okairól majd egy következő posztban, az eddigi sebességből ítélve alig 1-2 hónapon belül meg is születik) a Ring of Kerry megtekintésével töltjük. Ez volt az eddigi legtávolabbi pont, ahova kikapcsolódás céljából elmerészkedtünk (a dublini repülőtér érthető okokból nem játszik), na meg a legdélebbi is.

Így már pénteken munka után elindultunk, és egészen vasárnap estig terveztük élvezni az ottani tájat. Eredetileg egyébként az Aran Islands-en akartunk pár napot eltölteni, de amikor június közepén kitaláltuk ezt, addigra már szó szerint minden szállás betelt a szigeteken: de nem ám csak az olcsók, hanem szó szerint minden. Booking.com, 0 szálláshely, AirBNB, 0 szálláshely - szóval esélyünk sem volt. Azért a Ring of Kerry egy egész jó alternatívának tűnt.

Ring of Kerry

Aki nem tudná mi is ez: egy 180 kilométer hosszú, kör alakú autós túraútvonal Írország délnyugati partjai mentén. Star Wars-buz fanok többek között onnan ismerhetik, hogy innen indulnak a túrák a Skellig Michael-re, ahol a Star Wars VII utolsó jelenete játszódik. Viszont a szigetre a hajótúrák olyan szinten tele vannak, mi pedig olyan szinten időhiányban voltunk, hogy ezúttal nem volt lehetőségünk kimenni oda. Majd legközelebb, tudok én olyan Star Wars-fan ismerősről, aki tervez idelátogatni :)

A Ring of Kerry központi települése Killarney, amelynek környékén található az ország legnagyobb nemzeti parkja, tőle nem messze pedig az ország legmagasabb pontja, az 1038 méter magas Carrantuohill (aminek a nevét majdnem sikerült leírni magamtól. De csak majdnem ...). Idő hiányában sajnos most ez is kimaradt.

Kollégák egyöntetű véleménye alapján a terület simán Írország 2-3 legszebb tája között van: azt kell mondjuk, nem tévedtek. Egy nap autókázással meg lehet nézni a főbb pontokat, viszont ha sok helyen meg akarsz állni, esetleg még túrázni is akarsz egyet-egyet, és igazán élvezni akarod a tájat, akkor napokat, de akár egy hetet is simán el lehet tölteni a körúton, annyi látnivaló van. Ha valaki megnézi a wikipedia vonatkozó szócikkét, két soron keresztül sorolják a látnivalókat, és azok csak a fontosabbak. Szóval nekünk is maradt még legalább 2-3 túrára elegendő muníciónk.

A részletes beszámoló előtt, Google barátunk segítségével következzen egy nagyon magasról készített kép:

Day1 - Odaút

Szóval pénteken meló után nekivágtunk. 16.30-kor felvettük az autót a belvárosban, ennek köszönhetően 17.45-re már el is hagytuk a Galway táblát, 18.30-ra pedig már kint is voltunk a várostól 20 km-re lévő pályán, ami levisz délre. Iszonyatos ez az ír közlekedés, én komolyan nem értem, hogy emberek mit élveznek azon, hogy naponta 2*30-60 percet ülnek a dugóban. Persze, értem én, vidék, meg "szép a táj" :), meg csend van, meg hallod a birkákat legelni, de ez naponta nekem nem érne meg 60-120 percet az életemből. 

De ez már legyen az ő bajuk, mi mindenesetre megtanultuk, hogy autót a belvárosból délután 5-6 körül csak akkor veszünk fel, ha nagyon muszáj. Viszont ezután az út sima volt, alig kapott el minket négyszer az eső (szép, napos hétvégének néztünk elébe ...). Érdekesség, hogy Limerickbe egy alagút visz be, amire külön útdíjat kell fizetni, úgyhogy az 1.95 euros "vám" megfizetése után már mentünk is tovább.

A további utak már szimpla főutak voltak, 100-as sebességkorláttal, de volt, ahol én speciel a 80-at is soknak éreztem. Még egy megálló egy benzinkútnál, közben gyors vacsora, aztán nyomás tovább, így este 9-re már ott is voltunk vendéglátóinknál. A terv az volt, hogy Killarneyben szállunk meg, az AirBNB segítségével. Ám amikor a szállás intézése során megláttuk, hogy 80 eurónál kezdődik egy éjszaka a városban erre a hétvégére (ennek okáról még később), úgy döntöttünk, keresünk inkább a környéken valamit.

Így esett a választásunk a Killarneytől mintegy 15 kilométerre fekvő Rathmore-ra, ahol két éjszakát 100 euróért tölthettünk el, saját fürdővel, ágymelegítős franciaággyal, érintésre felkapcsolódó éjjelilámpával (!!! berosálsz mikre képes a mai modern technika), takarítási díjjal, mindennel együtt.

Szóval megérkeztünk vendéglátóinkhoz, egy fiatal párhoz, valamint Elvis nevű "Men in Black"-kutyájukhoz. Itt jegyezném meg, hogy ha egy kutyát Elvisnek hívnak, ne kérdezd meg, hogy kisfiú, vagy kislány, mert hülyének fognak nézni. Csak mondom.

Nekem még soha nem volt szerencsém ilyen kutyához közelebbről, de hihetetlen jópofa dög :) Igazi örökmozgó, reggel ébredéskor ugyanolyan lendülettel tudott volna játszani, mint este 11-kor. Szóval smalltalk a házigazdákkal, játék a kutyával, majd nyomás aludni, mert másnap korai kelés volt, hogy mindent meg tudjunk nézni.

Day2 - A megnyert bicikliverseny

Szóval utólag már be kell látnom, ha előre tudom, mi vár ránk ezen a hétvégén, valószínűleg nem a Ring of Kerryt választottuk volna úticélul.

Mint utólag kiderült, a szombati napon volt a nagy Ring of Kerry jótékonysági tekerés, amikor sok-sok elég jó erőben lévő, és szerintem szimplán őrült ember egy nap alatt végigkerekezte a 180 kilométert. Vasárnap pedig Kerry megye játszott a szomszéddal valami országos ír foci-döntőt, így a város teljesen megtelt. Így már érthető a 80 eurós éjszakánkénti ár az AirBNB-szállásokon, állítólag a város lakossága megtöbbszöröződött a hétvégén.

A körutat két irányba lehet megtenni, mi azt olvastuk sok-sok prospektuson, hogy az óramutató járásával ellentétes irányba menjünk, mert a buszok épp ellenkező irányba közlekednek, és a szűk utakon nagyon szar lesz beragadni mögéjük.

Persze arról nem szólt senki, hogy ezeket a prospektusokat a biciklitúra-szervezők is olvassák: így a kerékpárosok is ebbe az irányba mentek! Szóval mi nem a buszok, hanem a bicikliscsoportok mögé szorultunk be, akik többnyire hárman - öten bringáztak, EGYMÁS MELLETT!!! Hiszen ők ráérnek ugye, ott az egész nap letekerni a 180 kilométert, közben meg kell valami szórakozás, beszélgessünk az út közepén, az autójával környezetet gyilkoló turista meg hadd cammogjon mögöttünk. Elkelt volna egy palacsintasütő mellém az ülésre, a szélsőket néha szívesen lekaptam volna ...

Szerencsére azért az írek nálam sokkal szívélyesebbek és türelmesebbek, nekik látszólag tetszett a dolog. Ráadásul a legtöbb helyen meg is tapsolták a bringásokat, rengeteg helyen transzparensekkel, ingyen teával, frissítővel várták őket, szóval ír mércével mérve elég komoly szervezésű rendezvény volt ez.

Na de, beszéljünk az útról. Korlátozottan esős időben indultunk útnak, ami szerencsére délutánra szépen kitisztult. Nézzük a megállókat, és néhány fényképet. Kezdjünk is rögtön egy díjnyertes képpel, ami kivételesen nem (csak) a kamera minősége miatt lett olyan, amilyen, hanem az időjárás miatt is: szóval ennyire esett az út elején.

Első két megállónk egy-egy beach volt az északi részen: mivel utóbbi volt a látványosabb, következzen innen néhány kép:

Ilyen volt az óceán felé nézve. Amint látható, ebben az országban is akad azért homokos strand - persze ez akkor az igazi, amikor épp nem szakad eső, de hát nem lehet mindent egyszerre, na ... 

Ez pedig a strand fölé magasodó domboldal. 

Szerencsére kora délutánra kitisztult az ég, így mire az északi részen végigértünk, addigra már egész emberi idő fogadott minket.

Következő megállónk a Ballycarbery Castle volt, amihez az eljutás elég trükkös volt, körülbelül 1.5 kilométert kellett megtenni egy olyan úton, amin egyszerre egy autó is alig fér el - így aztán igyekeztünk konvojban menni 2-3 épp ugyanarra autókázó csoporttal.

Amikor ezek után kiderült, hogy a "kastély" az valójában egy rom, a túraprogram összeállítója (aki speciel ugyanaz volt, mint ezen sorok írója) először majdnem le lett szúrva felesége által. Aki aztán szerencsére rájött, hogy egy rom is lehet szép :) Tényleg impozáns volt, mondjuk kellett egy kis kerítést mászni, hogy bejussunk. De ahogy már korábban is említettük, kerítésmászás nélkül nem is igazi az ír túra.

Visszafelé úgy döntöttünk, hogy csak akkor indulunk el, ha egy nálunk nagyobb autó megy előttünk :) Szerencsére volt ilyen, így aztán relatíve simán kijutottunk.

Ezek után a városból kifelé már szimpla lazítás volt a fenti képen látható tipikus, egy autó szélességű ír híd, amelynek a hátterében látható a város régi laktanyája. Bár a képről is úgy tűnik, meg nekem élőben is gyanúsan felújítottnak tűnt, ennek ellenére mindenhol az "old barrack"-ként hivatkoznak rá. Ám legyen.

Szerencsére azért útközben láttunk még szépeket. Az alábbi képek valahol az északi, illetve a nyugati szakaszon készültek.

Délen az első megállónk a Derrynane House volt, amely bizonyos Daniel O'Connell, a "felszabadító" szülőháza volt. Állítólag a XIX. század első felének nagyon híres ír politikusa volt, aki küzdött a katolikusok egyenlőségéért. Szégyen és gyalázat, de sajnos ennél többet nem tudunk róla. Mivel a szülőház belseje (ami egyébként múzeumnak van berendezve) sem tartott akkora érdeklődésre számot, hogy fejenként 5 eurót fizessünk érte, így inkább megkerestünk egy geoládát a kertben, valamint kisétáltunk a házhoz tartozó tengerparti része, és meglepetésünkre ismét egy homokos partba botlottunk:

Ezek után taktikát váltottunk: a déli részen van egy szakasz ugyanis, amely a google maps alapján nem túl látványos, viszont cserébe le lehet vágni egy igazi, elhagyatott, birkákkal körbeölelt ír alsóbbrendű úton. Az utolsó megállónál ugyan láttam én egy táblát, hogy vigyázat, az út le van zárva a biciklis esemény miatt, de úgy voltunk vele, más út nincs, mi ezen megyünk. Na meg, utólag bevallhatom, nagy terveim is voltak az utolsó szakaszon ...

Szóval megcéloztuk az elhagyatott utat, amin azonban alig 5 km-t tettünk meg, amikor egy kereszteződés előtt ki volt rakva, hogy akkor ez az út most le van zárva, tessék szépen visszamenni a főútra. Nagyduzzogva megtettük, így eljutottunk végül Kenmare-be, ami eredetileg nem szerepelt a terveink között.

Innentől viszont gondban voltunk, ugyanis Kenmare és Killarney között le volt zárva az út, így elvileg nem mehettünk arra. Igen ám, de más út nincs! Na meg a terveim ... Szóval erős dilemmázásba fogtunk.

Rövidre fogva a sztorit: az útlezárás kezdeténél a rendőr mutatta, hogy jobbra terelnek mindenkit. Mi megálltunk, és mondtuk, hogy balra mennénk, keresztül a lezárt részen. Annyira nem izgatta fel magát, azt mondta, hogy ha büntetést akarunk kapni, menjünk arra nyugodtan. Szóval mi balra fordultunk, és mivel nem szaladt utánunk senki, hát úgy voltunk vele, hogy akkor ez az út innentől kezdve a bringásoké ... és a miénk! :)

Úgyhogy a Ring of Kerry leggyönyörűbb szakaszát pár tucat bringással együtt tettük meg. A szervezők út mentén álló autóin kívül egy árva turista nem volt rajtunk kívül az úton, tényleg hihetetlen élmény volt! Hát így "nyertük meg" a bicikliversenyt - autóval :)

Na de, jöjjenek a fényképek erről a szakaszról

Csak hogy megmutathassuk, tényleg voltak bringások az úton :)

Ez pedig itt a Moll's Gap. A képen talán látható, hogy bal oldalon fut a leginkább a hegyi szerpentinekhez hasonló út. Előttünk - mögöttünk, valamint balra és jobbra hegyek, középen pedig egy síkabb terület. Megint csak azt kell mondanom, impozáns látvány.

Itt azonban már be kell ismernem, nem koncentráltam 100%-ig a tájra, a következő megálló ugyanis a Ladies View volt, ahol a terveim végrehajtásra kerültek - volt nálam ugyanis egy kis doboz, benne egy ékszerrel. Előzetes Google-kutakodásom során azt találtam, hogy ennél szebb pontot keveset találunk errefelé: szóval ideérve, séta közben sunyin az egyik fő kilátóhelyhez csábítottam Mariettát, ahol aztán letérdeltem, és feltettem a nagy kérdést. Szerencsére a válasz gondolkodás nélkül "igen" volt, így az utolsó pár tucat kilométert már mint jegyespár tettük meg :) 

Következzen néhány kép a választott helyről:

Hazafelé aztán még megálltunk megnézni egy vízesést, megünnepeltük egy vacsorával az eljegyzést, közben megnéztük, ahogy a németek kézilabdát játszanak az olaszok ellen az EB-negyeddöntőben. Hazaérkezés után nem kellett minket altatni - de másnap ismét koránkelés volt.

Day3 - Torc Mountain + hazaút

A harmadik, és sajnos egyben utolsó napon korai hazaindulást terveztünk, mivel az autót délután 5-ig le kellett adni. Ez a következő dolog, amit megtanultunk: nem érdemes az autóbérlésen spórolni, inkább érdemes magunknál tartani hétfő reggelig, mert különben az utolsó napon fél szemmel már mindig az órát fogod figyelni.

A Galwayból kifelé vezető út tapasztalatai alapján úgy számoltunk, hogy 12-13 óra között el kell indulni haza, hogy ötkor nyugodtan le tudjuk adni az autót. Mint utólag kiderült, ennél jobb döntést nem is hozhattunk volna.

Így viszont alig 2-3 óránk maradt vasárnapra. Mivel ekkor már tudtuk, hogy Killarney a teljes hétvégén be van dugulva, ezért próbáltuk kikerülni. Ennek az eredménye az lett, hogy a városból gyakorlatilag semmit nem láttunk. De mivel tényleg úgy vagyunk vele, hogy ide még visszatérünk, így biztosak vagyunk benne, hogy ami késik, nem múlik.

Városnézés helyett úgy döntöttünk, a Torc Mountain-t másszuk meg. Egy túrázós honlap szerint a csúcs egy körülbelül 7 kilométeres túrát jelent, amit 2-2,5 óra alatt teljesíteni lehet. Nekünk sajnos nem sikerült, körülbelül még 20-30 percre voltunk a csúcstól, amikor sajnos idő hiányában vissza kelllett fordulnunk. Ennek ellenére ismét sikerült szépeket látnunk.

A hazaúton aztán ismét kiderült, hogy az írek őrültek, ha ír futballról van szó. Killarney alapból 15.000 lakosú - ez azt jelenti, hogy az úthálózata körülbelül 5.000 lakosra van optimalizálva. Ennek megfelelően, amikor a város 43.000 férőhelyes stadionjába már napokkal a meccs előtt elkel az összes jegy, akkor sejted, hogy némi fennakadásra számítanod kell.

Nekünk volt szerencsénk végignézni a dugót, de csak a szembesávból. Kifelé a városból nagyjából nyugalom volt: ez azt jelenti, hogy körülbelül 30 perc alatt kiértünk (még egyszer, egy 15.000 lakosú városról beszélünk - egy ilyenen Magyarországon körülbelül 2 perc alatt suhansz át kilencvennel). A meccs 14 órakor kezdődött, mi dél körül hagytuk el a várost, és a várostól 8 km-re fekvő útjelző tábla mellett volt a sor vége! 2 órával a meccs előtt! Őrület ... 

Aztán 1-2 kilométerrel arrébb szembetalálkoztunk a vendégcsapat buszával, akik rendőri felvezetéssel mentek a város felé. Gondolom ez volt az egyetlen módja, hogy időben odaérjenek. Még egyszer: őrület ...

Szóval minden gond nélkül, időben visszaértünk Galwayba, és mivel a városban éppen Sea Festival volt, még szét is néztünk kicsit a kikötőben: volt itt hadihajó katonákkal; több film kellékéül szolgáló vitorlás; óceánkutató hajó, szóval mindenféle jóság.

És hát mivel Sea Festival, mit egyen az ember ilyenkor, ha nem valami autentikus tengeri kaját. Azt meg ugye szeretjük, ennek örömére be is nyomtunk egy kolbászos hot-dogot, és egy hamburgert a kikötőben. Megjegyezném, ez volt az első olyan helyi sütésű kolbász, amit Magyarországon is kolbásznak hívnának ...

Úgyhogy fáradtan, ám elégedetten és boldogan zártuk a hétvégét :)