Azért ne essünk az előző poszt után nagy letargiába. Jöjjön egy képes összefoglaló az elmúlt hetek / hónapok írországi kirándulásaiból - mert azért voltak ilyenek is.

Habár az időjárás még mindig olyan, hogy sírni támadna kedvünk, az utóbbi hetekben hétvégente legalább többnyire esőmentesek vagyunk. Úgyhogy felcsaptuk a geocaching oldalát, és kerestünk egy olyan helyet, ahol jó sok láda van, és még jó eséllyel ki is kapcsolhatunk picit. Így jutottunk el Roscommon megyébe, azon belül is a Lough Key Forest Park-ba, amely igen kellemes meglepetés volt.

A park körülbelül 2 óra autóútra van tőlünk, ez még éppen azon a körön belül volt, amire azt mondtuk, bevállaljuk. A napot mellette, Boyle-ban kezdtünk, amely egy ír kisváros, a környező településeket is idevéve 5.000 lakossal. A városkának nevezetes az apátsága, amely Írország egyik első cisztercita építménye volt.

Úgy gondoltuk, a romok helyett inkább teszünk egy sétát az apátság melletti parkban, ahol belefutottunk egy helyi lakosba - amint meghallotta, hogy magyarok vagyunk, áradozni kezdett. Budapest, Puskás Ferenc, és ha mondania kéne egy kelet-európai országot, ahonnan legalább 10 híres embert fel tudna sorolni, biztosan Magyarországot mondaná, olyan fantasztikus országunk van. Végül nem állítottuk ez elé a kihívás elé, félő volt ugyanis, hogy aznapi kalandunk már itt véget ér - látszólag az egész napot végigbeszélgette volna velünk.

Szóval rövid séta a parkban, geoláda begyűjtése, és már úton is voltunk a "King House"-ba, amely egy georgiánus korabeli épület. Aki egyébként nem tudná - én nem tudtam -, ez a korszak a brit történelemben 1714 és 1830 között tartott, amikor is Angliában négy György nevű uralkodó volt trónon. 

A név amúgy ne tévesszen meg senkit, a "király háza" nem a királynak készült, hanem a Király (King) vezetéknevű, nevükhöz méltó gazdagságú család otthona volt, majd barakként szolgált. A házban jelenleg Írország történetét lehet végigkövetni egy interaktív kiállítás keretein belül. Végül csak egy szintet néztünk meg, úgy gondoltuk, a napsütésben szívesebben lennénk a szabadban. 

Ilyen arcok jöttek szembe befordulva egy-egy szobába, némelyikőjüket nem túl gyerekkompatibilisen sikerült elhelyezni. Például a cellában üldögélő figuráról az első pillanatban komolyan azt hittem, hogy tényleg van ott valaki, majdnem a mellettem álldogáló ölébe ugrottam.

A ház kertjében hétvégente piac is van: ez volt egyébként az egyik első rendes termelői piac, amit Írországban láttunk (elég szomorúak is vagyunk miatta, hogy itt nincs ilyen), sajnos azonban a hely méreteiből adódóan körülbelül 10 asztalból állt az egész. Spoiler: a ház kertjében egy geoláda is van, amelyet egy régi tüzérségi ágyúban rejtettek el :)

Ezután rövid, körülbelül 5 kilométeres autózás után már a parkban is voltunk, amelyről mint kiderült, a környékbeliek egyik kedvenc helyszíne a meleg hónapokban. Meg is tudjuk érteni. 

Visitor center, kajálda (ahol ha legalább 20 eurót költesz, ingyenes a parkolás), konferenciaterem, szabadulószoba, gyerekeknek mini kalandpark, hajóbérlési lehetőség, kempingezőknek lakókocsipark, kilátó, segway- és bringabérlési lehetőség, 10 méter magasságban futó sétaútvonal, biciklis és gyalogos túraútvonalak, mindez 350 hektáron. Szóval amolyan "mindenegyben" terület, ennek megfelelően jól tele is volt a parkoló, mire ideértünk. Sajnos csak 2-3 óránk maradt itt, de még jó lenne visszatérni.

Ja, és végre megtapasztaltuk, hogy miért mondják, hogy Galway drága: megittuk írországi létünk legolcsóbb forró csokiját (2 euró), aztán 20 euróból, nem gyorskaját fogyasztva, bőségesen megkajáltunk ketten. Galwayban ugyanez minimum másfélszer ennyi lett volna.

Persze ez a terület is a helyi gazdagoké volt régen, többek között már a korábban emlegetett King család is élt itt. A park területén az 1800-as évek elején építettek egy házat is, amely azonban 1957-ben leégett (állítólag elektromos hiba miatt), helyére pedig a 70-es években egy kilátót húztak fel. Nem mondjuk, hogy beleillik az összképbe:

 A parktól nem messze található egy helyi cserkésztábor, sőt, még ilyen, hivatalosan nem látogatható, régi romos épületekbe is belefuthat az ember, ha tudja, hol keresse őket:

Ha már észak, azért közelebb is jártam, itt azonban már egyedül: egy munka utáni péntek délutánt azzal töltöttem, hogy a tőlünk kb. 25 kilométerre északra lévő területen begyűjtöttem a még hiányzó ládákat. Igazából ez a helyszín kevésbé volt érdekes, fő tulajdonsága az volt, hogy volt olyan szakasz, ahol kilométereken át rajtam kívül szerintem maximum birkák voltak megtalálhatók, úgyhogy innen csak mutatóba néhány kép.

Lentebb nem a szél volt ilyen erős, annak a fának ez a természetes pozíciója :)

Ez pedig egy, valahol a semmi közepén, az erdőben található magánterület. Az utolsó olyan útról, amelyet a Google még rendesen jelzett, 700 méter sétára volt ez a kapu, rajta kamerával, figyelmeztető táblákkal. Persze lázadtam, ugyanis a kapu mellett át kellett mászni a falon, hogy az itt elrejtett geoládát megtaláljam. Bocs, helyiek.

Ezt meg csak úgy.

De persze a legnagyobb dobásnak a Black Head Loop-ot terveztem, amelynek szomorú végéről már meséltünk az előző posztban. Ez egy körülbelül 30 kilométer hosszú körtúra, amelynek azonban én csak egy 20 kilométeres szakaszát terveztem megtenni.

Mivel ez a poszt a pozitív dolgokról szól, ezért most csak a hely szépségére koncentrálunk:

A kiindulási pont, a Fanore Beach körülbelül egy óra autóútra van tőlünk, itt volt a jegyesfotózásunk is. Útközben pedig ilyen helyeket lát az ember. Van olyan szakasz is, ahol balra csak a hegyoldal, jobbra pedig a víz - gyönyörű volt, ám sajnos az út szűkössége miatt ott megállni problémás lett volna.

Az útközben tapasztalt tehenes csúcsforgalomról már meséltem az előző posztban, de azért ez megér még egy képet.

A túra kezdetekor ilyen volt a kilátás:

Egy óra múlva ugyanez:

Persze találkoztam helyiekkel is:

Egyébként is igaz, hogy a túra érdemi részében mindössze 5 embert láttam. Egy helyit, aki épp a reggeli sétáján volt túl, illetve egy négyes csoportot, akik az én egyik köztes megállóhelyemről indultak épp.

Kád, kilátással:

Azért itt már látszódik, hogy egy bizonyos pont felett nem éppen a kikövezett út volt jellemző. Viszont itt még legalább megvoltak az útvonalat jelző táblák.

Itt még elég szép dolgokat láttam. Ez itt a galwayi öböl, valahol a kép hátterében a város:

Ez pedig már az öböl alattam elterülő része:

Sajnos a túra további részéről képes információkkal nem rendelkezem, de azt már úgyis mindenki ismeri. De örömmel jelentjük, a varratoktól ma megszabadultam, úgyhogy még egy kis lábadozás, és aztán irány szépeket látni :)