Otthon jártunk, visszajöttünk, és megnéztük, milyen az ír szilveszter. Akit a rövid verzió érdekel: Otthon jó volt, bár fárasztó. Az írek vállalhatatlanok szilveszter során. Akit a hosszabb verzió érdekel, kattintson a Tovább gombra :)

Út Magyarországra

Már az indulás is izgalmas volt. Úgy gondoltuk, a 13.40-es helyi járattal simán oda kell érnünk 14.30-ra a városközpontba (50 perc alatt az út még gyalog is simán megtehető), ahonnan a dublini buszunk indul. Hát, tévedtünk. Amikor 13.55-kor sem jött még a busz, megkezdtük az aggódást. Szerencsére éppen arra járt egy taxisofőr, aki látta, hogy nagyon lessük, hogy van-e utasa. Így aztán lehúzódott az út szélére, mi beszálltunk. Mindezt persze a mögötte feltorlódó autósok sztoikus nyugalommal nézték végig. Frissen leakasztott sofőrünk bevitt minket a városközpontba, és az egészet 10 euró alatt megúsztuk. Teljesen pozitív volt a véleményünk, éljenek a helyi taxisofőrök!

A buszút aztán már simán ment: bár a dublini repülőtér környékén lévő állítólagos útfelújítások és dugók miatt jó korán indultunk, teljesen időben felértünk, így a repülőtéren még arra is volt időnk, hogy körbenézzünk picit. Csak egy dolgot emelnék ki: az ásványvizet 1 euróért veheted el a reptéri folyosó polcairól, és becsületkasszás fizetési rendszer működik. A budapesti repülőtéren a legolcsóbb víz is 1,2 euró volt, persze becsületkasszáról szó sem lehet. Valami el van ba**va ebben a világban azt hiszem.

A repülőút simán ment, habár sokat repülő ismerőseinktől már hallottuk a fapados légitársaság + napi utolsó járat = késve indulás axiómát - ez természetesen itt is bejött. Szerencsére ezeket repülés során általában behozzák. Pilótánk érzésre kicsit odacsapta leszállásnál, de semmiféle gond nem volt ebből, leszállás után gyors kijutás a reptérről, szülők már vártak, viszontlátás, öröm, boldogság. Irány haza.

Magyarországon

Évek óta itt élő magyar kollégám megjegyezte, hogy mostantól akármikor hazamegyünk Magyarországra, soha nem fogunk igazán pihenni. Sejtettem, hogy van benne igazság, de azt nem, hogy ennyi. Persze a családlátogatás még csak a kellemes fáradtságot hozta ránk, de mellette volt egy lakásunk, amit ki kellett pakolni, meg jó néhány ügy, amit el kellett intézni. Így aztán volt olyan, hogy hajnali 2-kor kerültünk ágyba, és 7-kor már keltünk. És akkor még ki sem mozdultunk aznap este semerre. Mindegy, a lényeg, hogy nagyjából mindent sikerült elintézni, és úgy néz ki, jól alakulnak a dolgaink.

Az első néhány óra furcsa volt, már 3 hónap után is érezhető, hogy máshoz vagyunk szokva itt, mint Magyarországon. Csak hogy a legapróbbat említsem, egy pillanatra megbotránkoztam a jobb első ülésen telefonozó emberen - aztán rájöttem, hogy a sofőr a másik oldalon ül :)

Azért a "jól alakulnak a dolgaink" mellett két apróságot kiemelnénk még: Az ügyintézés még mindig bajos: a postát körülbelül 3 körben sikerült elintézni, a NAV-nál még mindig csak fél napokat dolgoznak (...), a bankos ügyintézés során ismét megerősödött a hitem, hogy a hitelem kifutása után jobb lesz nekünk egymás nélkül. 

Ráadásul az, hogy a boltban csak fél pár túracipőt tesznek ki, nehogy ellopják azt, még belefér. Az viszont már nem igazán, hogy amikor megkérem az eladót, hogy legyen kedves várja meg, amíg felpróbálom a kirakott fél pár cipőt, hogy jó-e méretben, és ha jó, akkor hozza ide a párját ha lehet - majd ő mond egy "OK"-t, és lelép ... az viszont nem. Mindegy, a kecskeméti Decathlon valószínűleg elesett egy kis bevételtől, én meg majd megveszem itt kint ugyanazt a cipőt kb. ugyanennyiért euróban. Vagy olcsóbban. Vagy egy jobbat. Majd meglátjuk.

Viszont cserébe jó volt végre mindenkit viszontlátni, vagy csak szimplán telefonon megbeszélni a legfrissebb történéseket, és nem a Facebookot chatet, a Hangoutot vagy a Skypeot használni ugyanerre. Sajnos még így is sokan voltatok, akikkel szerettünk volna, de egyáltalán nem; vagy nem eleget sikerült beszélni - de hát ez már csak ilyen. Szintén jó volt végre magyar kaját enni, mert azért az itteni ételek továbbra sem hasonlíthatók az otthoniakhoz. És most sorolhatnánk, de most a lényeg tényleg az volt, hogy egy picit családi körben tudtunk lenni.

Hazaút

A 8 teljes + 2 fél nap aztán kiderült, hogy gyorsan eltelik - pikkpakk elrepült másfél hét, és máris azon kaptuk magunkat, hogy ismét pakoljuk be a táskába a cuccainkat, mert indulunk vissza a repülőtérre. Láttuk a hírekben, hogy a nyugati parton ismét egy nagyobb vihar tombol, áradások és egyéb szerencsétlenségek tarkítják az ír év végét - ennek ellenére a visszautunk sima volt, egészen a leszállásig.

Mindössze 30 perc késéssel indultunk, ezt pedig sikerült útközben behozni, így aztán 22.45-kor már a földön is voltunk. Tekintve, hogy 23.15-kor volt annak a busznak az indulása, amire jegyet foglaltunk, tudtuk, hogy picit sietni kell, de úgy voltunk vele, simán elérjük. Aztán az ír földi személyzet nem volt a helyzet magaslatán: a gép ajtajait csak 22.55-kor nyitották, mire a mögöttünk lévő 10 sor kijutott a gépből már 23.00 volt, így maradt 15 percünk. Megindult a rohanás. Sajnos a Ryanair nem csak Budapesten száll le a repülőtér legtávolabbi sarkában, hanem Írországban is. 

Azért 23.10-re eljutottunk a személyigazolvány-ellenőrzéshez, ahol a hölgy igen kedvesen cseverészni akart velem arról, hogy milyen szép is Galway. Ekkor már legendás türelmem fogytán volt, így mosolyogva, de némi sürgetéssel jeleztem neki, hogy szép-szép Galway, de most már megnézném személyesen is, ahhoz pedig az kell, hogy a 2 perc múlva induló buszom elérjem, úgyhogy én most rohannék. Így aztán gyorsan elváltak útjaink egymástól, és 23.16-kor fel is szálltunk a buszra, ami szerencsére pár percet várt még, szóval nem is utolsóként szálltunk fel.

Azt az igazság kedvéért hozzá kell tenni, hogy ebben az országban elég flexibilisek a buszokkal is - ha lekésed, amire a jegyed szól, mész a következővel (hacsaknem tele van), szóval no para. De az a helyzet, hogy elég fáradtak voltunk, így nem volt kedvünk a dublini repülőtéren 1.5 órát várni a hajnali fél egyes járatra. Szóval inkább szaladtunk egyet.

Ha már Dublin: természetesen az eső szakadt - de biztosan csak a könnyebb akklimatizálódásunk érdekében volt :) A hazaúton folytattam Walter White kalandos életének követését (már a 3. évadnál járok, szóval mire júliusban hazamegyek, az illetékesekkel ki tudjuk beszélni a teljes sorozatot), majd leszálltunk, hazasétáltunk, és hajnali fél 3 körül már ágyban is voltunk.

Szilveszter

Másnap reggel fél 10 körül "kidobott" minket az ágy. Mivel se kajánk, sem semmink nem volt, egy gyors reggeli bevásárlás után elkezdtük kitalálni, hogy mit is csináljunk az este. A terv végül az lett, hogy átmegyünk Andrásékhoz 8 körül, 11-kor bemegyünk a városba, ahol megnézzük, milyen is a galwayi szilveszter, majd hangulattól függően bevetjük magunkat ez zenés-táncos szórakozóhelyre és/vagy hazajövünk.

Egyébként a boltok itt 31-én és elsején is nagyjából nyitva vannak, szóval nem reménytelen ilyenkor a vásárlás. Megvettük a mellettünk lévő "kisbolt" egyetlen 25 euró alatti pezsgőjét, majd estig pihenés. Aztán este a program első fele teljes mértékben megvalósult, a várossal viszont voltak kisebb problémák. 23.40 körül értünk be a főtérre: az utcák szokatlanul üresek voltak befelé (Magyarországon ilyenkor nem tudsz nem emberekbe botlani), a főtéren pedig semmi, viszont néhány pub előtt hosszú sorok.

Itt is vannak vállalhatatlan emberek 

Valószínűleg a most következő leíráson a hatalmas partiarc ismerőseim meg fognak botránkozni, és antiszociálisnak fognak nevezni, de hát istenem, nem lehetünk egyformák. Szóval a nyugalom és polkorrektség megzavarására alkalmas bekezdések következnek, sőt, még némi nőszidás is lesz benne, aki ezt nem bírja, az inkább görgessen le a poszt alján található képekhez. Mégis, az alábbi bekezdéseket azért merem nyugodtan "papírra vetni" mert a blog állandó lektora szintén a női nem képviselője, és meg tudja erősíteni, amiket itt leírok :)

Szóval úgy gondoltuk, benézünk 2-3 pubba. Végül a bemegyünk, majd azonnal ki is jövünk-kombináció győzött. Ha azt mondom, tömeg volt, az nem kifejezés. Szegedi ismerősöknek: a régi JATE Klubos VIZIT-ekhez tudnám hasonlítani. Tömeg, izzadás, mozdulni lehetetlen a pultok környékén. És ez egy nem egy egyetemi klub, hanem egy szimpla pub volt. Sajnos ezen a téren mindenhol ugyanilyen volt a helyzet, legfeljebb a pizzériába ülhettünk volna be, ott alig néhányan voltak. Csak hát ott meg kevésbé volt újévi hangulat.

Szóval mozdulni nehéz volt, a pulthoz jutás pedig felért volna a következő Mission Impossible leforgatásával. Persze felkészítettek itteni kollégáim, hogy a szilveszter az ilyen itt, de azért más ezt személyesen megtapasztalni.

Illetve még egy dolgot kénytelenek vagyunk megjegyezni: az ír nők (tisztelet a szerencsére nem kevés, de sajnos kisebbségben lévő kivételnek) undorítóak a szilveszteri banzáj során. Az, hogy 14-16 évesen néha hülyén öltözöl fel, és bizonyos szituációkban hülyét csinálsz magadból, az nagyjából rendben van. Viszont 20-25 évesen már el kéne jutni addig a szintig, amikor rájövünk, hogy a seggközépig érő szoknya 6-8 fokban semmi jóra nem vezet, ráadásul többségünkön nem is áll jól, és nem mindenkit tesz saját testalkata alkalmassá a viselésére. Valamint ha egész évben nem hord magassarkút, mert nem tud benne járni, akkor nem a szilveszter éjszakája és a sétálóutcán lévő macskakő a legjobb hely arra, hogy kipróbálja. Szóval én sem vagyok egy matyóhímzés, meg sajnos mindenki mellényúl néha a ruházkodás terén, na de ...

A szilveszteri igénytelenség-versenyt azért toronymagasan a mikulásos bokazokni és a fehér miniszoknya páros nyerte, megspékelve a kézben vitt magas sarkúval. Korlátozottan vicces, ráadásul gyorsan átcsap szánalmasba. Azért január elsején megkérdezném a helyi dr. Zachert, hogy a detoxikálóban hány bokatörést látnak el párhuzamosan a gyomormosással. Végül itt jegyezném meg, hogy a ruha hosszúsága és a jól látható módon bevitt alkohol mennyisége valahogy fordított arányosságban állnak egymással. Ezt majd elküldöm brit tudósoknak, hogy jól kutassák ki.

Egy dolgot viszont meg tudunk említeni, ami pozitív: nincs petárdázás, szinte semennyi. Azt nem mondjuk, hogy egy minimális tűzijáték nem lett volna hangulatos, de azért megvagyunk nélküle. Cserébe ahogy említettük korábbi posztunkban, Halloween este petárdáznak, de akkor sem viszik túlzásba.

Egyébként éjfélkor itt sincs semmi különös: lement az ír himnusz, majd mindenhol berakták a U2-tól a New Year's Day-t, utána pedig ment tovább a buli. Mi pedig úgy döntöttünk, nekünk a három kipróbált pub, valamint a helyi lények megfigyelése pontosan elég volt, így úgy döntöttünk, hazamegyünk, és eszünk egy kis virslit, meg iszunk egy kis sört. Taxisofőrünk nagyon jó arc volt, elmesélte, hogy itt a puboknak szilveszterkor is ugyanaddig szól a licensz, mint év közben, szóval hajnal 2-kor minden bezár, és hogy egyébként eléggé le tudnak aljasodni a népek addigra. Szóval elmondása szerint egyáltalán nem várta a csúcsidőt, és látszólag örült annak, hogy 4 normális mennyiségű alkoholt fogyasztó külföldivel beszélgethetett egy picit. Ráadásul még kedvezményt is adott a fuvardíjból, amit mondjuk érteni nem értettünk, de hát ki vagyok én, hogy visszautasítsam :)

Még egyszer mondom, valószínűleg van, aki ezt baromira élvezné, sőt, 20-23 évesen én magam is baromira élveztem ezt még, de ez ma már nem való nekem. Azért az este többi része jól sikerült, én pedig sorban a 8. szilveszteremet töltöttem el a nyolcadik különböző településen :)

Zárásként következzen még 2 kép:

1. Itt is van helyi szarvas :)

2. Engedjétek meg, hogy bemutassunk nektek egy kedves újévi szokást, melyről sajnos ma délelőttig mi sem tudtunk, és a lényege, hogy az ír emberek megvendégelik egymás kertjét / udvarát január elsején a tegnap éjszakai buli kajamaradékával.

Nem tudjuk pontosan honnan jött, de az biztos, hogy ezt az újévi szokást mi nem akarjuk átvenni :)