Kis árhatározó 1 - fizetések

Sokat beszéltünk már arról, hogy az árak itt, az árak ott, és ezzel szemben a fizetések ... úgy gondoltuk itt az idő nem csak dumálni, hanem végre a tettek mezejére lépni, és összehasonlítani őket. Persze nem is mi lennénk, ha minden úgy sült volna el, ahogy szerettük volna, úgyhogy ma csak a fizetésekről olvashattok, az árak majd egy későbbi posztban fognak megjelenni.

Az eredeti tervünk az volt, hogy fogunk néhány terméket, néhány áruházláncot, és összehasonlítjuk az áraikat. A termékek és áruházak kiválasztása meg is történt, és a terv az volt, hogy amikor Magyarországon járunk, akkor onnan is felírjuk az árakat.

Aztán a magyarországi látogatásunk természetesen ismét rohanásba fulladt, szinte egyáltalán nem jártunk boltban, annyira meg végképp nem, hogy elkezdjem lejegyezni a mandulatej árát. Így más módot keresünk, de megoldjuk. Azért ha van valaki, aki segítene néhány magyarországi áruházlánc bizonyos termékeinek árának kijegyzetelésében, jelentkezzen, megháláljuk :)

Update, 2018. január 22:

Elkészült a poszt folytatása is, amely az élelmiszerárakat hasonlítja össze egy Magyarországon, illetve Írországban is megtalálható hipermarketben. Ide kattintva olvasható!

 

Update, 2018. május 25:

Elkészült a "trilógia" zárórésze is, amelyben a lakhatás, és az egyéb termékek, szolgáltatások árait hasonlítjuk össze. A posztért kattints ide!

Szóval ha az árak nem is jöttek össze, a fizetésekhez nem kell Magyarországon lenni, szerencsére az internet rengeteg forrást kínál, úgyhogy nézzük. Mielőtt azonban a fizetéseket összehasonlítanánk, egy megjegyzés: az információk a forrástól függhetnek, én próbáltam a lehető legfüggetlenebb forrásokat kiválasztani. Ennek ellenére, ha érdemi hiba van, szóljatok, én pedig kijavítom!

 

Minimálbér

Magyarországon jelenleg (2017) a havi bruttó minimálbér összege 127,500 forint. Amennyiben órabérben fizetnek, ez 733 forint. A google alapján mindez 411.52 EUR havonta, órabérben pedig (ugyanezzel az átváltási rátával számolva) 2.37 EUR.

Írországban jelenleg (2017) az óránkénti bruttó minimálbér összege 9.25 EUR. Ehhez gyorsan tegyük hozzá, hogy ehhez a minimálbérhez kell legalább 2 év munkaviszony. E nélkül, 19 év felett, csak 8.33 EUR az órabéred. Magyarországon ilyen megkülönböztetés nincs.

Mivel Írországban nincsen havi minimálbér, ezért fogtuk a magyar rátát (127.500 / 733 = 173.94), és ezzel felszoroztuk az órabért, ami 9.25 * 173.94 = 1608.95 EUR.

Vagyis amint látható, a bruttó minimálbérek terén közel négyszeres (1608.95 / 411.52 = 3.91) a különbség.

 

Bruttó minimálbér / hó Bruttó minimálbér / óra
Magyarország 127,500 HUF / 411.52 EUR 733 HUF / 2.37 EUR
Írország 1608.95 EUR 9.25 EUR

 

Persze ide hallom a közgazdászok (jogos) sikoltozását, miszerint ne a bruttóval számoljuk, hanem a nettóval - vagyis amit a hétköznapi jóember a kezébe kap. Persze mondhatnám, hogy ha királyunk és unortodox pirospöttyös seggű jegybankelnöke bruttóban számolnak, én is megtehetem - de mivel nekem nem az a célom, hogy átvágjam hűséges olvasóinkat, ezért jöjjön a nettó. Habár nem árulok el nagy titkot, hogy mivel bizonyos helyeken jó alaposan megsarcolják a minimálbért is (különben hogyan teljesítene jobban az ország ugye), így a különbség még nagyobb lesz. Szóval nézzük:

Magyarországon jelenleg (2017) a havi nettó minimálbér összege 84,788 forint (más szavakkal: a legszegényebb rétegek bruttó bérének körülbelül harmada megy állam bácsi zsebébe, arról még nem is beszélve, hogy ezen felül még munkáltatói hozzájárulás is van!) Az órabérre nem találtam infót, de ugyanezzel a mértékű százalékos levonással számolva a nettó órabéred 487.45 forint. A korábban használt átváltási rátával ez 273.67 EUR havonta, órabérben pedig 1.57 EUR.

Ugyanez az íreknél kérdéses: sajnos a levonások mértékét nem tudom megmondani pontosan, de egy honlap szerint az íreknél a minimálbért keresők havonta 1490 eurót visznek haza, ami pontosan 7% levonást jelent! Ez egyébként reálisnak tűnik, az egészségügyi és szociális hozzájárulás mértéke kb. pont ennyi errefelé. Ezt órabérre lebontva, ez körülbelül 8.7 eurót jelent.

Vagyis amint látható, a nettó minimálbérek terén közel öt és félszeres (1490 / 273.67 = 5.44) a különbség! Remélem elgondolkodtató.

Nettó minimálbér / hó Nettó minimálbér / óra
Magyarország 84,788 HUF / 273.67 EUR 487.45 HUF / 1.57 EUR
Írország 1490 EUR 8.7 EUR

 

Átlagbér

Na jó, mondhatjátok, ez a legszegényebb réteg, nézzük meg inkább az átlagkereseteket. Hát legyen. Itt viszont nem szenvednék a bruttó és nettó adatokkal, nézzük meg csak a nettót, úgyis az érdekel mindenkit. 

Sajnos itt csak 2016-os adatokkal fogok tudni szolgálni, remélem azért ez is kielégíti kíváncsiságotokat.

A KSH adatai alapján a magyarországi átlagbér 2016-ban 175,009 HUF. A fent már használt átváltási rátával (309.82) ez 564.86 EUR. Ennél némileg frissebb a Wikipedia adatbázisa, amely egy 2017 januári KSH jelentésre hivatkozva a 182,100 forintra teszi a magyar átlabért (közmunkásokkal együtt), ami körülbelül 587.75 EUR.*

Ezzel szemben (megintcsak a Wikipedia alapján), az ír átlagkereset 2464 EUR volt. Ez összesen 2464 / 587.75 = 4.19, vagyis körülbelül 4.2-szeres a különbség.

 

Nettó átlagbér / hó
Magyarország 175,009 HUF / 564.86 EUR 
Írország 2464 EUR

 

*A poszt írása közben jött 2017 márciusi adat: "Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 198 400 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 206 300 forintra becsülhető."  Ha a családi adókedvezményes összeggel számolunk, és az ír összeget nem emeljük meg (így rögtön két csalást is elkövettünk a magyar adat javára), akkor a különbség máris 3.7-szeresére csökken.

 

Azonban bármelyiket is nézzük, gondolom nem árulok el nagy titkot a következő rész tartalmából azzal, ha elmondom, hogy az élelmiszerek bolti árai között nincs négyszeres, de még 3.7-szeres különbség sem.

Innentől kezdve már sok számmal lehetne bűvészkedni, például bedobok egy oldalt, ami a különböző adózási statisztikáról szól az EU-ban. Ezekbe már nem mennék bele részletesen, statisztikus ismerősök nézzék meg nyugodtan. Helyette beszéljünk egy kicsit a személyes tapasztalatokról.

 

És az IT?

Mielőtt rátérünk az IT-ra, egy személyes sztori, körülbelül egy héttel ezelőttről. Szeged, bankfiók, épp számlamegszűntetést szerettem volna bejelenteni.

- Ügyintéző: És hol élnek?
- Én: Írországban
- És mit dolgozik?
- IT-s vagyok.
5 másodperc csend, majd egy lesajnáló nézés kíséretében:
- Dehát az IT-sok itthon is jól keresnek

Ahogy a tanult ember mondaná: akkó'jóvan'akkó', minden rendben van, én kérek elnézést, tényleg nem vagyok normális.

Természetesen az IT-n belül is van a mezei renderszgazdától kezdve a senior fejlesztőn át az atyaúristen projekt menedzserig minden, szóval az én példám sem az átlagot fogja mutatni. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy manapság már otthon is lehet 1.000.000 forint feletti nettót hazavinni az IT-ban: az megint más kérdés, hogy én ezért nem nagyon adnám el a lelkemet (de minimum a fél vesémet) is leendő munkáltatómnak, márpedig én még ilyen mértékű fizetésről csak hasonló feltételekkel hallottam Magyarországon. Ha te nem ezek közé tartozol, dobj meg egy privát üzenettel :)

Szóval még egyszer hangsúlyoznám: a lenti szám csak személyes példa, ha 10 különböző IT-st megkérdezel, valószínűleg legalább 5-6 lényegesen különböző számot fogsz kapni.

Szóval az utolsó magyarországi nettó fizetésem és az első ír nettó fizetésem között (a korábbiakban végig használt rátával számolva) 2.62-szeres szorzó volt. Tehát én még nem is jártam jól, úgy tűnik.

Szigorúan szubjektív véleményem és tudásom alapján egyébként egy átlagos magyarországi városban, és egy átlagos európai városban (tehát NEM a világvárosokról beszélünk; az egy külön kategóriát képvisel, Dublin, London, NY, stb!) az IT-fizetések között ez a 2-3-szoros szorzó az átlagos.

 

Szóval legközelebb elnézést is fogok majd kérni a bankos hölgytől (nem!), az IT-sokat otthon is jól megfizetik. Ennek okaiba belemehetnénk, ez azonban nem egy szociológiai tanulmány, hanem egy blogposzt. Úgyhogy már csak egy zárógondolatra van időm:

A cél az lenne, hogy a fenti 2-3-szoros szorzó is egyre jobban csökkenjen - de ne csak az IT-ban, hanem minden más szakmában is.

Amíg ugyanis az alábbi beszélgetés le tud zajlani minden egyes új ír kollégámmal, addig biztosan gondok vannak:

- És milyen Magyarországon a nettó átlagfizetés?
- Körülbelül 400-500 euró.
- Hetente?

 

Források:

Magyar adatok:

  • https://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qli041.html
  • https://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qli042.html
  • https://www.hrportal.hu/hr/a-minimalber-es-a-garantalt-berminimum-osszege-2017-ben-20161122.html

Ír adatok:

  • http://www.moneyguideireland.com/minimum-wage-ireland-2017.html

Ezen kívül segített még a Wikipedia is: 

  • https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_European_countries_by_average_wage