Az ír közlekedés szerintünk korlátlan viccek tárháza lehetne. De ha nem is, az biztos, hogy nagyon másképpen működik, mint otthon. Ebben a posztban megpróbálunk egy-két érdekességet felvillantani. Azt ugyan nem tudjuk megmondani, hogy amit itt leírunk, az Galway-specifikus, vagy egész Írországra / az angolszász világra jellemző, de gyanítjuk inkább az utóbbi lesz igaz. Kezdjük egy képpel, majd a Tovább után néhány személyes történettel folytatjuk.

Update, 2018. január 9: Kedves idetévedt látogató!

Úgy tűnik, a google a leggyakrabban ezt a posztunkat hozza ki találatként az írországi közlekedés iránt érdeklődők számára. Ez a posztunk még kiköltözésünk után 3 héttel, friss élményeinket összefoglalva íródott. Azóta lassan két és fél éve itt vagyunk, és némileg több tapasztalattal rendelkezünk arról, hogyan is néz ki a közlekedés Írországban. Ha esetleg kíváncsi vagy ezekre is, az alábbiakat javasoljuk megnézni:

• Mi a gond a közlekedéssel városunkban és úgy általában Írországban? IDE KATTINTS
• Milyen kalandok várhatnak rád, ha autóba ülsz? A vásárlás részleteiért IDE, egy év vezetés utáni tapasztalatainkért pedig IDE kattints.
• És végül, nyugodt szívvel merjük javasolni az összes, KÖZLEKEDÉS TAG-gel ellátott posztunkat - habár van köztük több olyan is, ami csak érintőlegesen beszél erről a témáról.

Az biztos, hogy a korábbiakban elmondottak továbbra is érvényesek: alapvetően kedvesség, udvariasság jellemző az itteniekre, bár egyik házigazdánk azt mondta, ez csak azért van így, mert az írek egyszerűen nem tudnak vezetni :) Fene tudja, ha ilyen szűk utcákon kéne vezetnem, lehet én is inkább a lassan, de biztosan elvet követném.

Arról ugye nem kell sokat beszélni, hogy mókás helyzetek tudnak kialakulni abból, hogy neked itt először jobbra kell nézni - ezt sajnos még mindig hajlamosak vagyunk elfelejteni. Ami talán még mókásabb, az a gyalogátkelőhelyen lévő lámpa, ami csak akkor vált zöldre, ha megnyomtad a gombot, jó előre. Persze ha te zöldet nem is kapsz, attól még az autók lámpája piros lesz, hogy a keresztutcából érkezők ki tudjanak jönni.

Talán ennek is köszönhetően, Írországban a gyalogosoknak a piros lámpa azt jelenti, hogy "csak akkor léphetsz le, ha biztonságosnak véled". Ez természetesen olyan rendezett káoszt eredményez, amelyben a gyalogosok körülbelül bárhol, bármikor átkelnek. Ezt sajnos a kelleténél gyorsabban megszoktuk mi is - amikor 3 perc alatt "ér körbe" a lámpa egy kereszteződésben, akkor mondjuk nem nehéz inkább átsurranni, mint perceket várni. Eddig egyszer jártunk úgy, hogy autós is volt a közelben: neki piros volt, nekünk piros volt, így hát úgy gondoltuk, akkor mi most átmegyünk. Igen ám, de neki zöld lett. Különösebben nem izgatta magát, mosolygott, és közben intett, hogy menjünk nyugodtan. 

Egyébként is, két hét után hallottunk először dudálást, szóval ezek nem idegbajos népek na (mindjárt utána is nézek, milyen arányban halnak az írek szívrohamban). 

Érdemes még megjegyezni, hogy itt létezik az úgynevezett "villogó sárga" az autósoknak. Ez a gyalogosoknak villogó zölddel párhuzamosan jelenik meg, és kb. azt jelenti, hogy "amennyiben nincs gyalogos, elindulhatsz". Legalábbis mi ezt így tapasztaltuk eddig. Szóval itt úgy tűnik, működik a kölcsönös bizalom elve. A bringások is simán mennek a 2x1 sávos út szélén úgy, hogy mellettük 50-60-al húznak el az autósok, nem kell attól tartaniuk, hogy valami állat leszorítja őket. És persze a bringás sem veszi személyes sértésnek, ha a "szemét gyalogos" épp azon a járdán sétál, amelyen ő kerékpározni tervezett.

A "parkolni tilos" zónákat is egyszerűen oldják meg: amennyiben az út szélén duplázott sárga csíkozást látsz, ott nem parkolhatsz le, ennyi. 

Mivel mi leginkább a tömegközlekedés áldásos és kevésbé áldásos részét élvezzük, nézzünk meg egy-két rövid sztorit erről is: ma például egy olyan busszal utaztunk, amelynek a végállomása egy külvárosban volt. A végállomás körülbelül úgy nézett ki, hogy egy normál kereszteződésben megállt a busz, leszállt mindenki, majd a sofőr nyugodtan áthajtott a kereszteződésen át a szembesávba, és nyomott egy szolid Y-t (még egyszer, buszról beszélünk), hogy vissza tudjon fordulni. Persze mindezt körülbelül 5 autós nézte végig haláli nyugalommal különböző irányokból. Így megy ez.

Ja, és ha már buszok: itt a tömegközlekedési járatokon egy ajtó van, az első. Az első ajtón szállsz fel, és szállsz le. A felszállók először megvárják a leszállókat, majd utána következnek ők. Ha éppen tömeg van, csúcsforgalom, és Te az utolsó sorban ülsz, akkor is szépen kényelmesen megvár mindenki. A buszsofőr ilyenkor néha még int is a karjával a felszállni vágyóknak, hogy türelem, még van leszállónk. Az emberek többsége itt nem vesz bérletet (70 euró havonta, míg 2 euró egy sztenderd jegy, 4,5 euró egy napijegy, így már talán érhető miért), hanem egyesével megveszik azt a sofőrnél. Ő beüti az összeget, az utas elveszi a gép által kidobott jegyet, majd megy hátra.

A mai napon egy másik társasággal utaztunk, ott még jegy sincs. Felszállsz, a sofőr ülése mellett van egy kis doboz, oda bedobod az utazás összegét, biccentesz és köszönsz a sofőrnek, majd elsétálsz hátra. Ja igen, itt teljesen normális, hogy a sofőrnek felszálláskor + leszálláskor köszönsz, sőt, néha még kedves csevejbe is elegyedtek, ha épp olyan a hangulata.

És még egy utolsó gondolat a pozitívumokról: a helyi buszjáratok mindegyike WiFi-vel van felszerelve.

De hogy ne csak a szépről beszéljünk: a helyi buszok többsége tele van szeméttel, az utasok előszeretettel hagyják ott jegyeiket az ülésen, illetve nem egyszer láttunk már műanyag italosdobozt, vagy eldobható kávéspoharat is a busz ilyen-olyan részén. Illetve, nem egyszer előfordult már, hogy emberünk az egyik ülésen ült, a másikra pedig cipőstől felrakta a lábát. Természetesen teli talppal. Egy esős nap után ez kimondottan szép látványt nyújt. Először azt hittem, ez csak a tinikre és az egyetemistákra jellemző, de sajnos láttam én már ilyet a délutáni céges buszjáraton is.

Egy kis mellékvágány: úgy tűnik, hogy itt egy bizonyos összeg alatt nem törik össze magukat az emberek, hogy megkapják. Ma előkészítettük a 4 eurónkat, aztán a buszon derült ki, hogy a jegy összesen 4,20 lenne, de mondta a sofőr, hogy "4 will be fine" (azaz, hogy a 4 euróval rendben leszünk). Mi pedig megköszöntük, bedobtuk, majd mentünk hátra. De már az Aldiban is előfordult, hogy az 1,56 euró kifizetéséhez 1,6-ot adtunk oda, majd a kasszás a tízcentest visszaadta - gondolom nagyobb macera lett volna neki négyet előkotorni, mint a tízest visszaadni. 

Ennyi kitérő után térjünk is vissza az eredeti témánkhoz: ennek a fenenagy nyugalomnak akkor érzed hátrányát, amikor csúcsidő van. Ilyen esetben a húszpercenként járó buszok továbbra is húszpercenként járnak. Viszont a menetidő itt is ki van számolva, olyan, mint otthon a MÁV. Azaz, amennyiben egy busz az egyik irányban késik, akkor persze vissza is késve indul el, így fordulnak elő az olyan csodák, hogy 45 percet vársz a buszmegállóban a húszpercenként közlekedő buszra, és az nem jön. És hogy mikor van csúcsidő? Napközben 8-10, 16-18 a leginkább jellemző, vasárnap pedig délben. Hogy miért pont délben? Egyszerű, itt a boltok akkor nyitnak ki vasárnap (na, mondhatjátok, de ott legalább kinyitnak ... jogos :)), ennek megfelelően az emberek is ekkor kelnek.

Múlt héten vasárnap, a Hare Island-i kiruccanás során sajnos elkövettünk egy kisebb közlekedési bakit is. 10-re ígérkeztünk el, illetve azt is tudtuk, hogy a buszunk csak 40 percenként jár. Okos telefonunk okos alkalmazásán meg akartuk nézni, ez pontosan mit is jelent, az pedig jelezte is nekünk reggel, hogy a következő járat 10-kor indul. Mivel ez az alkalmazás egyszer már félrevitt, úgy gondoltam, okosabb leszek nála, és simán visszaszámoltam 40 percet belőle, tehát megyünk a 9.20-as busszal. Ki is sétáltunk, majd észrevettük a buszmegállóban elhelyezett menetrenden, hogy tévedtünk: itt tényleg 10.00-kor indul az első busz vasárnap! Így aztán maradt a séta...

Hát ennyi lett volna az elmúlt 2,5 hét közlekedéssel kapcsolatos élményeinek sora. Aki esetleg viccesnek mondható írországi közlekedési képekre kíváncsi, ezt tudjuk javasolni nézelődésre.