Aki esetleg már nagyon unná a nászutas posztokat (de biztos vagyok benne, hogy nincs ilyen köztetek), annak jó hírünk van: ez az utolsó ilyen írásunk, a jövő héttől visszatérünk a rendes kerékvágásba. Viszont aki akar még egy kis hajóleírást olvasni, vagy a képek után videókat is szeretne látni, az mindenképpen kattintson a tovább gombra!

A hajóra való visszatérés után nem sok időnk volt "szomorkodni", ugyanis még a legelső napon beneveztünk egy tombolára, ahova először én nem is akartam elmenni, de Marietta addig fűzött, amíg belementem. És milyen jól tette! A körülbelül 100-200 név közül ugyanis pont az enyémet húzták ki, így 250 dollár értékű kupon ütötte a markunkat a spa-ban.

Boldogságunk egészen addig tartott, amíg meg nem láttuk az árlistájukat. Egy alap svédmasszázs 160 dollár fejenként, a komolyabbak 200-tól kezdődnek. A férfi hajvágás és szakálligazítás 50 dollár, pedikűr - manikűr 100 dollár, stb. Végül egy páros svédmasszásra neveztünk be, ami "mindössze" 260 dollárba került.

A masszázs kellemes volt, de semmi extra. Viszont azt már a kuponon jelezték, hogy a borravaló természetesen nincs benne az árban. Úgyhogy 260 dollár után gyorsan rádobtak még 18% borravalót, amit jó fejek voltunk, és persze felfelé kerekítettünk, így összeségében nyertünk egy 250 dolláros kupont, hogy 50 dollárért megkapjuk egy páros masszázst. Van itt üzleti érzék kérem :)

A spa egyébként a hajó egyik legfelső szintjének körülbelül negyedét foglalja el: legalább 15 szoba, masszőrök, műkörmösök, fodrászok körülbelül tucatnyian, és természetesen a legtöbb vendég visszajár, hiszen természetesen csak úgy lehet igazán felfrissülni és megszépülni, ha legalább egy félhavi fizetést otthagysz az egy hét alatt :)

Ha már elkezdtük bemutatni a hajó egyes elemeit, említsük meg, hogy közvetlenül a spa alatt volt a konditerem, amiben nagyjából minden megvolt, amit egy átlagos konditeremben is megtalálsz. Itt egyébként minden nap voltak ingyenes előadások például arról, hogy mit tegyél a hátfájással, de volt például lúdtalp-felmérés is. Ezen kívül persze fizetős órákra is felirakozhattál.

A masszázs után sem unatkoztunk, én speciel beneveztem a 3x3-as kosárlabda bajnokságra, ahol végül egy ad-hoc csapattal az igen előkelő második helyet szereztük meg, a döntőben mindössze egy pontos vereséget szenvedve. Ami külön szimpatikus volt, hogy az ilyen versenyekben elért helyezésekért érmet kaptál! Szóval van itthon mit kitenni a falra (és majd 50 év múlva nosztalgiázhatok, hogy "emlékszel mama, amikor második lettem a karibi streetball-bajnokságon?" :))

A hajón egyébként a kosárlabda mellett focizni, minigolfozni, és falat mászni is volt lehetőség - ez utóbbi konkrétan a hajó legmagasabb pontján volt elérhető, afelett szerintem már csak az irányítótorony és a diszkó fekszik.

Apropó, diszkó: egyik este úgy gondoltuk, csak kipróbáljuk, milyen az, amikor a hajón csapatod diszkófények alatt. Persze sikerült kifognunk az egyetlen estét, amikor a diszkót karbantartás miatt zárva tartották :) Ez annyira meghozta a kedvünk, hogy a további napokban már nem próbálkoztunk.

Helyette táncolhattunk volna a Centrumban, amely a hajónak egy központi területe volt: ez a "terem" a 4-11. szint között húzódott a hajó közepén, saját mini színpaddal és bárral. Gyakorlatilag bármelyik szinten megállva hallgathattad az ottani zenét / műsorszámot. Itt volt jazz, 80-as évek, disco, minden, amit akarsz.

Másnap reggel szomorúan konstatáltuk ébredéskor, hogy ez az utolsó teljes napunk a hajón. Addig is azonban volt még teljes 24 óránk, úgyhogy igyekeztünk kihasználni a lehetőségeket. A délelőtt nagy részét a medence mellett töltöttük, amely a hajó egyik legfelső szintjén van.

Mivel ez egy kisebb hajó, ezért csak egy fedett és egy fedetlen medence van rajta - legnagyobb bánatomra ezekben is csak kétféle vízmélység volt. Az egyik a bokaáztatós, amely alul ugyan kellemesen bizserget amikor beleülsz (ha érted mire gondolok ...), de valójában egyetlen más testrészed sem kerül víz alá. A másik az 1.75 méter+, amit sajnos különböző jellegű hiányosságaim miatt ezúttal kihagytam, Marietta pedig a fehér homokos partok után nem érezte szükségét annak, hogy ezt mindenképp kipróbálja.

Az utolsó képen éles szeműek kiszúrhatják a magyar zászlót: ezen a napon volt a "Parade of the Flags" nevű esemény, amikor is az összes olyan ország zászlaja felvonult, amelynek van tagja a legénységben. Mivel a magyar úriember épp ekkor is dolgozott, ezért egy ázsiai kolléga hozta a mi zászlónkat.

Délután pedig "díjkiosztón" jártunk: az Antigua előtti napon kezdődött az egész hajóutat végigkísérő játék, az úgynevezett "scavenger hunt" (hajtóvadászat). A hajó legénysége több mint 60 nációból tevődött össze: ebből 44 nemzet egy-egy tagjának aláírását kellett begyűjteni a hajóút során. Végül azzal, hogy mindössze öt ország maradt le a listánkról, és két pluszt is begyűjtöttünk, a harmadik helyet gyűjtöttük be - apróbb szépséghiba, hogy három csapat volt :) De sebaj, így is kaptunk egy csomó szuvenírt.

Ezen kívül is rengeteg kvízjáték volt a hajón: vaktérképről országokat felismerős; hajótársasággal kapcsolatos kérdéseket megválaszolós; 70-es és 80-as évek zenéit felismerős; általános műveltséget bizonyítós, stb. Olyan volt ez nekem, mint Gombóc Artúrnak a csokoládé :) Itt szintén apróbb szuveníreket lehetett begyűjteni, én például egy kulcstartóval lettem gazdagabb, amiért nagyon ügyesen ismertem fel a karibi országokat.

De még sorolhatnánk napestig a lehetőségeket ... például akárhogy is utaztál, nem hagytak egyedül. Volt találkozó az "elsőbálozóknak", az egyedül utazóknak, az LGBTQ-közösség tagjainak, sőt, még az anonim alkoholisták is egymásra találhattak. A medence melletti óriáskivetítőn amikor nem filmek mentek, akkor egész nap vicces videókat nézhettél. De ha az óriáskivetítő nem felelt meg az igényeidnek, a hajónak saját moziterme is volt.

De volt itt még csillaglesés, hasasugró-verseny, törölköző-hajtógató bemutató, ilyen-olyan partik, lip sync battle, karaoke-show, folytasd a dalszöveget-verseny, a medence mellett minden nap karibi zenekar, zumbaóra, stb. De emítsük még meg az utolsó este legnagyobb showját, amelyben igazi gólyatábori hangulat tért vissza. Ha mindig is vágytál arra, hogy megnézz rengeteg jó hangulatban lévő embert "kinek szőrösebb a háta?"-versenyt játszani, vagy hogy nagydarab férfiakat alsónadrágban és melltartóban, nőnek sminkelve nézz meg - akkor ezt nem érdemes kihagyni.

Közben megettük az utolsó vacsorát, megnéztük a finálét a színházban, utána viszont már készülődni kellett: a nagy csomagokat ugyanis a kikötés előtti napon este 11-ig elvitték a szobákból. Másnap reggel aztán már arra keltünk, hogy békésen ringatózunk a starthelyen, azaz San Juanban.

A leszállást ügyesen oldották meg, körülbelül 500 embert engedtek le a hajóról egyidőben, és nagyságrendileg félóránként voltak a turnusok. Mivel nekünk volt reptéri transzferünk, ezért az utolsó csoportba kerültünk, így még indulás előtt üldögéltünk egy kicsit.

Egy érdekesség: ilyenkor egy speciális csoportba kerülsz, ha egyből vissza is szállsz a hajóra. Volt egy utastársunk, akinek a mi utunk volt sorozatban a nyolcadik - egyben utolsó -, azaz már majdnem 2 hónapja az óceánon volt! A finálé során tőle külön is elköszönt az illetékes vezető.

Végül délelőtt 10 körül mi is érzékeny búcsút vettünk a hajótól, és egy órán belül már a kikötőből is kint voltunk. Dél körül már a puerto ricoi reptér vendégszeretét élveztük, és mivel örök pozitív gondolkodású vagyok, ezért muszáj megjegyeznem: sikerült Budapest után a második legrosszabb repteret megtalálni, ahol valaha is jártunk.

Nincs ingyen WiFi, az egész repülőtér területén pontosan egy helyen tudsz melegételt enni, ahol ennek megfelelően először várólistára kell feliratkozni. Mi körülbelül 20 perc után kaptunk asztalt, ezzel igen szerencsések voltunk. Régi közgazdasági alapvetés, hogy a monopólium sosem jó, ennek megfelelően a kaják jó 25 dollárt kóstáltak darabonként, és mellé igazán igényes műanyag evőeszközzel falatozhattunk. Viszont el kell ismerni, a kaja legalább jó volt.

Cserébe a légkondi jó amerikai módra körülbelül 15 fokos hőmérsékletet biztosított a teljes reptéren. De hogy kiemeljünk innen is valamit, találkoztunk életünk eddigi legfurcsább WC-jével. Az ott jobb oldalon még véletlenül sem a gázpedál, hanem a lehúzókar.

A hazautunk során a New Yorkban kellett átszállnunk, amire viszont elég kevés időnk volt. Márpedig az álmoskönyvek nem sok jót mondanak arra az esetre, ha a világ egyik legnagyobb repülőterére (JFK) utazol, és mindössze 50 perced van átszállni. Szerencsére a San Juan - New York járat igen korán megérkezett, így teljes 70 percünk volt, amely egy kis futás, és a reptéri terminálok között közlekedő busz segítségével bőven elég volt. Még egy pisiszünet is belefért.

A New York - Dublin járaton aztán főleg az alvásé volt a főszerep. Az este 10-es felszállás, reggel 10-es leszállás egy körülbelül félig teli járaton azt jelentette, hogy szinte minden utas külön sorba tudott ülni, úgyhogy még én is majdnem 4 órát aludtam - pedig én aztán a repülőgépeken nem nagyon szoktam tudni. Dublinban már várt minket a fantasztikus ír időjárás, azaz a 10 fok: innen tudtuk, hogy biztosan hazaértünk. Mert az oké, hogy a Karib-tengeren jártunk, de ahogy a mém is mondja ...

Kéne írni ide valami frappáns zárást, de nem fog menni. Életünk kétségkívül legnagyobb élménye volt ez, és nagyon jó volt két héten keresztül felidézni az emlékeket, és megosztani a kedves blogolvasó közönséggel. Ha csak 1%-át sikerült átadnunk, már megérte. Zárásként pedig jöjjenek a kedvenc videóink :)

St. Thomas, Magen's Bay Beach:

Antigua, Darkwood Beach:

Antigua, kihajózás után:

Barbados, Antlantis Submarine Tour:

 A hajó belseje (a Centrum környéke), egy nyugodt reggelen:

És végül, a zászlófelvonulásról hazánk bemutatása, és az indiaiak műsora: