9 rész még Csillagok Háborújából is sok, nem hogy nászutas blogposztból - úgyhogy mi majd írunk egy tizediket is még a hazaútról. De előtte, Barbados.

Barbados, Bridgetown

Barbados a Kis-Antillák legkeletibb állama, ami megfelelően dekódolva annyit jelent, hogy ez van a legközelebb Európához. Ez azonban a földrajzi érdekesség mellett még egy fontos dolgot hoz magával: az általában a karibi térséget gazdagon letaroló hurrikánok Barbadost többnyire sikeresen elkerülik - épp annyival van távolabb a többitől, hogy ne érjék el a viharok.

A sziget angol uralom alatt állt az elmúlt évszázadokban, függetlenségét 1966-ban nyerte el, ám az angol befolyás egyértelműen ezen a szigeten érezhető a legjobban. Ez nem csak abban nyilvánul meg, hogy az elsődleges nyelv itt már nem a kreol, hanem az angol; hanem építészetben, fejlettségben és idegenforgalomban is.

Nyugodtan mondhatjuk ugyanis, hogy Barbados a gazdagok játszótere, és ezt igyekszünk majd be is mutatni fényképeinkkel. De mielőtt erre rátérünk, még néhány információ:

A sziget nem csak a legkeletibb, hanem a legdélibb is volt azok közül, amit meglátogattunk. Mindössze 300-400 kilométerre voltunk légvonalban a dél-amerikai kontinenstől. Ennek köszönhetően ez a legmelegebb sziget is, a nyári hónapokban akár 30 fok+ is lehet a napi átlaghőmérséklet. A terület leginkább Antiguára hasonlít, többnyire sík vidék: sem vulkán, sem hegyek nem tarkítják.

Azt már a kikötéskor érzékeltük, hogy Barbados más lesz, mint a többi sziget, ugyanis ilyen látkép fogadott minket. 

Ez bizony még a san juani kikötőnél is iparosodottabb volt, pedig annak az egyik oldalán konkrétan egy repülőtér fekszik.

Sok helyen fogadtak már helyiek a kikötőben, itt is:

Rajtuk kívül azonban senkit nem láttál bent, de még a taxisok sem jutottak be. A kikötőből ugyanis először egy terminálépületbe jutsz, ahol duty free shopokat találsz - a helyi taxisok és egyéb, turistára vadászó egyének pedig csak azon kívül várhatnak. Itt fordult elő egyedül az is, hogy akik a hajótársaság által szervezett túrákon vettek részt, azok egy teljesen más irányba hagyták el a kikötőt, mint akik saját szervezésben utaztak. A többi helyen ez mind ömlesztve volt.

Na de mit is csináltunk Barbadoson? Utolsó nap, ezért lazulni akartunk. Leginkább egy strandoláson gondolkodtunk, de aztán úgy döntöttünk, itt még befektetünk egy különleges kirándulásba: ezen a szigeten ugyanis lehetőség volt egy tengeralattjáró-túrára.

A hajótársaságon keresztül a túra 110 dollár lett volna fejenként, úgyhogy megnéztük, és privátban mindössze 70 dollár volt. Jelentős különbség, úgyhogy gyorsan le is foglaltuk privátban a túrát. Már Puerto Ricoban voltunk, amikor megkaptuk a válaszemailt: sajnálattal közlik, hogy mivel olyan társaság hajójával érkezünk, amellyel szerződésük van, ezért privátban nem foglalhatunk náluk.

Jó, akkor a hajón keresztül foglalunk, egye fene, valószínűleg tengeralattjárón soha többé nem fogunk utazni. Viszont a hajón már első nap kiderült, hogy a szimpla tengeralattjárós utazás náluk nem elérhető, csak a szigettúrával egybekötött, ami viszont 150 dollár lesz fejenként. Itt már azért vakartuk a fejünket, de úgy voltunk vele, egyszer élünk, utolsó nap a szigeteken, legyen.

Úgyhogy kiszállás után irány a busz, és elindultunk körbe a szigeten. Végül nem bántunk, hogy nem a strandolást választottuk, a délelőtti órákban ugyanis szinte végig esett az eső. Viszont a buszos túrán csak egy megállónk volt - sajnos ennek megfelelően a képek is többnyire ablaküvegen keresztül készültek, az esőcseppek ennek köszönhetőek.

Szóval Barbados a gazdagok játszótere ... ilyen és ehhez hasonló épületek tucatjai előtt haladtunk el, míg a sziget nyugati partja mentén futó úton végigmentünk. Ezen az oldalon egymás mellett sorakoznak a több millió dolláros ingatlanok, amelyeket európai, amerikai és más nemzetiségű, ám nagyon gazdag emberek vásároltak meg, és többnyire nyaralóként tartják fent.

Biztosan sokan tudjátok, hogy napjaink egyik leghíresebb énekesnője, Rihanna is Barbadosról származik. Az eredeti szülőházát nem láttuk, azt viszont igen, amelyikbe mostanság vonul vissza, amikor Barbadoson jár. A "One Sandy Lane"-en fekszik, ahol mindössze 8 apartman található, és ezek összesen 10.000 négyzetméternyi területet foglalnak el. Rihannáé szolid 22 millió dollárba került.

Természetesen minden háznak saját partszakasza, fél tucat hálószobája, vendégszobák, zárt, belső kamerarendszere, és persze privát, 24/7-ben üzemelő védelmi szolgálata van. 

Sajnos nem sikerült pontosan megjegyezni, hogy melyik ház is volt az övé (olyan egyformák voltak ezek az aprócska épületek ...), de akit bővebben érdekel, nézze meg ezt a Youtube-videót.

Ez a fotó már a sziget legdrágább "közstrandján", a Nikki Beachen készült. 1.5 hektáron elterülő strand, amely egyszerre legfeljebb 200, legalább 18 életévet betöltött vendéget fogad. Néhány szolgáltatás ami a strandon elérhető: az óceánon kívül saját medencék, luxus medenceágyak, VIP szobák saját szervízszolgáltatással, saját autómosó hogy az autód is megszépüljön, amíg pihensz, saját catering-szolgáltatás. Ez még nem is tűnik annyira nagy dolognak, de azért érdemes felnézni a honlapjukra, ott ugyanis olyan képek vannak, amiket kintről nem látsz. Nem hétköznapi embernek való. Azt már mondanom sem kell, hogy az étkezésekhez dress code van.

Ezt pedig már a Nikki Beach-től nem messze, még mindig a gazdagnegyedben lőttük. Felmerülhet, hogy milyen jól néz ki, hogy a hotelekhez yachtokon is el tudsz jutni. Itt ábrándítanám ki a kedves közönséget: azok ott nem hotelek, hanem privát "lakások".

Ezen a pontot kezdett el túravezetőnk panaszkodni egy kicsit, hogy ezeken a helyeken 20 éve még erdők és madárcsicsergés voltak, ma viszont már "ezek", cserébe viszont a madárfajok többsége eltűnőben van. Ezt egyébként én teljesen megértem, bár a madárcsicsergéssel még itt sem lehet GDP-t növelni sajnos. Ennek ellenére igaz az, hogy ez így nem jó, nagyon kevesen élnek meg nagyon jól a sziget festői fekvéséből, miközben a többiek legfeljebb átlagos életet élnek.

Viszont hogy bemutassuk a másik végletet is, itt sem csak gazdagság van. Ilyeneket is láttunk:

Ezekben ugyanúgy emberek élnek, sőt, a helyiek inkább ezekben élnek. Egyébként a szigetek többségében az utóbbi években kezdik el bevezetni azt, hogy minden új építésű háznak kötelezően betonból kell épülnie, hogy az esetleges hurrikánok ne vigyék el. Ezeknek a kis faházaknak nem sok esélyük lenne.

Apropó, ha már házak: Barbadoson van egy olyan fura törvényi szabályozás, hogy ingatlanadót attól a pillanattól kell fizetni, amikor a ház készen van. Viszont hogy mikor van kész, azt igen nehéz megállapítani. Épp ezért sokan azt csinálják, hogy belülről kialakítják a csillogó-villogó palotát, kívülről viszont nem festik le! Így ugyanis lehet mondani az évente érkező ellenőröknek, hogy a ház még nincs kész, így sajnos adót sem áll módjukban fizetni. Ügyes.

Ők pedig már helyi asszonyok, akik a cukornád-ültetvényeken dolgoznak. Barbadoson is igaz, hogy elsődlegesen a turizmus hozza a bevételt, ám a cukornád- (és persze a rum- ) gyártás is fontos szerepet játszik a sziget életében.

Ahogy már említettük, mindössze egy gyors, 15 perces megállónk volt a sziget keleti felén, a Farley Hill nemzeti Parkban. Pisiszünet, fotószünet, majd indultunk is vissza Bridgetown-ba, ahol a kikötő mellől indult a tengeralattjáró-túra.

Útközben még tudtunk néhány fotót készíteni a keleti partról, ahol az eddigi legnagyobb hullámokat is elkaptuk:

A kikötőben átszálltunk egy kisebb hajóra, amely körülbelül 10 perces utazása alatt kiment a nyílt vízre, ahol vártunk ... közben az addig szemerkélő eső elkezdett szakadni, így már biztosak voltunk benne, hogy jobb lesz nekünk a víz alatt, mint felett :)

Egyszer csak felbukkant mellettünk a tengeralattjáró, majd egy jó 15 perces átszállási procedúra után elfoglaltuk helyünket a nagyméretű ablakokkal ellátott járműben, és indultunk. Az utazásról inkább képekben mesélünk. 

A "segédeszköz" maga így nézett ki - ez egy régebbi modell, ma már nem használják.

Ő volt a miénk - nagyjából ez volt a legtöbb, amit láthattunk belőle a víz felett :)

A hajó hivatalosan 150 láb (50 méter) mélyre merülhet, nekünk a legnagyobb mélységünk talán 136 láb volt. Viccesen meg is jegyezték a túravezetők, hogy ez itt kapcsolatunk eddigi legmélyebb pontja ... :)

Annak ellenére, hogy nem jártunk 150 láb mélyen, egyes helyeken ennyire megközelítettük a tenger alját:

A hajóbelső így néz ki. Klausztrofóbiásoknak nem ajánlott!

Az út elején meglátogattunk egy hajóroncsot, amelyet az 1980-as évek elején szándékosan süllyesztettek el a part közelében, hogy mesterséges korallzátonyt tudjanak kialakítani, és ezáltal az élővilágot gazdagítani azon a környéken. A korallok egyébként állítólag évente körülbelül 10 millimétert növekednek, úgyhogy beletelik egy időbe, mire a hajót teljesen benövik :)

Azt mondták az út elején, ha szerencsénk van, rájákkal is találkozunk. Hát nekünk nagyon jó napunk volt, hármat is láttunk!

 Kisebb-nagyobb halcsapatokba is belefutottunk:

Majd elmentünk arra a része, ahol mind a vízben, mind a talajszinten igen élénk élet mutatkozott:

A túra körülbelül 50 percig tartott (ki- és visszahajózással együtt kb. 1.5 óra), de nem érezted annyinak, pillanatok alatt eltelt. Az élmény megkoronázta ezt a hetet. Ha valaki ki szeretné próbálni, az Atlantis Submarines nevű céget kell keresnie. A Karib-tengeren több lokáción is elérhetők, e mellett Hawaii és Guam környékén van még túrájuk. Szerintünk nagyon megéri, tényleg fantasztikus.

Zárásként még egy fotó a kikötői képekről:

Ezután pedig visszatértünk ideiglenes otthonunkba, hogy a 17.00-s indulás után 1.5 napig folyamatosan hajózzunk, és meg se álljunk Puerto Ricoig. Ez viszont már az utolsó nászutas poszt témája lesz.