Ma délelőtt békésen üldögélek a nappaliban, amikor is éktelen ricsajra figyelek fel az udvar felől, ami egyértelműen egy madárrajtól ered. Először úgy voltam vele, hogy nem érdekel a dolog, elvégre éppen el voltam mélyedve valamelyik magyar politikusféle lény bölcs gondolataiban, az meg ugye többet ér annál, minthogy én madarakat zavargásszak. Azonban a zaj csak nem akart csökkenni, sőt, egyre jobban erősödött. Miután realizálódott bennem, hogy nekünk van egy paradicsompalántánk hátul, amit épp ma reggel telepítettünk át egy másik helyre, úgy gondoltam, azért csak kinézek, le ne zabálják ... szerencsére a paradicsomnak semmi baja nem lett, de jó klikkvadász módjára a sztorit csak a tovább után írom le.

Szóval kinézve az udvar ablakán hirtelen a Holló című filmben éreztem magam. A szomszédtól elválasztó falon hollók és sirályok ülnek, a házak fölött / között húzódó elektromos vezetékeken szintén, legalább 20 darab. Úgy voltam vele, egy életem-egy halálom, én akkor is elzavarom őket. Aztán amikor kiléptem, rájöttem a madárparti okára: szárnycsapkodáshoz hasonló hangok jöttek az olajoshordó környékéről, ami azután sem szűnt meg, hogy a többi madár elrepült.

Tudni kell, hogy az 1100 literes olajoshordónk (ha nem tudod, minek áll ilyen a kertünkben, akkor neked bizony még sok bepótolnivalód van ezen a blogon :)) közvetlenül a kert sarkában van, két fallal is szorosan megtámogatva, hogy még véletlen se tudja semmi sem megmozdítani.

Az történt, hogy egy szegény sirály pont ebbe a kis lyukba esett bele valahogyan. Mivel a hordó felülete sima, fala meredek, a betonfal pedig szintén nem a jó támaszkodóhelyeiről híres, ezért szegény nem tudott kimászni: sehova sem tudta beakasztani a lábát, ereje elrepülni nem volt, így pedig vergődött a hordó és a fal között.

Első gondolatom az volt, hogy lefényképezem a helyzetet, aztán rájöttem, hogy lehet inkább menteni kéne, nem pedig katasztrófa-turistáskodni.

Igen ám, de mi legyen. Aki látott már sirályt közelről, azért tudja, hogy ugyan nem egy nagy madár, de mégsem egy veréb. Úgyhog a kézzel való megfogás esélytelen volt. Tovább nehezítette a feladatot, hogy eléggé hátra volt beesve, tehát valószínűleg én is csak úgy tudtam volna megközelíteni, ha felmászom a hordóra. Ezt pedig azért szerettem volna elkerülni. Gondolkodtam azon, hogy arrébb emelem a hordót, de sajnos a Fekete Laci-féle erőemelő képességem most épp a lakásban hagytam.

Végül a shedben találtam egy jó hosszú és széles falécet, amit sikerült a vergődő sirály és a hordó oldala közé bedugnom. Az első alkalommal, amikor odatoltam a rudat, még vergődött a madár, így persze a művelet nem is sikerült. Aztán szerintem rájött, hogy innentől erre nincs ráhatása: vagy megmentem, vagy agyonütöm a léccel, úgyhogy relatíve békésen várta sorsát. A harmadik próbálkozásra aztán sikerült az egyik lábával megállnia a lécen, majd a másikkal is, innentől pedig szabad volt az út kifelé.

Szépen elkezdtem kiemelni, átugrott a hordó tetejére, ahonnan néhány másodpercig farkasszemet néztünk, majd egy kis hatásszünet után elrepült. 

Hát így lettem sirály-életmentő.

Tanulság: nem is olyan buták a madarak ... ha nem kezdenek el rikácsolni, tutibiztos, hogy nem vesszük észre pár órán keresztül, addigra meg valószínűleg annyira elgyengül és szétveri magát szegény madár, hogy már csak a tetemét szedhettünk volna össze.