Második megálló, St. Kitts. Ébredés, reggeli, majd a hajó elhagyása negyed 9 körül. Meglepően szeles időre ébredtünk. Ezt többek között onnan is észrevettük, hogy amint kisétáltunk a hajó takarásából, a mellettem sétáló úriember szalmakalapját és napszemüvegét is elnyelte a gonosz Karib-tenger. Nem mert utánaugrani :)

Saint Kitts és Nevis, St. Kitts, Basseterre

Saint Kitts és Nevis szintén a Kis-Antillákhoz tartozik, és - mily meglepő - két nagyobb szigetből áll. Mindkét sziget vulkanikus eredetű, legmagasabb pontjuk az 1156 méter magas Mount Liamuiga alvóvulkán, amely több mint 1500 éve nem tört ki. A vulkán régi neve Mount Misery (kb. a szenvedés / reménytelenség / nyomorúság hegye) volt, mivel a helyiek közül az elnyomás idején sokan ide jöttek véget vetni a szenvedéseiknek. A függetlenné válás után nevezték át Liamuiga-ra, amelynek jelentése a helyi nyelven "termékeny föld".

St. Thomashoz hasonlóan ezt is Kolumbusz fedezte fel, 1493-ban, és békében is éltek az őslakosokkal egészen 1623-ig, amikor is angol és francia telepesek megszállták a szigetet, és kiirtották az itt élő indián népeket. Ez volt egyébként az egyik első sziget, ahol az európaiak megtelepedtek. Amikor erről a részről mesélt túravezetőnk, akkor egy amerikai hölgy végtelen bölcsességében meg is kérdezte őt, hogy mit csináltak az európaiak az őslakókkal. Mire egy másik megjegyezte: "mit csináltak volna, ugyanazt, mint az Egyesült Államokban. Kiirtották őket, mert ezek ilyenek voltak ...". Ezek után egy ideig nem reklámoztuk, hogy mi Európából jöttünk :)

A következő évszázadokban Anglia és Franciaország a hadiszerencse fordulatai szerint felváltva birtokolta a területet. Az ország a függetlenségét 1983-ban kapta meg az angoloktól, ám azóta is a brit nemzetkösség tagja.

A nagyobb sziget St. Kitts, itt található a főváros, Basseterre, amelyet a franciák alapítottak. A kisebbik sziget Nevis, amely a legközelebbi pontjánál mindössze 3 kilométer távolságra volt tőlünk. A fiatalok állítólag előszeretettel ússzák át a két sziget közötti területet - már amelyik szeret az életével játszani, az óceáni áramlatok és ki tudja még micsodák ugyanis már nem egy ilyen bátor vállalkozót elragadtak.

A sziget jelenleg csak 3 óceánjárót tud fogadni egy nap, ezért építik már a második dokkot, hogy megduplázzák ezt a számot. Mondanom sem kell, hogy ez mennyire fontos számukra, az első számú bevétel ugyanis itt is a turizmus. Erről még később.

A szigeten egyébként egyetem is működik, orvosi és állatorvosi karral - sok amerikai egyetemista választja ezt az egzotikus helyet tanulmányi célokból. Az ország a legkisebb független állam a nyugati féltekén, a két szigetet mindössze körülbelül 50.000 ember lakja.

A hosszúra nyúlt rövid bemutató után beszéljünk a programról: egy helyi agency saját szervezésű túrájára mentünk el. Sok jót írtak róla a neten, úgy döntöttünk, miért ne?

Persze itt lett volna más lehetőség is, például úszás delfinekkel. Mivel ez TripAdvisor-leírások szerint leginkább annyiról szólt, hogy 3 percig fotóznak téged a delfinekkel, majd a fotók darabját 20 dollárért megveheted utána, így fájó szívvel, de lemondtunk róla. Persze úszni már valószínűleg más lett volna velük, de ez a program sajnos elvi lehetetlenség esetemben - mármint nem lehetetlen, csak akkor fulladás következtében az én nyaralásom a második szigeten véget ér.

A másik program, amit kinéztünk, egy vonattúra volt, ami körbevisz a szigeten. St. Kitts ugyanis régen az egyik legnagyobb karibi cukornád-termesztő ország volt, ez adta a gazdasága alapját. Annyira jól ment, hogy vonattal szállították azt az ültetvényekről a kikötőkbe. Azonban amikor a cukor világpiaci ára elkezdett esni a századunk elején, szépen lassan nem érte már meg a termelés, és így ezek a helyek szépen sorban bezártak. Ez történt egyébként más Karib-szigeteken is (de nem kell messzire menni, vegyük csak a magyarországi cukorgyárakat). Cserébe a vonat ma a sziget fő turista-látványossága, körutakra használják. Szóval ez a program ígéretesnek tűnt. De mivel mi egy kicsit nagyobb pörgésre vágytunk, és volt 1-2 pont, amit semmiképp nem akartunk kihagyni, ezért végül ezt is elvetettük.

Helyette egy 10 fős brigáddal, és helyi túravezetőnkkel, Sackville-el utaztuk körbe a szigetet egy, a lentihez hasonló kisbuszban.

A foglalás egyébként egyszerűen zajlott: megírtuk, hogy melyik nap érkezünk, melyik túra érdekelne, ők pedig emailben visszajeleztek, hogy mehetünk. Fizetés, előleg? Ugyan már ... mindent készpénzben intéztünk a helyszínen. A túra 55 dollár volt fejenként.

Indulás csak reggel 9-kor, így volt időnk körbejárni egy kicsit a környékbeli boltokat. A taxisofőrök egy külső karámon kívül vártak, így ugyan igazi tömeg még itt sem volt, de azért itt nagyjából láttuk, milyen az, amikor már húsz méterről üvöltenek neked, hogy válaszd őt, elvisznek bárhova, ahova szeretnéd, kiváló áron, csak most, csak ők, csak neked. Apropó, itt is baloldali közlekedés van.

A napi program kezdetén a fővárost jártuk körbe, igaz, itt még a kisbuszból nem szálltunk ki. Megnéztük a Circus-t, amely nevét a londoni Piccadilly Circus-ról kapta. A tér fő eleme a Berkeley-emlékmű (amely valójában egy szökőkút, a tetején egy órával).

Elhaladtunk a Függetlenség tér mellett is. Ez utóbbi régen rabszolgapiac volt: rengeteg rabszolgát hurcoltak be ide Afrikából, akiket a tér környezetében található épületek pincéiben tartottak fogva, mielőtt eladták volna őket a piacon. Láttuk még a helyi katedrálist (amely az amerikaiaknak nagy szám, de nekünk, akik angolszász országból jövünk, kevesebb különlegességet tartogatott) - és ennyi. Nem ez volt életünk legizgalmasabb városa, de hát nem is a főváros miatt választottuk ezt a túrát.

Az viszont látszik, hogy a hagyományaikat ők is igen komolyan ápolják, egy világháborús emlékmű mellett például percekig időztünk, amíg Sackville elmesélte, hogy pontosan hányan haltak hősi halált az egyes világháborúkban a szigetekről, mikor van a hősök emléknapja, és hogyan ünneplik őket.

Ezután elindultunk A Főúton (igen, pontosan egy főútja van a szigetnek, az viszont bejárja az egészet) kifelé a városból, tettünk egy-egy rövid megállót két kilátóponton, majd irány az első megálló, a Romney Manor. Útközben ilyen tájképek jöttek szembe, a sziget vulkánja gyakorlatilag végtelen fotózási lehetőséget rejt magában:

A Romney Manor a helyiek kutatásai alapján már az európai hódítók érkezése előtt is lakott volt, ám felfutása a XVII. században indult meg. Először Thomas Jefferson távoli őse vásárolta meg a birtokot, majd Romney báró (igen, annak a Romney-nak az őse) tulajdonába került. Eredetileg ez is cukornád-termesztő hely volt, az 1970-es évektől kezdve azonban a szigetek egyik legnagyobb üzletének, a "Caribelle Batik"-nak az otthona, amely batikolt termékeket készít és árul helyben.

A hely külső részein egy kisebb botanikus kertetet alakítottak ki.

A kert legkülönlegesebb élőlénye pedig a "sámán fa", amely több, mint 400 évvel ezelőtt került elültetésre.

A fának annyira sajátos az ökoszisztémája, hogy még egy magányos orchidea is nőtt az ágai között - a lenti képen a lila "folt" lenne az. Mivel Mariettának amúgy is rajta volt a karibi listáján egy botanikus kert, adott volt, hogy ezt meglátogatjuk :)

Túravezetőnk pedig felhívta figyelmünk, hogy borzasztó kedves dolog lenne tőlünk, ha támogatnánk a helyi gazdaságot azzal, ha itt vásárolnánk. Ez egyébként egy általános kijelentés volt mindenhol: sajnos főleg a hurrikánok óta sok dologból hiányt szenvednek, viszont a mi költéseink nagyban segítenek a helyreállításokban, ezért minden ilyet adományként tekintenek, és nagyon megköszönik.

Hát legyen, rajtunk ne múljon: vettünk is a bárban gyorsan egy helyi sört (Carib) és egy rumos süteményt. Egyébként nagyon jó volt mindkettő, nekem speciel ez a sör jött be a legjobban. Ha már hurrikán, érdemes még megjegyezni, hogy St. Kitts azon országok közé tartozott, amelyek talán kisebb károkat szenvedtek el.

Ez a parkoló, érkezéskor. Távozáskor már tele volt. Ami viszont igazán érdekes ezen a képen, az az, hogy legalább négyféle különböző pálma látható rajta. Sajnos a neveket nem sikerült megjegyeznünk.

A következő megállónk a Brimstone Hill Fortress volt. Ha az előző hely Marietta listáján volt rajta, akkor ez az enyémen. A hely 1999 óta a világörökség része, a kontinens legjobb állapotban fennmaradt angol erődítménye. Nem igazán akarok belemenni abba, hogy ki építette, mikor és miért ésatöbbi, akit érdekel, lesse meg a Wikipedia lapot.

Helyette inkább elmesélem, hogy minden helyen megkaptuk az instrukciót, hogy körülbelül mennyi időnk van, hogy minden biztosan beleférjen a programba. Itt 45 percet kaptunk, ami épp elég volt mindennek a körbejárására (bár én itt 2 órát el tudtam volna tölteni simán). Vissza is értünk a kocsihoz, egyikőnk azonban hiányzott. Az egyik úriember felesége ugyanis úgy döntött, ő először kajál, és csak utána indult el felfedező körútjára. Körülbelül 40 perc késéssel érkezett vissza, és hát nagyon sajnálkozott, de hát elvesztette az időérzékét, és nem figyelte az óráját. Mondanám, hogy ez amerikai stílus, de tudnék én magyar neveket is mondogatni hasonló hozzállással ;) 

Na de sebaj, ez legyen a legnagyobb gondunk. Azért nagyon nem panaszkodtunk, mert másnapra úgyis strandtúrát terveztünk. Az erőd és a környező táj amúgy is kárpótolt minket, ez a hely szerintem simán benne volt a top3 kilátásban a teljes nászutat tekintve is:

Ezen a helyen egy kis eső is elkapott minket, ám a helyiek az esőt csak "folyékony napfénynek" (liquid sunshine) nevezik, szóval különösebben nem aggódtak miatta.

Ezután várt ránk körülbelül 30 perc autózás, és két megálló. Az autózás során játszottunk egy "ismerd meg útitársaid"-játékot, amely során kiderült, hogy mi itt bizony nászúton vagyunk.

A megállók közül az első a Timothy-hegy, ahonnan a sziget délkeleti, szűk szakaszára lehet rálátni. Ez a hely azért különleges, mert bal oldalon még az Atlanti-óceánt, jobb oldalon viszont már a Karib-tengert látod. Tényleg szép volt.

Ezen a ponton néhány illető helyben honos majmokkal volt jelen. A  Karib-szigeteken rengeteg majom él - St. Kittsről például egy helyben gyakran hangoztatott anekdota, hogy több majom él a szigeten, mint ember. Így viszont rengeteget befognak, "megszelídítenek", és utána turistacsalogatóként használják őket. Amennyiben kéred, a válladra rakják őket, és fotózkodhatsz is velük - persze mindez 10 dollárba kerül.

A helyiek közül sokan nem szeretik ezt a fajta pénzszerzést, mert a majmokat egyrészt elég vad körülmények között tartják, másrészt teljesen kiszakítják őket természetes életformájukból. Állítólag sokszor előfordul, hogy a szegény párák épp a kedves turista nyakában végezték el a dolgukat. Ezt például több helyen úgy oldják meg, hogy pelenkát adnak rájuk. Úgyhogy most már pelenkás majmot is láttunk, fotónk viszont értelemszerűen nincs róluk. Akit érdekel, ezen a google találati oldalon nézegethet képeket.

A Timothy-hegy megállója után már csak egy rövid strandolásra volt időnk: az összeszedett csúszások miatt 30 percünk maradt a Carambola Beachen. Ebbe sajnos alig fért volna bele, hogy átöltözz, megmártózz a vízben, és utána még meg is száradj. mielőtt visszaülsz a kocsiba. Úgyhogy strandolás helyett fotóztunk, és megittunk még egy Carib sört.

A strandról vissza a buszhoz, ahol pedig várt minket a nap legnagyobb meglepetése, mégpedig ez:

Amikor sofőrünk megtudta, hogy nászúton vagyunk, rögtön elkezdett szervezkedni, a strandon eltöltött 30 perc pedig pont elég volt erre. Nagyon kedves gesztus volt, az ilyet értékeljük. Ezek után természetes volt, hogy a túra végén a "viteldíjon" felül még egy kis borravalót is hagyunk, amit egyébként sofőrünk sajátos módon hajtott be. Mindenkitől egyesével vette el a pénzt, és miután átszámolta, jó hangosan, hogy mindenki hallja, meg is jegyezte, hogy "Oh, és látom van itt még egy kis tip is, köszönöm szépen!"

Egy kicsit elidőztünk még a kikötőben, majd visszatértünk a hajóra. Viszont mivel ez a poszt is hosszúra nyúlt, most be is fejezzük. Sebaj, Antigua rövidebb lesz: beach napot tartottunk!

Ja, és a posztzáró kép:

Kaját sajnos nem tudok mutatni, a sütin kívül csak snackeket ettünk, helyette itt egy kép egy helyi manduláról. (Marietta szerint ez nem helyi mandula, hanem "A" mandula. Nem baj, nekem csak helyi marad)