Az ír közlekedés szerintünk korlátlan viccek tárháza lehetne. De ha nem is, az biztos, hogy nagyon másképpen működik, mint otthon. Ebben a posztban megpróbálunk egy-két érdekességet felvillantani. Azt ugyan nem tudjuk megmondani, hogy amit itt leírunk, az Galway-specifikus, vagy egész Írországra / az angolszász világra jellemző, de gyanítjuk inkább az utóbbi lesz igaz. Kezdjük egy képpel, majd a Tovább után néhány személyes történettel folytatjuk.

Update, 2018. január 9: Kedves idetévedt látogató!

Úgy tűnik, a google a leggyakrabban ezt a posztunkat hozza ki találatként az írországi közlekedés iránt érdeklődők számára. Ez a posztunk még kiköltözésünk után 3 héttel, friss élményeinket összefoglalva íródott. Azóta lassan két és fél éve itt vagyunk, és némileg több tapasztalattal rendelkezünk arról, hogyan is néz ki a közlekedés Írországban. Ha esetleg kíváncsi vagy ezekre is, az alábbiakat javasoljuk megnézni:

• Mi a gond a közlekedéssel városunkban és úgy általában Írországban? IDE KATTINTS
• Milyen kalandok várhatnak rád, ha autóba ülsz? A vásárlás részleteiért IDE, egy év vezetés utáni tapasztalatainkért pedig IDE kattints.
• És végül, nyugodt szívvel merjük javasolni az összes, KÖZLEKEDÉS TAG-gel ellátott posztunkat - habár van köztük több olyan is, ami csak érintőlegesen beszél erről a témáról.

Ittlétünk alatt sikerült összeismerkednünk egy magyar párral, Péterrel és Andival (akiknek egyébként nagyon sokat köszönhetünk, de erről majd bővebben egy későbbi posztban). Ez azért fontos, mert múlt hét végén ők említették meg nekünk, hogy ha valami olyat akarunk látni, amit nem tudunk minden nap, akkor tartsunk velük vasárnap délelőtt. Megtettük, megérte.

Többen is kérdeztétek, hogy oké, hogy eljöttünk otthonról, de hogyan kerültünk pont Írországba? Úgyhogy következzen néhány info arról, hogyan is ment ez a dolog. Esetleg most külföldre készülő kollégáknak próbálok néhány (szerintem) hasznos tanácsot is elrejteni a posztban. Akit esetleg nem érdekel, annak igyekszünk majd hamarosan egy újabb fényképes poszttal jönni.

Ahogy egy korábbi posztban említettük, a külföldre költözés kimondottan jót tesz a válogatósságnak. Az alábbiakban megpróbáljuk 1.5 hét tapasztalatait összegezni ételek terén. Eddig leginkább Aldiban, Tescoban, Foodlandben jártunk, szóval ha valamire azt mondjuk, nem létezik, azt vegyük úgy, hogy nekünk még nem sikerült megtalálni, de semmiképp sem azt, hogy olyan itt nincs (legalábbis nagyon reméljük).

Az elmúlt egy hétben ismét lőttünk néhány képet, következzen most ezek közül néhány. Továbbra is igaz: a képek telefonnal készültek, mindenféle utómunka nélkül, tehát ha valaki Instagramos, vagy művészi "élményre" vágyik, az NE olvasson tovább! Köszi!

Avagy mi minden kell ahhoz, hogy névleg teljes értékű, Írországban élő embernek vallhasd magad. 

Már itt vagyunk egy hete, így épp itt az ideje, hogy összejöjjön egy olyan nap, amikor valahogy semmi sem sikerül.

Három nap telt el a legutóbbi poszt óta, szóval gondolom mindenki ég a vágytól, hogy újabb bejegyzést lásson. Sajnos közben elkezdtem dolgozni, Marietta pedig jelenleg keresgélési fázisban van, ezért időnk is kevesebb, na meg a napi történések mennyisége is szépen lassan kezd beállni a normális kerékvágásba, így már nem fér bele a napi 1 poszt.

A tegnapi nap folyamán lejutottunk (értsd: 30 perc séta vagy helyi tömegközlekedés) Salthill-be - ez a városrész közvetlenül az Atlanti-óceán partján fekszik. Az alábbiakban néhány kép látható, minimális kommentárral.

Ja, igen, gyakran ismételt kérdések: hűvös volt, fújt a szél, a víz nem volt meleg (viszont annyira hideg sem, mint vártuk), és nem, nem fürödtünk benne - még :) A fényképek nem a legjobb minőségűek: majd amikor már kolbászból lesz a kerítés, veszünk profi fotósszettet, de addig még elég sok dolog áll előtte a prioritási sorban.